Mick Herron írói karrierje maga is regénybe kívánkozik: éveken át ingázott Oxfordból egy pusztítóan unalmas munkahelyre Londonba, ahol egy munkajogi szakfolyóirat szerkesztője volt, esténként pedig krimiket, majd kémregényeket írt, mérsékelt sikerrel. Regényei alacsony példányszámban keltek el, pedig két saját univerzumot is teremtett bennük: az első regényciklus főhőse egy Zoë Boehm nevű oxfordi magánnyomozó volt, a másodiké pedig a lefokozott és kiégett, veterán kém, Jackson Lamb. Utóbbi a Slough House regénysorozat, melynek első kötetének címe ismertebb: ez a Slow Horses (Utolsó befutók címmel magyarul is megjelent), és amely meglepő módon elsőre szintén nem volt siker, de évekkel később újra kiadták, a kritikusok pedig felfedezték benne a brit kémregény hagyományainak ironikus újragondolását.

Ez indította be Herron karrierjét, aki 2017-ben végre otthagyhatta gyűlölt munkahelyét is, majd miután az Apple TV+ sorozatot készített a Slough House-ból Slow Horses (Utolsó befutók) címmel, végképp sztárszerzővé vált. Olyannyira, hogy a már ötödik évadánál tartó Utolsó befutók mellett ugyancsak az Apple képernyőre vitte Zoë Boehm kalandjait is: a Down Cemetery Road első két részét a Slow Horses évadzárójával egy napon mutatták be.

Itt a 444-en még nem volt szó az Utolsó befutókról sem, kár, hogy erre pont a sorozat eddigi leggyengébb évada apropóján kerítünk most sort, bár – ahogy az az igazán jó sorozatokkal lenni szokott – ez az évad is sokkal jobb szórakozás a legtöbb jelenleg futó, rivális sorozatnál.

Hogy ez mitől van? Herron és a sorozat showrunnerje, Will Smith (nem AZ a Will Smith) fogta a kémthrillerek jól ismert tartozékait, és úgy keverte újra őket, hogy azt a kor követelményeihez igazította, azaz pörgős, fordulatos, és minden kalandfilmes túlzás ellenére a mi nyugtalanító 2020-as valóságunkban játszódik. Másrészt pont annyi humort adagolt hozzá, hogy a sztori erőszakos jellegét megfelelően tompítsa, de izgulni is lehessen rajta.