könyv

Gyarló az ember – indokoltan lelkes kritika Jonathan Franzen új könyvéről

„Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük.”
Biblia, Rómaiaknak írt levél, 15. fejezet

Magyar nyelven is megjelent Jonathan Franzen legújabb regénye Keresztutak címmel Pék Zoltán fordításában, amiben a szerző a tőle megszokott – időnként mégis meglepő – őszinteséggel mesél egy lelkészcsalád életéről. A kétkötetes regény első része egy karácsony előtti néhány nap eseményét foglalja össze 400 oldalon keresztül: a kisgyerek kivételével az összes családtag szemszögéből követhetjük a nem túl eseménydús, mégsem unalmas történéseket. A második kötet 200 oldalas, ebben egy húsvét előtti eseménysorról olvashatunk komolyabb időugrásokkal.

Jonathan Franzen 1959-ben született Illinois államban, Kaliforniában él, eddig öt könyve jelent meg, elsősorban családregényíróként ismert, és rendkívüli népszerűségre tett szert gyakorlatilag az egész világ irodalomkedvelői körében.

Itt egy pillanatra itt álljunk is meg. Nem magától értetődő annak ismeretében áradozni egy amerikai szerző családregény-írási technikáiról, hogy a magyarok is különösen erősek ebben műfajban – Esterházy Pétertől Nádas Péteren, Szabó Magdán át Vida Gáborig –, de megkísérlem.

Az említett magyar írók kétségkívül mindannyian nagyot alkottak a műfajban – Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek. Ennek a narrációs technikának köszönhető, hogy bár egyszerre gigantikus a regény, illetve játszódik le a cselekmény alig néhány nap alatt, mégsem akadunk egy pillanatra sem. Franzen magabiztosan fűzi egymásba a szálak sokaságát, és az olvasónak fel sem tűnik, hogy nem lineáris a cselekmény, ugrálunk a múlt és a jelen között, hol egy-két, hol húsz-harminc oldal erejéig váltunk idősíkokat. 

A fejezethatárok olvasóbarát módon jelzik, hogy újabb családtag szemszögéből folytatódik a sztori. Az ilyen váltás veszélyes dolog, különösen sok szereplő esetén, a szerzők nem mindig képesek jól eltalálni a különböző karakterek szükségképpen különböző hangját, ilyenkor homogénné, hiteltelenné válhat a szöveg.

Franzen azonban nemcsak a gondolatai, a mondandója szintjén képes azonosulni a családanyával, a hisztis kamaszlánnyal, a lázadó fiúval, a még lázadóbb egyetemistával, a család fejével, hanem az írástechnika, a stílus tekintetében is. A regény minden szaván átüt a szereplők személyisége, lelkiállapota. Amikor az összeomlás szélén álló anya gondolatairól olvasunk, a mondatok is darabokra hullanak. Amikor a drogoktól bódult kamaszfiú fejében vagyunk, összefüggéstelen, zavaros a szöveg. Mindez annak ellenére van így, hogy Franzen nem E/1-ben beszélteti a szereplőket, hanem E/3-ban, azaz mindent tudó narrátorként írja meg őket.

„Ahogy a fenekét törölte egy szűk navahó vécéfülkében, megbéklyózva a letolt nadrágtól, gyötrődve ezer szálka villanásától és a megduzzadt nyaki verőerének fojtogatásától, elfeledkezett a fémhenger hollététől. Amint eszébe jutott, magabiztosan előre látta, hogy rácsavarta a tetejét, és félretette. De nem. Jaj, nem nem nem nem nem. Feldöntötte a padlón.”

Rendben, de miről szól a regény?

Az emberi gyarlóságról – ami egy lelkészcsaládban is mélyen jelen van.  Egyetemistaként több csoporttársam volt, akik többgenerációs keresztény családokból származtak, apjuk és nagyapjuk is lelkész volt, gyülekezetbe jártak, böjtöltek, házasság előtt nem éltek szexuális életet. Ezekkel a leginkább lány csoporttársaimmal kapcsolatban mindig az volt az érzésem: azt a látszatot akarják kelteni, hogy ők tökéletesek, sosem vétkeznek az Úr ellen, a gyarlóságot legfeljebb a Bibliából ismerik. Ezt 18-19 évesen nehéz volt elhinni nekik. Álszentnek tűntek. 

Franzen regényének szereplői, a Hildebrandt család a külvilág felé ugyancsak igyekszik fenntartani a látszatot, de nem igazán sikerül, folyton elbotlik mindegyikük. A lelkész azon ügyködik, hogyan fektesse le a közösség egyik özvegy tagját. Az anya múltjáról sötét dolgok derülnek ki, kamaszos lázadásba kezd, az egyetlen célja neki is az lesz, hogy megdugják. A kamaszfiú droggal kereskedik, kokainfüggő lesz. A kamaszlány teherbe esik. Az egyetemista fiú otthagyja az egyetemet, hogy elmehessen Vietnamba embereket ölni. 

Kudarcaikról kíméletlen őszinteséggel ír Franzen, egyetlen mondat sincs, amelyik hamisan hatna. 

De egyáltalán nem arról van szó, hogy a szerző célja bemocsokolni egy lelkészcsaládot, bemutatva, hogy lám, ők sem különbek. A szereplők folyamatosan vívódnak, küzdenek bűneikkel, de vallásos mivoltukkal és a hitükkel is. Amikor bűnöket követnek el, tisztában vannak vele, hogy mit cselekszenek, próbálnak visszatalálni Istenhez. Vagy sikerül nekik, vagy nem.

A könyv szereplői valamennyien kapcsolódnak Istenhez, van, aki megtagadja, van, aki előtt megjelenik, senki sem közömbös iránta.

  • A lelkész hisz benne, próbálja követni a tanításokat, de közben önös érdekből és hiúságból a Bibliában foglaltakkal ellentétesen cselekszik.
  • Az anya tékozló ifjúkora után megtért, de négygyerekes családanyaként bűnbe esik ismét, és amikor ez megtörténik, minden utána következő eseményt Isten büntetéseként értelmez, méltósággal, szinte örömmel viseli a következményeket.
  • Az egyetemistának meggyőződése, hogy Istenben csak az ostobák hisznek, az okosak tudják, hogy mindez tündérmese.
  • Amikor életében először füvezik, a kamaszlány annyira megrémül, hogy megjelenik neki Jézus.
  • A drogos fiú nem hisz Istenben, majd kitalálja, hogy ő maga az.

Nem kell vallásosnak lennie, alapvetően a tematikát sem kell kedvelnie az olvasónak ahhoz, hogy értse, érezze, élvezze a Keresztutakat. Ahogy Franzen szereplői nem álszentek, a könyv egészében sem az, és nem pusztán azért, mert nyers leplezetlenséggel írja le a szerző, hogy a férfiaknak miként támad merevedésük, vagy hogyan túrnak bele a nők fanszőrzetébe. Ami talán fontosabb: a pőre lelkek feltárása is pontosan ilyen nyílt egyértelműséggel, célratörően, de árnyalt módon történik meg.