Digitális reinkarnáció: sok ezres közönség nézheti az MVM Dome-ban, ahogy 3D-ben ad koncertet az Illés zenekar
Az Illés együttes virtuális koncertet ad 2027 áprilisában az MVM Dome-ban – írja a Telex. Ez azt jelenti, hogy a zenekar 2001-es népstadionos fellépését reprodukálják 3D-ben.
Azon az eseményen a zenekar a klasszikus felállásában lépett fel, Illés Lajossal, Szörényi Leventével, Szörényi Szabolccsal, Bródy Jánossal és Pásztory Zoltánnal, hárman időközben elhunytak a tagok közül.
Az eseményről sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Szörényi és Bródy mellett Endresz István, a megvalósításért felelős szakember jelent meg. Szerinte „digitális reinkarnációként” kell elképzelni a koncertet, a 2001-es fellépés minden körülményét és hangszerét reprodukálják, a közönség illúziója az lesz, hogy élőben nézik a 2001-es műsort. Endresz nemzetközi példaként az ABBA Voyage show-jaira hivatkozott.