zene

30 jó lemez 2022-ből

Ami másodszor is létrejön, az rohanó világunkban már hagyományosnak mondható. 

Úgyhogy örömmel tájékoztatom a nyájas olvasót-hallgatót, hogy elkészült a hagyományos év végi „jó lemezek lista”, ezúttal természetesen 2022-re vonatkozóan. 

Ahogy tavaly, úgy idén sem törekedtem teljességre, a válogatás esetleges, csak annyit tudok állítani, hogy ezek szerintem jó lemezek.

Nem csináltam sorrendet, de jeleztem, ha valamit különösen jónak találtam. Nagyjából időrendet követ a lista, megjelenés szerint. Mindegyik ajánló végén ott egy link egy számra a lemezről.

A Place to Bury Strangers – See Through You 

Ez a zenekar első nagylemeze, mióta az Oliver Ackerman gitáros-énekes köré szerveződött változékony trió kétharmada kicserélődött. És teljesen jó így. Torzítózás a józan ész határain belül, valahol azt írták rá, hogy űr- meg pszichedelikus punk, vagy éppen zajrock. Távoli énekbeszéd mindenképpen, mindig másképpen széttorzított gitárokkal a főszerepben. Ez nem csoda, hiszen Ackerman egyébként torzítókat tákol és árul.

Let’s See Each Other

EXEK – Advertise Here

Ez az ausztrál zenekar negyedik lemeze, szokásuk szerint mindent összekutyultak, a frontember szimfonikus zenekarból nyugdíjba ment apukájának hegedűjátékától konyhai eszközök keltette zajokig, de az sem idegesítette fel őket, amikor egy újságíró azt kérdezte tőlük, nem olyan-e a zenéjük, mintha a tenger mélyére szállnának alá. Olyan is. Kísérletezős popzene.

Parricide Is Painless 

Jack White – Fear Of The Dawn

Két lemezt is kiadott idén, a másikon rendes dalok vannak, ezen meg rendes rockzene, lehetne White Stripes is, mert olyasmi, csak valamivel rafináltabb és zaklatottabb. Ha van még értelme rockzenét szerezni 2022-ben, akkor az legyen ilyen.

Fear of the Dawn

Trish Clowes – A View with a Room

A brit szaxofonosnőt ezúttal is gitár, zongora és dob kísérik (a kvartett My Iris néven is fellép, de a lemezt nem így jegyzik). Olyan óvatosan kavarják a kiszámíthatót, hogy menet közben alig tűnik fel, hogy egy dal teljesen másmilyen lett, mint ahogy elkezdődött, pedig még mindig az szól, nagyjából. (Hogy bonyolultabb legyen minden, ugyanezzel a címmel Julian Lage gitáros is kiadott egy lemezt az idén, az se rossz, de a kettő közül most ez került fel erre a listára.)

Topic

Ebi Soda – Honk if You’re Sad

A bristoli zenekar azt is állítja magáról, hogy pszichedelikus jazz. A harsona igen meghatározó, a gitár, a szintetizátor, a basszus és a dob mellett, és ettől tényleg különös a hangzás. Ami még biztos, hogy ez az év egyik legkellemesebb lemeze, pont jó arányban adagolt erővel és lágysággal.

Pseudocreme

Jon Balke, Siwan – Hafla

A norvég zongorista Mona Boutchebak algériai énekesnővel összefogva többek között  X-XI. századi arab verseket zenésített meg, barokk hegedűtől török nyenyeréig mindenféle hangszerekkel kísérve, Koppenhágában felvéve az egészet. Lehet ennél provokatívabb egy rendkívül visszafogott hanglemez Magyarországon 2022-ben? Aligha.

Enamorado de Júpiter

Soccer96 – Inner Worlds

Szintetizátor + dobok, a The Comet is Coming (lásd ott) zenekar egyik őse ez egyébként, kicsit olyan is, csak persze szinticentrikus. Pszichedelia, jazz, spirituális harci indulók a Nagy-Britannián eluralkodott őrülettel szemben – ilyenekkel hirdetik a lemezt. Maradjunk annyiban, hogy ezt hallgatva a bambulás is teljes értékű szórakozást ígér.

Inner Worlds, Outer Worlds

Mary Havlorson – Amaryllis

Az amerikai gitárosnő Belladonna címmel kiadott egy másik lemezt is az idén, s még a borítóik is nagyon hasonlítanak, de talán egy kicsit ez lett jobb, mert összetettebb, ezen hatan, amazon meg csak négyen zenélnek egyszerre. És csak ebben van harsona, ami valamiért 2022-ben divatos lett, és ez mindannyiunk szerencséje.  „Avant-funk”, „fast bass-walking jazz” – ilyeneket írnak a lemezről, hálás vagyok a szerzőknek, hogy ezeket a címkéket nem nekem kell kitalálnom, amikor próbálom megfogalmazni, hogy mi ez. Egy világos: ez nagyon jó! Frissesség, ötlet, energia!

Night Shift

Kevin Morby – This is a Photograph

Ha Jack White esetében azt írtam, hogy ha még kell a rockzene, akkor legyen ilyen, akkor most az jön, hogy a dalszerző-énekes meg legyen ilyen. Ha a Bob Dylan, Lou Reed, Johnny Cash hagyománynak joga van még élni, akkor éljen így, ahogy Morby csinálja, aki jól össze is keveri a fentieket, elegáns lendülettel átugorva a közhelyeket, hiába érinti azokat majdnem minduntalan.

This is a Photograph

Oded Tzur – Isabela

New Yorkban élő izraeli szaxofonos, aki sokáig klasszikus indiai zenét tanult, és most zongora, bőgő és dob szól mellette, mint az előző lemezén. Nincs 36 perc, öt szám, keveredik a kelet az amerikai jazzel, utóbbin a hangsúly, előbbin a mérték, visszafogott mesterkedés az egész.

The Lion Turtle

Just Mustard – Heart Under

Az ír rockzenekar a 90-es évek elektronikába hajló brit pop-rockját idézi, női énekessel, sötétkedve, szintetizátorhangzásúvá torzított gitárokkal. Ez a második lemezük, el lehet borulni vele, annak is, akinek esze ágában sincs radikalizálódni. 

Still

Nduduzo Makhathini – In the Spirit of Ntu

Csak azért, hogy legyen egy zulu jazzlemez is, még nem került volna ide a dél-afrikai zongorista idei albuma, de úgy, hogy nagyon jó lett, mindenképpen helye van a listán. A nyugati jazz és az afrikai hagyományok (és hangszerek) kombinációjából elképesztő hangzás jött ki, pedig nem a könnyű végét fogta meg, semmi giccseskedő álnépzene meg standard ismerősség, hanem játékos energia, tele meglepetésekkel. 

Unonkanyamba 

Two Shell – Icons

A brit elektronikus duó nagylemezt még nem adott ki, ez is csak majdnem 25 perc. Az önmérséklet kifizetődik, pont ennyi ötlet bőven van benne, egy könnyen monotonná váló műfajból kihozták a legtöbbet, ezt bizonyítja, hogy ebbe a szubjektív válogatásba ritkán kerül csak kütyüre írt zene, de most simán helyet kapott.

Ghosts

Revelators Sound System – Revelators

34 perc fantasztikus szórakozást kínál ez a lemez, ami az eddigi egyetlen kiadványa az amerikai duónak, amely áll a Hiss Golden Messenger és a The Spacebomb House Band fontos embereiből. Klarinét, gitár, zongora, szaxofon, dobok, kütyük, minden egyben, azt is mondják, hogy Miles Davist és Pharoah Sanderst gondolták tovább, meg „spirituális jazz”, meg „űrminimalizmus”, nem is beszélve arról, hogy „dubwise ambience”, ami már tényleg a papucs orrán pamutbojt. Akármilyen nehéz is definiálni, ez különösen jó!

Grieving

Harish Ragavan – In Tense

33 és fél perc előretolakodás minden bőgősnek járna, Ragavannak pláne kijárt, és milyen jól tette, hogy egy vibrafonos kollégát is hangsúlyosan maga mellé engedett. Sötét jazz New Yorkból, gitárral és dobbal még.

Prayer

Osees – A Foul Form

A San Franciscó-i kísérleti punkrock zenekar nevét kövesse az, akinek a címkézés a mindene, mert ha az alábbiak valamelyike kerülne elő, úgy is,mint Orinoka Crash Suite, OCS, Orange County Sound, The Ohsees, The Oh Sees, Thee Oh Sees, vagy Oh Sees, az mind ugyanez. Erre a 22 perces lemezre 10 dal fért fel, jelezve a punk hagyományából beemelt tömörséget, de a rövid dalokat a szokásos punknál rafináltabb és elszálltabb zenei ötletek telítik. 

Too Late for Suicide

The Chats – Get Fucked

28 percbe sűrített 13 üvöltözős dalocska, Ausztráliának arról a részéről, amit „Napfény Partnak” neveznek. Ha érdemes punkzenét csinálni 2022-ben (folyton ez a kérdés, hogy mi érvényes még, meg mi nem!), akkor ilyet kell csinálni. Meg hallgatni. Nur ugribugri!

6L GTR

Jazz Sabbath – Vol. 2

Lehet egy vicc kétszer is jó? Lehet! Ez a zenekar úgy adta ki az első lemezét 2020-ban, hogy előtte egy áldokumentumfilmet jelentettek meg arról, hogy néhány jazz-zenész írta igazából a Black Sabbath összes számát, amit Ozzyék elloptak, de az öregurak most leporolták a régi felvételeket, és perelnek a jogdíjakért. Valójában Ozzy egykori turnézenekarának a billentyűse, Adam Wakeman találta ki, hogy jazzfeldolgozásokat készítsen az életműből. Van elég szám, jutott egy második lemezre is, ez is jó lett. 

Paranoid

All Them Witches – Acid Face

11 számot egyenként jelentettek meg idén, ami a streamelős világban akár még érthető is lehet. Ez egy 18 perces pszichedelikus stoner-blues-rock szám a sorozatban, akár a 70-es években is készülhetett volna, ahogy általában az éppen 10 éve működő nashville-i zenekar egyéb művei is. Ez mindenképpen felfelé lóg ki a sorból. 

Acid Face

Jockstrap – I Love Jennifer B

Hány zenekar története kezdődik úgy, hogy két tehetséges fiatal találkozik egy londoni művészeti iskolában, és lemezt csinál? Ez az első nagylemeze az aktuális ilyennek. Bolondos pop, prüntyögés, hegedű, dobgép, fátyolos hangú énekesnő, kütyünyomogató fiatalember.

Jennifer B

Alina Bzhezhinska & HipHarpCollective – Reflections

Az ukrán származású, Nagy-Britanniában élő hárfaművésznő a második lemezén tovább kavar jazzt, funkot, afrót, ezúttal trombitával és elektromos bőgőkkel (van, hogy egyszerre kettővel) bolondítva egyébként sem kiszámítható muzsikáját. Klasszikusok feldolgozásai (John Coltrane például) és saját számok, énekelnek is olykor.

Fire

The Comet is Coming – Hyper-Dimensional Expansion Beam

A zseniális londoni trió megint remek lemezt készített, maradva az űrrock és a jazz bizarr határvidékén, a szokásos szintik, szaxofon, dob felállásban. Elfogultan írom, hogy az év egyik legjobb lemeze.

Pyramids

Makaya McCraven – In These Times

A kiváló jazzdobosnak már az apukája is jazzdobos volt, az anyukája pedig a Kolindából ismert énekesnő, Zsigmondi Ágnes. Ezen a lemezén szinte minden számot másokkal ad elő, hiphopos ritmusokkal, fuvolával, gitárral, hegedűvel, szitárral, mindennel, ami eszébe jutott, tizanhatan játszanak közel ennyi hangszeren ezen a lemezen. 

Dream Another

Courting – Guitar Music

Négy liverpooli srác zenélésre adja a fejét, mi sülhet el ebből rosszul? Első lemeznek pont jó, a szokásos brit gitárzenekaroknál több torzítással, és a szokásosnál kevésbé dúdolható dalokkal.

Tennis

Björk – Fossora

Tizedik lemezen is lehet nagyon eredeti maradni. Meghalt anyáról, gombákról és menstruációról áriázni. Az izlandi énekesnő 2022-ben is különösen jó. 

Atopos

Oren Ambarchi – Shebang

Az Ausztráliában született, iraki zsidó családból származó, korábban Csihar Attilát is kísérő gitáros-dobos ezúttal négy új számot rakott egy 35 perces lemezre. Ambientes kísérletezésnek írják le, semmi durvulás nincs rajta, álmodozás inkább, klarinéttal és zongorával kiegészítve a szerző hangszereit.

III

Tom Skinner – Voices of Bishara

A Sons of Kemet egykori és a Smile jelenlegi dobosa (ebben a Radioheadből ismert Thom Yorke énekel) először jelentetett meg a saját nevén lemezt, nem túl nagyot, sajnos csak 27 perceset, de legalább végig nagyon jót. Szaxofon, bőgő, cselló (!) és persze dobok, kiváló hangulatban.

Red 2

Sarathy Korwar – KALAK

Indo-futurizmus – ezt a szerző állítja a lemez műfajáról, kár lenne vitatkozni vele. Korwar Angliában született, de Indiában nőtt fel, ott tablázni tanult, aztán mindenféle ütőshangszeren. Ezen a lemezen a DJ Photay, illetve a mostani listán külön-külön is szereplő The Comet is Coming és Soccer96 szintetizátorosa játszik, meg szól rajta szaxofon is, tökéletes kavalkádja keletnek és nyugatnak. 

Utopia is a Colonial Project

Horse Lords – Comradely Objects

Baltimore-i származású, részben Németországban élő, utópisztikus kommunista banda, amit az NSZK krautrock örökösének is tartanak, meg free jazz zenekarnak, meg drone rocknak, meg mindennek, ennyire össze-vissza definíciót talán senki sem kapott ezen a listán a szaksajtóban, mint ők. Elektronika, szaxofon, gitárok felállással az év egyik legjobb lemezét hozták össze.

May Brigade

Duval Timothy – Meeting with a Judas Tree

Angliában, Sierra Leonéban és Olaszországban vette fel ezt a 32 perces lemezt a nyughatatlan előadó, aki néhány éve még házilag főzött sört árult az utcán, most meg kollaborál mindenütt mindenkivel, ambient jazznek nevezett furcsaságot összehozva, hangmintákra zongorázva. (A címlapkép ennek a lemeznek a borítója.)

Mutate