Négynegyed

Bartók, Brad Mehldau, Bartók

Rövidesen – remélhetőleg – a végére érünk a streamelt koncertek időszakának, és újra hallgathatunk élőben is klasszikus zenét, de addig még vár ránk egy intenzív időszak a különböző online koncerttermekben. Újabb „Zajszűrő”: a 444 rendszertelenül jelentkező, de határozott esztétikai iránytűt kínáló hangversenyajánlója.

2021. május 23. (vasárnap), 19.30 – BMC
Kelemen Kvartett 2.2
A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin alapított Kelemen Kvartett éveken át a legintenzívebben működő magyar vonósnégyesek egyike volt: versenygyőzelmek, nemzetközi koncertek, szakmai elismerés és közönségsiker övezte pályájukat, aztán ahogy az nem ritka az ilyen sistergő tempóban működő együttesek életében, feloszlottak. Az alapító hegedűművész-házaspár egy másik házaspárra, az albán-görög származású Jonian Ilias Kadeshára és a brit Vashti Mimosa Hunterre talált rá tavaly decemberben, és arra a kvartettjáték történetében példátlan elhatározásra jutottak, hogy az újjáalakult Kelemen Kvartett első projektje Bartók hat vonósnégyesének előadása lesz két koncerten. Ez nagyjából olyan, mint oxigénpalack nélkül megmászni a Csomolungmát, a szellemi és fizikai koncentráció különleges sűrűségére van hozzá szükség. A kvartett tagjai persze harcedzett kamarazenészek, ráadásul ugyanahhoz a hagyományhoz kapcsolódnak: mindannyian tanultak a legendás Rados Ferenctől, aki most, a koncertek közeledtével is foglalkozott velük. Aki látta a május 20-i első koncertet, amelyen Bartók 1-2-3. vonósnégyesét adták elő, annak felesleges mondanom, hogy 23-án is üljön le a képernyő elé a 4-5-6. kvartettre. Aki nem látta, annak viszont mondom. Nem érdemes kihagyni.
TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

2021. május 25. (kedd), 19.30 – Zeneakadémia
Brad Mehldau Trio
Bár a Zajszűrő hagyományosan klasszikus zenei koncertajánló, de a műfaji határoknak ma már úgysincs sok értelme, Brad Mehldau elmélyültsége, érzékenysége, virtuozitása pedig klasszikus zenei mércével mérhető, már ha efféle értelmetlen méricskélésekhez van valakinek kedve. Egy szó mint száz, május 25-én itt lesz Brad Mehldau a Zeneakadémia Nagytermében, ahol ő adta az első nyilvános koncertet a felújítást követően: elképzelhetetlen hangzásokat hozott ki akkor a hangszerből, felfoghatatlanul komplex zenei struktúrák váltakoztak megrázóan szép zenei gondolatokkal, s az egész pedig elementáris zongorázásba volt csomagolva (több mint ötórás, Ten Years Solo Live című albumának 13 perces nyitószámát, a Dream Brothert ezen a koncerten rögzítették). Most Larry Grenadier (nagybőgő) és Jeff Ballard (dob) társaságában lép a színpadra, vagyis jól összeszokott triójával játszik. Ez is kamarazene, nem is akármilyen.
TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

2021. május 26. (szerda) – Müpa
Bartók-Est: NFZ, Madaras Gergely, Szegedi Kortárs Balett
Ha az egykor Kocsis Zoltán, minden idők talán legjelentősebb Bartók-előadója által vezetett együttes, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Bartókot játszik, az önmagában érdekes a figyelmünkre. Kevés zenekar van a világon, aki ilyen folyékonyan – valóban anyanyelvi szinten – beszéli Bartók zenéjének nyelvét. A koncerten ráadásul a Bartók-életmű két csodája hangzik el: a háború előtt, még Európában írott Zene húroshangszerekre, ütősökre és cselesztára, valamint az amerikai évek legnagyobb szabású műve, a minden nehézség ellenére az élet szeretetét hirdető nagyzenekari Concerto. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az est karmestere Boulez egykori asszisztense, a Liège-i Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, a még mindig pofátlanul fiatal Madaras Gergely lesz (interjúnk vele itt), akkor elmondhatjuk, hogy ezt a koncertközvetítést sem érdemes kihagyni. Mi több, a Concerto zenéjére a Szegedi Kortárs Balett fog táncolni, s a koreográfus Juronics Gábor Bartók életének és életművének megannyi alakját a színpadra álmodta.