A lángot fingó kislánytól a 3D-nyomtatott gyűrűig: a kortárs ékszer szórakoztatóbb, mint valaha

A gyűrűk, nyakláncok, karperecek, fülbevalók és társaik egyfelől időtlenek, hiszen ha lennél olyan ügyes, mint a Louvre kirablói, bármifajta feltűnés nélkül hordhatnál az egyiptomi Óbirodalom idején készült modelleket. Másfelől jó esetben az ékszerek is reflektálnak a korra, amiben készültek, pont úgy, mint egy regény vagy egy festmény. Utóbbi jelenségre egy rakás példát látni a most folyó budapesti ékszerhéten, például az Andrássy út legelején található Fonciere Budapest műhelyben, ahol szerdán nyitottam meg 10 kortárs magyar és külföldi tervező kiállítását. Maga a kiállítás is szuper szórakoztató, az pedig még erre is rátett egy lapáttal, hogy a megnyitó idejére életemben először elment a hangom. Így először úgy próbáltam az udvarra kiszoruló látogatótömeghez beszélni, hogy egy appal mikrofonná alakítottam a telefonomat, amit összekapcsoltam egy JBL hangszóróval, aztán a telefonba hörögtem. Csakhogy amikor a két gép túl közel volt egymáshoz, kísértetiesen visszhangzott a rendszer, így végül az lett a megoldás, hogy én egymagam suttogtam-hörögtem a telefonba a kiállítóteremben,

a nézők meg az udvaron hallgatták a középre kitett hangszórót.

Itt olvasható a szöveg, rengeteg ékszerképpel, a kiállítás vasárnapig látogatható.

Kedves ékszerrajongók, drága függőfüggők!

Ha nem te vagy a pápa, az angol király vagy a fehérgyarmati cigányvajda, vagyis ha a XXI. század eleji emberiség 99,9 százalékába tartozol, akkor az ékszer neked olyan, mint a habcsók, az extasy vagy a ska zene. Nincs semmi különösebb értelme, csak annyi, hogy vidámabban érezd magad tőle.

Baromi kevés dolog van a világon, ami kizárólag azért létezik, hogy jókedvre derítse az embert és ezek jelentős része a modern tömegdemokráciákban illegális. Az ékszertervezés és -készítés szerencsére nem az, ezért sem egy elhagyatott rotterdami raktárban találkoztunk, hanem itt az Andrássy úton, a város kellős közepén.

Hogy lehet valami ennyire ősi és közben ennyire pozitív, mint az ékszerek? Az óvatosság jogos ez az egész baromi gyanús. Ezért tegyünk úgy, mint a szendvics feltalálója, aki éveken át a kenyér alját vajazta meg: próbáljuk ki megfordítva!

Tragikus nyakék.
Cinikus gyűrű.
Depressziós bross.
Nihilista diadém.
Sztoikus bokalánc.

Ugye, hogy így nem megy?

Talán a műfajba kódolt pozitív szellem miatt van, hogy az általam ismert ötvösök és ékszertervezők mind irtó barátságos, érdeklődő figurák. Ez nem üres udvarlás a részemről, ennek kiállításnak ugyanis ez az alapkoncepciója. Mármint az, hogy a Fonciere két rezidens művésze, Kecskés Orsolya és Edőcs Márta szóltak egy-két havernak, azok további haveroknak, külföldieknek is, így állt össze a kiállítók tízes mezőnye. És annak ellenére, hogy ezen felül nem volt koncepció vagy kitalált központi fogalom, a kiállításnak mégis erős karaktere van. A nagyon is eltérő munkákat összeköti a szellemesség, a világ érzékeny megfigyelése, a nyitottság, a jó értelemben vett tiszteletlenség és a gyermeki kísérletezőkedv.

Az egyik legkísérletezőbb viccmesterünk Varga János Gábor, a kovácsoltvas Paganinije aki mostanában paleo ékszerkészítésben is nyomul, amennyiben kőkalapáccsal, kőüllőn kovácsol fém ékszereket. Biztos ismeritek a bushcraftos videók műfaját, amikben a szubkultúra tagjai komplett, vízmedencés-átriumos római villlákat építenek az erdőben egyetlen macsete segítségével. Varga cserébe egész törzseket tudna felékszerezni pár kődarab segítségével. Ő kvázi hivatásos határfeszegető, érdemes megnézni a fürdőkádban heverő nőt formázó tálkáját, ami használható például a fürdőkád szélére helyezett ékszertartóként is.

Kecskés Orsi a tíz évvel ezelőtti Ékszerek éjszakájára készítette az itt látható ezüstgyűrű-sorozatának első darabjait az „ha az élet Dolce Vita, akkor az ékszer az édesség” koncepció jegyében. A gyengébb felfogásúak kedvéért a gyűrűit annak idején csokiból is kiöntette. A sorozat azóta jócskán bővült és fejlődött, most már a steppeltkabát hatású modelleknél tartunk.

Légies, szinte felfújható ezüstgyűrűk? Ez visszaadhatja a hitünket abban, hogy az emberiség mégsem indult el a hanyatlás útján.

Az ékszerterverzők pont ugyanannyira szeretnek kicsi, értelmetlen, de aranyos biszbaszokat tárolni az összes zsebeikben,, mint mi, civil emberek, csak éppen azokból is csodás ékszereket tudnak álmodni. Az itt bemutatkozó laza baráti-haveri-szakmai társaságban például szokás ilyen kis izéket ajándékozgatni egymásnak. Nem alapanyagként, hanem csak úgy, ám ezekből néha mégis műalkotás születik.

Kaintz Regina például egy ott látható, ajándékba kapott zöld Ki nevet a végén?-figura, egy hasonló forrásból megszerzett icipici halálfej és egy szintén limlom származású lángocska házasításával hozott létre egyszerre játékos és baromi jól kinéző munkákat.

Instant kedvenceim lettek Powerpuff Girls-szerű szuperhűs-brossok. Az egyiknek a fejéből, a másiknak a fenekéből csapnak elő a lángok. Hogy miért érdemes ékszerkiállításokra járni? Mert itt nemcsak a mester irtó aranyos tyúkos nyakláncát tekintheted meg, hanem élőben megnézheted azt a gumityúkot is, ami alapján öntötték és így jó értelemben borzongva csodálkozhatsz azon, hogy az anyaga mennyire át tud értelmezni egy tárgyat.

A ma már szerencsére egyáltalán nem tiltott határátlépés jegyében élvezhetjük Kaintz lényecskeszobrát is. Ha akkora hajam lenne, mint Kate Piersonnak, a B52's vörös énekesnőjének, akkor a frizurámba tűzve viselném.

A párizsi Isabelle Busnel kicsit hasonlító koncepciót követve jutott pompás eredményre: bolhapiacokon beszerzett, a szigorú művészi elképzelés jegyében maximum öt euróért vásárolt bizsukat és ezek fehér plasztikból kiöntött verzióit hozta össze talált tárgyként prezentált bizsukkal ezeken a lenyűgozó kitűzőkön.

Az ékszerekben az is szédítő, hogy egyszerre időtlenek és reagálnak villámgyorsan a kortárs valóságra. Van egyfelől az a jelenség, hogy megnézed a Louvre-ban az ősi egyiptomi ékszereket és bármelyiket felvehetnéd ma is, anélkül, hogy bárki is gyanakodna. És itt vannak Égi Marcell 3D-printelt konstrukciói. Azért neveztem őket így, mert egyszerre ékszerek, ékszertartó dobozok, szobrok és konceptuális műalkotások. A 3D-nyomtatás egyszerre a jelen, a jövő és maga a furcsaság, hiszen miközben fantasztikus potenciál rejlik benne, jelen fejlettségi állapotában jellemzően azért csak elég randa és használhatatlan érdekességek előállítására alkalmas. De nem Égi kezében, aki már ott tart, hogy maga építi a nyomtatóit. Az ő besorolhatatlan munkái olyan, technoszoborként értelmezhető, szétszedhető tárgyak, amikben rejlik minimum egy - de a piros ufó esetében összesen hat - konkrét, hagyományos értelemben vett ékszer.

A két zöld színű munkája a memory stickek és az Apple kilencvenes évek végi, színes asztali gépeinek esztétikáját idézi fel, a piros pedig a Jetson család optimista sci-fi univerzumában repít minket.

Edőcs Márta a részeges horgászokhoz hasonlóan damillal és üveggel kísérletezett, ebből lettek az itt kiállított munkái. Érdekes megfigyelni, hogy miközben ennyire eltérő karakter Égitől, őt is foglalkoztatja az ékszertartóprobléma. Az ott látható üveg-ezüst együttesek a kedvenceim tőle.

Ezek a tapizásra ingerlő felszínű, fügére és tengeri csillag-vázra egyaránt emlékeztető organikus üvegformák ezek első látásra szobrok vagy iparművészeti dísztárgyak, de akinek megengedi, hogy hozzányúljanak, azoknak egyből kiderül, hogy nyaklánctartókról van szó. Az ékszertervezők anyagkísérleteinek tényleg nincsen határa: az egyszerre virágszirom és kagylóhangulatú függők kézzel megformázott, majd kemény ezüstté kiégetett ezüstgyurmából készültek.

A kis biszbaszok felstilizálásának jegyében született meg ez az alternatív rappergyűrű: a fekete része a munkája közben keletkezett üvegmaradványok összeolvasztásával készült.

Feltűnő, hogy mennyi itt látható ékszer reflektál direktben a környezetének motívumaira. Edőcs imént említett üveg-fém együttese érzékeny reagálás arra, hogy ma már több fügefa nő Magyarországon, mint pitypang, a bolhapiaci törmelék és a memory stick motivumai a nagyvárosi természetbúvár gyűjtőzsákjából kerültek elő, a két olasz vendégművész pedig az őszi erdőben talált inspirációt. Daniela Corriasnak, hozzám hasonlóan, bejönnek a nagy bükkfataplók, így játékosan átlátszóvá tett, színes taplókitűzőket küldött.

Rachele Pozzart az ágak, gallyak és tuskók bűvölték meg, jól is sikerült a nyaklánca.

A tajvani Ching Su a szélsőségek embere: néhány szigorúan geometrikus darab mellett ezt a megmagyarázhatatlanul szexepiles nyakláncot hozta Budapestre, amiről Gerald Durrell korfui sztorijainak egyik visszatérő szereplője, a zsinórra fűzött élő rovarokat kvázi mozgó ékszerként viselő rózsabogaras ember jutott rögtön az eszembe.

Lenzsér-Mezei Kata a különböző színű és textúrájú fémek egymás mellé rendelésével ér el látványosan drámai hatást.

Az ékszerkészítés a legpozitívabb hangulatú a művészeti ágak közül. Talán mert definíció szerint életigenlő. És meglepően demokratikus, annak ellenére, hogy elsőre a legtöbbeknek a rohadt drága arany jegygyűrű jut róla az eszébe. De a műfaj igazából szinte bázisdemokratikusan őskommunista is, hiszen bármilyen, klasszul vagy viccesen kinéző hulladék is lehet ékszer, úgyis mint toll, kagyló, kő vagy csontdarab. Ékszerrel mindenféle hangulatot ki tudsz fejezni, a szakrális ünnepélyességtől az önfeledt viccelődésig. Botox helyett is praktikus helyettesítő termék, mert jobban nézel tőle ki, mégsem bénulnak le tőle a mimikai izmaid és válsz olyanná, mint egy panoptikumi viaszbábu- sőt ellenkezőleg.

A műfajba belekódolt lazaság ellenére micsoda társadalmi tabukat voltunk képesek az ékszerek köré építeni! Emiatt éreztem magam sokáig az egyetlen hímnemű magyar gyűrűvásárlónak. Mindezt egy olyan országban, ahol III. Béla simán hordhatott köves gyűrűt köszvény ellen, de a XX. század végén már csak a 120 kilogrammosnál nagyobb testtömegű cigány férfiak mernek nagy nyilvánosság előtt látványos ékszerekben mutatkozni.

Az elején említettem, hogy eddigi életemben milyen remek élményeket szereztem az ékszerkészítőkkel. Biztos vannak köcsög ötvösök, és savanyújóska gyűrűtervezők, de én szerencsére még nem találkoztam a fajtájukkal. Itt biztosan nem találkozol ilyesmivel, úgyhogy amint kimondtam, hogy a kiállítás ezennel megnyílt, máris rávetheted magad bármelyikükre és megkérdezhetsz mindent, amit az ezüstgyurmáról a gumityúkról és a kőkalapácsról tudni szerettél volna.