FILM

A traktor szemérmetlenül piros volt, jóllehet nem szánták közvetlen fenyegetésnek

Folytatódik rendhagyó sorozatunk, melyben Lichter Péter Barokk Femina című kísérleti filmjének első felét mutatjuk be, összesen tíz darab háromperces részletben.

A film Nemes Z. Márió 2019-es verses naplóján alapul, melyben a 2006-os őszi eseményeket eleveníti fel egy szubjektív, apokaliptikus/disztópikus formátumban. Ezt a kötetet dolgozta fel egy 60 perces hungarodadaista adaptációban Lichter, és a rengeteg filmes, kulturális és politikai utalást, magyar sorskérdéseket és tévelygéseket is magába olvasztó film első fele debütál nálunk, ez most a második rész: 

A tervek szerint miután lement majd a 10 rész, ősszel az egész művet mozifilmként, illetve performanszként lehet megnézni. Lichter Péter a filmet még a karantén elején kezdte el készíteni, és akkor így beszélt terveiről a Jelenkornak:

„Úgy fest, ez a munkám lesz az eddigi legradikálisabb, legöntörvényűbb: ez tudom, elég fenyegetően hangzik, de Márió szövegei mindig olyan elementáris erővel hatnak rám, hogy úgy érzem, árulás lenne magammal (és a szöveggel) szemben, ha nem mennék el a falig.”

A sorozathoz kaptunk egy rövid felvezető szöveget is: 

„A rokokós fake news-esztétikát teremtő közéleti versfilm összességében az alábbi kérdésre keresi a választ: - milyen lenne a Tények, ha Marcel Duchamp rendezné és Hugo Ball volna a műsorvezető? A három perces epizódok mindegyike rejtett üzeneteket tartalmaz, a megfejtéseket az alábbi emailcímre várjuk: hungarofuturistahatterhatalmak kukac gmail. com”

A sorozat első részét itt lehet megnézni, jövő szombaton pedig jövünk az új résszel.