David Szalay: „Örökös kívülálló vagyok itt”

könyv
június 12., 09:18

A magyar-kanadai származású David Szalay nyitotta meg csütörtök délután a Könyvhetet, és a szövege mára megjelent az ÉS-ben, illetve megtekinthető pl. a Litera videóján.

Forrás

A szerző, aki többször járt és kicsit élt is Magyarországon, a Booker-díjas regényéről azt mondta: „azt hiszem, annak ellenére, hogy nem vagyok magyar író, a Test – a maga titokzatos, megfoghatatlan, kísérteties módján – valahol magyar könyv. Vagy legalábbis olyan, amely Magyarország és egy másik világ közötti szürke zónában létezik. Ahogy tulajdonképpen én magam is.”

Magát „jellegzetes emigránsgyereknek” tartja: „Az óhaza nyelve nem megy, és tulajdonképpen örökös kívülálló vagyok itt.” De a gyerekei „itt születtek, itt nőnek fel, hamisítatlan helybeliek, anyanyelvi beszélők, amilyen én már sohasem leszek.” Beszéde végén azt mondta:

„Emiatt aztán egyre inkább úgy érzem, afféle egygenerációs rendellenesség vagyok, az elődeim és az utódaim is magyarok, csak én magam nem vagyok rendes magyar.

Csupán egy vargabetű.

Holtág.”