Milyen legyen az a hely, ahol a meg nem születetteket is el lehet gyászolni?

Hogyan lehet beszélni egy babáról, aki meg sem született, vagy épp hogy csak alig élt néhány napot? Erre a súlyos, mindenkit másképp és máshogy érintő kérdésre nem sokan tudják a választ, gondolkodni sem nagyon szokás róla, nemhogy beszélni. Ezzel a kérdéskörrel, azaz a perinatális veszteséggel – saját traumatikus szülésélményéből kiindulva – kezdett el foglalkozni legújabb, köztéri koncepcióját bemutató kiállításában Koller Margit szobrászművész.

Az ISBN+ galériában Keszegh Ágnes kurátor által bemutatott kiállítás középpontjában az Enyhülés tere című projekt áll, amely a Pi&Hun építészeti stúdióval közösen kidolgozott tervek szerint köztéren kínálna emlékhelyet a perinatális gyásszal küzdő szülőknek. Ezáltal szeretné láthatóvá, megélhetővé és elfogadottabbá tenni a gyász ezen formáját. Koller a témához a szomatikus – azaz a test és a psziché kapcsolatát figyelembe vevő – szobrászat eszközeivel közelít: az emlékhely központi eleme egy széles, malomkő-szerű plasztika, amelynek a közepében egy felnőtt ember is képes magzatpózban elfeküdni.

„Az a hipotézisem, hogy egy ilyen fizikai élmény egy megszerkesztett, biztonságos térben képes lehet elindítani, illetve segíteni pszichés gyógyulási folyamatokat is” – írja Koller, aki a projekt készítésekor a perinatális veszteséggel és családtervezéssel is foglalkozó szakértők által működtetett Élet.Érzés Egyesület segítségére támaszkodott. A kiállításon a versek és képek mellett több tájékoztató anyag is olvasható, ezekből kiderül az is, hogy az ilyen típusú veszteségre adott gyakori válaszok – „jobb így”, „majd lesz másik” – jellemzően lezárják a témát, és nem engednek teret a gyásznak.

A szomatikus megközelítéssel Koller saját felismeréseinek hatására kezdett el foglalkozni: „Amikor elkezdtem gyógytornászhoz járni fizioterápiára, megtapasztalhattam, hogy a testben eltárolt trauma, esetemben a császáros hegem környékén történő fizikai feloldások milyen erős hatással vannak a pszichés állapotomra.” Kollert ezek a fizikai élmények inspirálták egy olyan tér megépítésére, „ami szó szerint, fizikailag megtartja és körülöleli a traumát elszenvedett embereket”. Hogy ez valóban működik-e, azt a helyszínen le is lehet tesztelni, a tervezők pedig a megosztott tapasztalatokat is beépíti a készülő projektbe.

Az emlékhely egy másik, Koller által is felvetett problémára is hivatott reagálni. Újdonsült anyaként elkezdett másképp viszonyulni a közterekhez. Budapest városszerkezetének férfiközpontúsága Koller szerint nem csak a babakocsis közlekedésre teljesen alkalmatlan tömegközlekedésen tetten érhető, hanem a köztéri művészeten is. „Bárhova nézünk a nyilvános tereken, bronz- és márványférfiak néznek le ránk magas piedesztálokról. A női jelenlét köztéri reprezentációja a szépségre és a szentségre, valamint a férfi alakok mellékleteként való támogatására, gondozására, imádására korlátozódik.”

A kiállításon látható Koller Ania Jopp lengyel fotóművésszel közös fotósorozata is, amelyben Koller kislányával együtt látható a köztereket uraló férfiszobrok és -képek mellett. A témában író kortárs költők verseivel együtt február 4-ig megtekinthető az ISBN+ galériában, január 21-én délután hattól pedig ugyanitt beszélget a projekt kapcsán a szobrászművész az Élet.Érzés Egyesület alapítójával, Sevcsik M. Annával, Mélyi József művészettörténésszel, Szimon Petra pszichológussal és Lázár Eszter kurátorral.