Let’s go japan with the kids címmel mutatta be legújabb előadását a Dollár Papa Gyermekei. Az ismert színházi csapat két alapítója Ördög Tamás és Kiss-Végh Emőke, akik civilben is egy párt alkotnak. A szöveg és a rendezés ezúttal kettőjük közös munkája, ami kihívást jelentett.

A darab kerettörténete a legnagyobb hack: csináltak egy előadást arról, hogyan születik egy előadás, amelynek a legkönnyebben értelmezhető részében elmondják, hogy nincs ötletük arra, hogyan is kellene előadást csinálni. Kiss-Végh Emőkét kérdeztük Japánról, meztelenségről és arról, mit jelent számára az alacsony plafon.

444: Nagyon régóta dolgoztok együtt a férjeddel, Ördög Tamással, de olyan még nem volt, hogy együtt írtatok-rendeztetek volna előadást, ugye?

Kiss-Végh Emőke: Nem, eddig általában más volt a felállás. Végtelenül nehéz és kegyetlen feladat egy közösen megélt jelenben megtalálni még a közös hangot is. A saját feje után menni az embernek mindig könnyebb, mint egyeztetni. Emlékszem, egyszer Polgár Csabának javasoltam, tegyen össze rendezőket, hogy együtt kelljen működniük. Mosolygott.

Amikor az előadás első részében eljátsszátok, hogy nincs ötletetek, hogyan és miből is kéne darabot rendezni, a nézőben azért felmerül, hogy a valóságban is így zajlott ez a folyamat.

De ha az elejét úgy hallgatjuk, hogy ez a valóság, akkor ez az előadás többi részére is érvényes. Ami azért izgalmas tud lenni, nem?

Abszolút. Az előadásban – ezt talán elspoilerezhetem – szerepel a Fuji és a tatami, valamint az elején elhangzik, hogy ki szeretnél költözni, kb. ennyi szó esik Japánról.

A szöveg szintjén lehet, hogy ennyi, de a második nagy egység, az én hosszabb szóló részem végig Japánban játszódik.

Erre mondjuk nem biztos, hogy rájönnek a nézők…

Nem baj. De ami talán a legfontosabb: kiderül, hogy velünk mit tett Japán, és nyilván ez nem azt jelenti, hogy miket láttunk, hanem hogy milyen érzéseket hagyott maga után az utunk. Japán nagyon messze van, ha ilyen távolra megy az ember, az már önmagában garantál egy mélyebb belső utazást is.