Liszt dalok, menekültek, Mozart és élő elektronika

zene
2021 október 12., 08:19

A klasszikus zenei hangversenyélet úgy pörög, mintha nem lenne holnap (mondjuk, ki tudja, hogy lesz-e). Mindenki be akarja hozni az elmúlt másfél kimaradását, úgyhogy aki be van oltva, menjen koncertre, amíg lehet. Mutatjuk, ezen a héten mire érdemes: itt a „Zajszűrő”, a 444 hangversenyajánlója.

2021. október 12. (kedd), 19.30 – Müpa
Thomas Hampson és az Orchester Wiener Akademie
Aki szereti a régi hangszerek hangját, pontosabban azt a hangzást, ami a feltételezések szerint a régi korokra volt jellemző, az ne hagyja ki az Orchester Wiener Akademie koncertjét. A nagyszerű Martin Haselböck 1985-ben alapította együttesét, amellyel most a 19. század második felének zenéit hozzák el Budapestre, olyan zenéket, amelyek alig néhány évtized különbséggel születtek, vagyis a 19. század nyolcvanas éveinek hangszerparkjával történetileg hitelesen is megszólaltathatók. Bruckner nagyszabású 3. szimfóniája, Liszt önarcképnek is beillő Prométheusz című szimfonikus költeménye mellett néhány Liszt-dal és egy Schubert-dal Liszt-féle átirata is szerepel a műsorukon, és további érv, hogy a koncertre elmenjünk, hogy a dalokat a csodálatos Thomas Hampson fogja énekelni. Nincs nála műveltebb, kifinomultabb ízlésű és elmélyültebb bariton ma a nemzetközi zenei életben.
TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

2021. október 14. (csütörtök), 19.30 – BMC
Fókuszban Georges Aperghis
Minden zene kortárs zene, amit ma hallgatunk, de vannak köztük olyanok is, amelyeknek a szerzői még élnek, és akárhogy forgatjuk, van annak varázsa, ha nem körültisztelgett nagy halottak gondolataival töltjük meg a fülünket és lelkünket, hanem olyanokéval, akik itt élnek közöttünk. Eötvös Péter alapítványa évről évre – sőt, hónapról hónapra – tartja mesterkurzusait fiatal karmestereknek és zeneszerzőknek, és kapcsolja be az ifjakat a nemzetközi kortárs zenei vérkeringésbe egy-egy idősebb mester meghívásával. A mostani meghívott a görög származású, több mint ötven éve Franciaországban élő Georges Aperghis lesz, aki 2015-ben kapta meg a rangos BBVA díjat (amit idén Eötvös Péter, éljen-éljen!), mégpedig a zenés színház területén végzett újításaiért. Az egész héten zajló kurzus zárókoncertjén Aperghis egy egészen friss, a menekültválságra reflektáló darabja szólal meg, de Eötvös Péter új nagybőgőversenye is szerepel a műsoron, tovább két mentorált fiatal zeneszerző – Kecskés D. Balázs és Francisco Domínguez – egy-egy műve, akik Richard Strauss fiatalkori szerenádjának apparátusára komponáltak új darabokat.
TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

2021. október 14. (csütörtök), 19.30 – Müpa
Elektroakusztika 2020
Az elektronikus zene a második világháborút követő időszakban a legizgalmasabban gondolkodó, kísérletező zenészek elsődleges terepét jelentette, aztán mindinkább maga alá gyűrte a populáris zenét. Egy popzenéért rajongó mai tinédzser alighanem otthonosabban mozog az elektronikus hangzások világában, mint a klasszikus koncertlátogató közönség nagy része. Persze ma is vannak, akik nem tánczene létrehozására használják az elektronikát, hanem újabb és újabb, korábban ismeretlen hangzó univerzumok felfedezésére. Az ő műveiket hallhatjuk ezen a koncerten. Valamennyi darab a Müpa 2020-as Zeneműpályázatára készült, és a zsűri érdemesnek tartotta őket, hogy végleges formát öltsenek. Az elkészült darabok között vannak tisztán elektronikusak, vannak, amelyekben élő zenészek és hagyományos hangszerek is közreműködnek, vannak rögtönzésen alapuló darabok és tudatos terv szerint létrehozott alkotások, tradicionális műfajokra reflektáló művek és folyamatos meglepetést kínáló zenék. Végső soron az elektronikus zene is éppoly sokféle, mint bármely más zene, hiszen lehet, hogy a létrehozásuk és a megszólaltatásuk gépek révén történik, az alkotóik azonban – még mindig - emberek. A koncerten elhangzó művek esetében: Janca Ákos, Kádár Mihály, Baráth Bálint, Pintér Gyula, Erdélyi Gábor és Kováts Jázon.
TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

2021. október 15. (péntek), 19.30 – Zeneakadémia
Takács-Nagy Gábor, Várjon Dénes és a Manchester Camerata
Két nyitány, egy zongoraverseny és minden idők egyik legmegrázóbb szimfóniája szerepel a nagyszerű Manchester Camerata koncertjének műsorán, a szerző valamennyi mű esetében Mozart. Nem tudom, kell-e ennél több, hogy a koncert felkeltse a figyelmünket. Ha igen, akkor mondom, hogy Takács-Nagy Gábor vezényel, és Várjon Dénes zongorázik. Georges Aperghis mondta egy beszélgetésben, hogy úgy érzi, Mozarttal vigyáznia kell, mert túl erős a zenéje. Ezzel nehéz vitatkozni: a koncerten elhangzó A-dúr zongoraverseny és g-moll szimfónia például simán okozhat Stendhal-szindrómát (amiről itt írtunk részletesebben), de ne aggódjunk, ha kiütköznek rajtunk a művészettúladagolás tünetei: hallgassunk még több zenét (akár Mozartot is). Olyan ez, mint az izomláz, rá kell gyúrni, és elmúlik.
TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

A címlapképen Georges Aperghis (Kai Bienert fotója)