Az Egyik csata a másik után vitte el a legtöbb díjat, Paul Thomas Anderson végre megkapta rendezői Oscarját

FILM
március 16., 05:46

Paul Thomas Anderson Egyik csata a másik után című filmje hat Oscar-díjat nyert a vasárnap tartott 98. Oscar-gálán, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó díjat,

amivel Anderson végleg csatlakozott generációja legjelentősebb filmrendezői közé.

Az autoritarizmusról és az állampolgári ellenállásról szóló, nyíltan korunk társadalmi-politikai feszültségeire reagáló film megkapta a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb férfi mellékszereplőé (Sean Penn), a casting és a vágás díját is. Jó estét zárt Ryan Coogler vámpíros-gengszteres horrorfilmje, a Bűnösök is, a történelmi 16 jelöléséből négy Oscart bezsebelt, köztük a legjobb eredeti forgatókönyvéért, zenéért, a férfi főszereplőért (Michael B. Jordan) és az operatőri munkáért járó díjat.

Az Egyik csata a másik után stábja.
Fotó: PATRICK T. FALLON/AFP

Az egész díjszezon tulajdonképpen erről a két filmről szólt, és hónapok kampányai, díjai és jóslatai után sem volt teljesen biztos, mi történik majd a vasárnapi Los Angeles-i gálán. Bár egy meglepetésgyőzelem sem volt kizárt, a díjszezon eredményei alapján az Egyik csata a másik után számított az esélyesnek: a film megnyerte a producerek, a rendezők és a forgatókönyvírók céhének díját, valamint a Golden Globe-ot és a BAFTA-t is. Ahogy a Ringer megjegyezte, ilyen díjsorral rendelkező film még soha nem veszítette el a legjobb film Oscarját. Az egyetlen komoly botlás az volt, hogy a színészek céhének díját a Bűnösök vitte el.

Paul Thomas Anderson története is az Egyik csata a másik után győzelmének kedvezett: a nagy tekintélyű szerzői rendező korábban 11 jelölést kapott, de egyetlen Oscart sem nyert. Ez a sorozat most végre megszakadt.

„Ezt a filmet a gyerekeimnek írtam, afféle bocsánatkérésként azért a rendetlenségért, amit ebben a világban rájuk hagyunk. Ugyanakkor bátorításként is: talán az ő generációjuk hozza majd vissza a józan észt és a tisztességet”

– mondta a legjobb adaptált forgatókönyv díjának átvétele után.

A színészi díjak nyertesei: Jessie Buckley, Michael B. Jordan és Amy Madigan.
Fotó: FRAZER HARRISON/Getty Images via AFP

A legjobb női főszereplő díját Jessie Buckley simán megnyerte a Hamnetért, de a férfiak között igen szoros volt a verseny. A díjszezon hajrája két komoly meglepetést hozott: a sokáig favoritnak számító Timothée Chalamet (Marty Supreme) elvesztette a BAFTA-t, nem sokkal később pedig a Bűnösök főszereplője, Michael B. Jordan megnyerte a színészek céhének díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, és hirtelen az Oscar egyik legnagyobb esélyesévé vált.

Chalamet helyzetét az sem segítette, hogy botrány lett abból a kijelentéséből, miszerint „senkit sem érdekel” a balett vagy az opera. Mivel az Akadémia általában idősebb színészeket jutalmaz, már egy kisebb negatív visszhang is sokat árthatott a kampányának. Hiába az elképesztő reklám- és marketingkampány, a Marty Supreme a kilenc jelöléséből egyet sem nyert, így az este legnagyobb vesztese volt.

Michael B. Jordan a filmben egy ikerpárt, Smoke és Stack karakterét alakította. A New York Times írta azt, hogy még soha nem kapott Oscar-díjat olyan színész, aki kettős szerep megformálásáért nyert volna. Jordan, aki hatalmas ovációt kapott a közönségtől, a Warner Bros.-nak és Cooglernek mondott köszönetet, amiért „eredeti ötletekbe és eredeti alkotói látásmódba fektettek bizalmat.” A Bűnösökért kapott operatőri díjával Autumn Durald Arkapaw lett az első nő az Oscar történetében, aki ebben a kategóriában győzni tudott. Köszönőbeszédében arra kérte a teremben jelen lévő nőket, hogy álljanak fel.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és nagyon szeretném, ha a teremben lévő összes nő felállna. Mert úgy érzem, nélkületek nem jutottam volna el idáig”

– mondta. Az Oscar történetében először adtak át díjat a casting kategóriájában a legjobb szereplőválogatásért: Cassandra Kulukundis kapta az aranyszobrot az Egyik csata a másik utánért. Ez meglepetésnek számított, mivel a gála előtt sokan Francine Maislert tartották esélyesnek a Bűnösök castingjáért.

Paul Thomas Anderson
Fotó: MIKE COPPOLA/Getty Images via AFP

Sean Penn lett a legjobb férfi mellékszereplő szintén az Egyik csatáért, harmadik Oscarját nyerte, a színész azonban nem jelent meg a díjátadón. Szerencsére a Golden Globe-ra elment korábban, így elkészülhetett róla az év egyik legjobb képe:


Leonardo DiCaprio is alakított, alighanem új mém született:

Amy Madigan a legjobb női mellékszereplő Oscarját kapta a Fegyverek című filmben játszott kiszámíthatatlan Gladys néni szerepéért. Megérdemelt díj ez is, 75 éves Madigan 1982 óta játszik karakterszínészként. A várakozásoknak megfelelően a K-pop démonvadászok nyerte a legjobb animációs film díját. A film egyik rendezője, Maggie Kang köszönőbeszédében a sokszínűség fontosságát hangsúlyozta. „Ez Koreának szól, és minden koreainak szerte a világon” – mondta.

Az Oscar-gálán ritkán fordul elő, hogy egy kategóriában döntetlen születik, de a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájában most ez történt, a díjat a Two People Exchanging Saliva és a The Singers megosztva nyerte el. A legjobb rövid dokumentumfilm átadója is emlékezetes volt, az All The Empty Rooms rendezői, Joshua Seftel és Conall Jones a köszönőbeszédükben az amerikai iskolai lövöldözésekben meghalt gyerekek történeteire hívták fel a figyelmet – ez a film központi témája is. Az átadón felszólalt egy anya is, akinek lánya a 2022-es texasi iskolai lövöldözésben halt meg.

„A lányom, Jackie kilencéves volt, amikor megölték Uvaldéban. A szobája azóta megállt az időben. Jackie több volt, mint egy újsághír. Ő egy fény volt, az életünk” – mondta. A film az Egyesült Államokban iskolai lövöldözésekben meghalt gyerekek hálószobáiba viszi be a nézőket. A film alapja egy hét éven át tartó projekt: Steve Hartman, a CBS News riportere és Lou Bopp fotós az országot járva dokumentálták azokat a szobákat, amiket a szülők gyakran érintetlenül hagytak gyermekeik halála után.

A történelmet író Autumn Durald Arkapaw.
Fotó: RICHARD HARBAUGH/AFP

Az elhunyt filmesekre emlékező In Memoriam blokk érzelmes pillanatokat hozott. A szegmenst idén kibővítették, mivel az elmúlt évben számos ismert filmes alkotó hunyt el, köztük Robert Redford, Diane Keaton és Rob Reiner. Barbra Streisand elénekelte a „The Way We Were” című dal egy részletét abból a filmből, amiben Redford oldalán szerepelt, miközben több sztár – Kiefer Sutherlandetől Meg Ryanig – emlékezett meg Reinerről. Diane Keatonról egy hosszabb blokkban emlékeztek meg, amit a Kőkemény család sztárja, Rachel McAdams vezetett fel. A kibővített összeállításba sem fért azonban bele mindenki, a televíziós közvetítésben például kimaradt James Van Der Beek, Eric Dane, Bud Cort és Brigitte Bardot neve is.

A gálát Conan O’Brien humorista vezette, aki végig reflektált Hollywood átalakuló világára: többször viccelődött a mesterséges intelligenciával, a tartalomkészítőkkel és más trendekkel, amik felforgatják az filmipar hagyományos modelljét. Ez megadta az est alaphangját, a műsor inkább elfogadta és ünnepelte a filmipar változásait, miközben a feltörekvő fiatal sztárokat is kiemelte. O’Brien a rá jellemző bolondos stílusban vezette a gálát, egyszerre érintve élesebb politikai témákat és könnyedebb poénokat, amik a CNN tudósítása szerint jól működtek a közönség előtt.

A teljes lista

  • Legjobb film: Egyik csata a másik után
  • Legjobb rendező: Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után
  • Legjobb férfi főszereplő: Michael B. Jordan – Bűnösök
  • Legjobb női főszereplő: Jessie Buckley – Hamnet
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Sean Penn – Egyik csata a másik után
  • Legjobb női mellékszereplő: Amy Madigan – Fegyverek
  • Legjobb eredeti forgatókönyv: Ryan Coogler – Bűnösök
  • Legjobb adaptált forgatókönyv: Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után
  • Legjobb animációs film: K-pop démonvadászok
  • Legjobb nemzetközi film: Érzelmi érték (Norvégia)
  • Legjobb dokumentumfilm: Senki tanár úr Putyin ellen
  • Legjobb dokumentum rövidfilm: All the Empty Rooms
A műsorvezető Conan O'Brien.
Fotó: KEVIN WINTER/Getty Images via AFP
  • Legjobb élőszereplős rövidfilm: Two People Exchanging Saliva és The Singers – megosztva
  • Legjobb animációs rövidfilm: The Eating of an Orange
  • Legjobb filmzene: Ludwig Göransson – Bűnösök
  • Legjobb betétdal: „Golden” – KPop démonvadászok
  • Legjobb operatőri munka: Autumn Durald Arkapaw – Bűnösök
  • Legjobb vágás: Egyik csata a másik után
  • Legjobb látványterv: Frankenstein
  • Legjobb jelmez: Frankenstein
  • Legjobb smink és haj: Frankenstein
  • Legjobb hang: F1
  • Legjobb vizuális effektek: Avatar: Tűz és hamu
  • Legjobb casting: Cassandra Kulukundis (Egyik csata a másik után)