„Nem terveztem apokrif evangéliumot írni”
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Betonba hímezve – ez a címe Halász Rita új könyvének, amely két történetet mesél el: egy 21. századi fiatal lányét és Jézusét, méghozzá József és Mária nézőpontjából. A szövegben az a legérdekesebb, ahogy a két szál összefolyik, szinte egymásba mosódik néha, és a kortárs főszereplő, Fruzsina érzései, gondolatai megváltoztatják, átírják azt, ahogy ránézünk a jól ismert bibliai történetre.
Halász Rita, aki Mély levegő című első regényével 2021-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, az interjúban beszél a női szentek testi vágyairól, a leghíresebb nevelőapáról és a kegyetlen nőcsábász Jézusról.
444: Mint egy krimi olvasása közben, úgy vártam, hogy milyen régi-új nézőpontok tárulhatnak fel a jól ismert bibliai történetben. Az egyik kedvencem az a jelenet, amikor Márta Jézusnak kiabálja: „Mennek utánad, mint a birkák, te meg sütkérezel a rajongásukban!”.
Halász Rita: Mikor először gondoltam erre a könyvre, egy kézre csavart fehér gézdarab jutott az eszembe, amin átüt a vér, hol halványabban, hol erősebben. Ilyen egymás fölött lévő rétegekben képzeltem el a két történetszálat: Fruzsináét, aki a mai Budapesten él, és Jézus korát. Ahogy érintkeznek ezek a rétegek, reflektálnak egymásra, egyik átfolyik a másikba, alakítják egymást. Éppen ezért rengeteget variáltam azon, hogyan kövesse egymást ez a két fő szál a könyvben.
A Betonba hímezve nagyon sokáig íródott. Mi volt először meg belőle?
Konkrét élmény volt a kiindulópont: 2017-ben az Írók Boltjában „megszólított” E. M. Cioran Könnyek és szentek című könyve, amelynek a borítóján Bernini Szent Teréz eksztázisa című szobrának egy részlete volt. Szeretem azt a szobrot, Teréz olyan, mint aki épp orgazmust él át. Ez persze egy profán nézőpont, de ha valaki középkori misztikus női szentek írásait olvassa, több szexuális jellegű élmény leírásával találkozhat. Belelapoztam a könyvbe, és olyan mondatokat olvastam, amelyektől más emberként jöttem ki a könyvesboltból.
Katolikus vagyok, felnőtt koromban bérmálkoztam, művészettörténetet tanultam. Dolgoztam a Magyar Nemzeti Galériában és a Szépművészeti Múzeumban is, Mária és Jézus szinte a családom része lett, annyit láttam őket. Mégis, vagy talán pont ezek miatt, sokáig csak a hagyományos kereteken belül gondolkoztam az evangéliumi történetről, nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy milyen lehetett a szent család élete a hétköznapokban. Pedig ne felejtsük el, hogy mielőtt az epheszoszi zsinaton 431-ben kikiáltották istenszülőnek, Mária egyszerű nő volt, aki megszült egy fiút.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?Jelentkezz be!