Megmentheti a világot Ryan Gosling a kretén humorával?

Nem tartozom a sci-fi írók célközönségébe, engem nem lenyűgöz az univerzum, inkább kisebb pánik lesz rajtam úrrá, ha megpróbálok belegondolni a felfoghatatlan végtelenségébe. Még a mindenki által rajongott Interstellartól is ver a víz, de tisztában vagyok vele, hogy velem van a probléma, nem a filmmel. De akkor miért írok most mégis egy űrben játszódó sci-firől? Mert a Project Hail Marynek sikerült még az olyan földhöz ragadt sci-fi utálókat is megszólítania, mint amilyen én vagyok.

A magyarul A Hail Mary-küldetés címen futó filmről csak annyit tudtam, hogy Ryan Gosling van benne, és feltehetően valami egyszemélyes világmegmentős sztorija lesz, ugyanis egy plakáton kívül mást nem láttam, mielőtt beültem a moziba. És bár ez nem volt tudatos, mégis a lehető legjobb döntésnek bizonyult, mert ha látom az előzetesét, a film alatt nem értek volna fontos és érdemi meglepetések, és nem élveztem volna annyira, hogy most lelkesen megpróbáljak más, hozzám hasonlókat is rávenni arra, hogy nézzék meg. Épp emiatt nem is fogok ide előzetest tenni, és próbálok én is a lehető legspoilermentesebben fogalmazni.

Persze azoknak teljesen mindegy, akik olvasták a könyvet. Mert a Project Haily Mary egy könyvadaptáció, a sztori Andy Weir fejéből pattant ki, ő írta A marsi című regényt is, amit Ridley Scott filmesített meg Matt Damon főszereplésével. Aki azt látta, annak már lehet némi fogalma arról, hogy körülbelül mire számíthat. De csak körülbelül. És nem csak azért, mert itt más a rendező. Pontosabban rendezők: Phil Lord és Christopher Miller, A Lego Kaland és a Pókember-filmek rendezői.

A regény 2021-ben jelent meg, lényegi története – masszívabb spoilerektől mentesen – röviden annyi, hogy az emberiség, pontosabban pár tucatnyi tudós egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy megmentse a Földet, miután egy – kitalált – asztrofág nevű valami megfertőzte a csillagokat, így a Napot is. Azzal sem lövök le nagy poént, hogy az egyedüli valaki, akinek meg kell mentenie mindenkit, a Ryan Gosling által megformált Ryland Grace, egy éppen általános iskolában tanító, de alapvetően molekuláris biológiával foglalkozó tudós lesz, aki viszonylag hamar kideríti, hogy a haldokló Nap probémájával nem vagyunk egyedül. Ezen a ponton gyorsan be is fejezem a sztorizást, mert ha többet árulnék el, fontos élményektől fosztanék meg minden, Andy Weir regényeivel kapcsolatban hozzám hasonlóan műveletlen, leendő nézőt.

Bár egyszemélyes, világmegmentős, űrhajós filmről van szó, ez most nem a szokásos sírós, szenvedős, rettegtetős vonalat képviseli, még úgy sem, hogy ebben is van egy kis szenvedés, sírás és rettegtetés. Ezeket azonban pont olyan arányban és pont annyi izgalom, okosság, érzelem és rengeteg kretén poén közé sikerült beszuszakolni, hogy szerencsére nem az marad az alapvető élményünk a film után, hogy Gosling izzadva zokog.

Mindenkitől elnézést, hogy már megint az Interstellarral jövök, de abból nekem tényleg csak ennyi maradt meg: Matthew McConaughey szenved, izzad és sír, hol a Földön, hol az űrben, a végén pedig már én is csak szenvedek, izzadok és sírok. Persze Gosling is sír néha, sőt, a nézők is sírhatnak, de nem attól a típusú meghatódástól, amitől az ember egy világmegmentős akcióscifi alatt várná a sírást.

A Hail Mary küldetés sikere és szerethetősége – majdnem leírtam, hogy bája – talán leginkább annak köszönhető, hogy bármennyire is az űrben játszódik, mégis megmaradt egy földhöz ragadt történetnek, amiben nem is feltétlenül az a lényeg, hogy sikerül-e megmenteni mindenkit a biztosnak tűnő pusztulástól. Akadnak benne okos érdekességek, amiket basic fizika-, kémia- és biológiatudással is meg lehet érteni, de ami miatt szinte akár az összes korosztálynak is merném ajánlani – a viccek mellett és azon túl, hogy nem veszi magát túl komolyan –, az a kedvessége, ahogy a szánkba rágja a kapcsolatok és a kommunikáció fontosságát.

A filmet itthon 12-es karikával vetítik, de edzettebb 9-10 éveseket is el tudnék képzelni a közönségben, még úgy is, hogy azon a vetítésen, ahol én voltam, a közönség nagy része 25 és 50 közötti férfiakból állt – akik nagy valószínűséggel olvasták a könyvet. Az egyik első dolgom ugyanis az volt, hogy meséltem a filmről a kilencéves lányomnak, aki bár egyelőre úgy gondolja, hogy a világ legjobb filmje a K-Pop Demon Hunters, annyira izgalomba jött, hogy szinte könyörgött, hogy megnézhesse A Hail Mary küldetést. Ezzel persze várunk, amíg kijön valamelyik streaming-felületen, otthon mégiscsak könnyebb egy két és fél órás filmet lenyomni egy gyerekkel, akinek valószínűleg sok dolgot meg is kell közben magyarázni, ami a moziban kissé nehézkes lenne.

Ezzel az információval persze biztos vagyok benne, hogy sokakat el is tántoríthatok a megnézésétől, mert ki akarna egy olyan, papíron hard sci-fit megnézni, ami akár egy kilencéves kislánynak is tetszhet? Reményeim szerint mindenki, aki szeretné magát kicsit jól is érezni két erőszakos, bazdmegelős totális mindfuck-sztorival rendelkező film között.

És miért Hail Mary? Szó szerinti jelentése az „Üdvözlégy Mária”, de az Egyesült Államokban, azon belül is az amerikai fociban a kockázatos, szinte esélytelennek tűnő, utolsó, kétségbeesett próbálkozást nevezik Hail Marynek. Hogy a filmben ez az esélytelennek tűnő, utolsó, kétségbeesett próbálkozás mennyire lesz sikeres, azt mindenki derítse ki maga valamelyik vetítésen. Ezért most tényleg érdemes moziba menni.