Sosem írtak még ilyen szórakoztatóan a depresszióról

Nem könnyű témához nyúlt Meg Mason ausztrál írónő, amikor megírta a Bánat és öröm című könyvét, amivel rögtön egy lapra tette magát korunk egyik legtehetségesebb írónőjeként emlegetett Sally Rooney-val. A Bánat és öröm lényegében hosszabb-rövidebb (néha csak egymondatos) naplóbejegyzésekből áll, amelyek azt hivatottak retrospektíven feltárni, hogy a főszereplőnek, Marthának hogyan futott zátonyra a Patrickkel való házassága, amelyben erős szerepet játszott egy diagnosztizálatlan mentális betegség.

A témáján túl a könyv erőssége Meg Mason írásmódja, amely abszolút visszatükrözi, hogy Mason dolgozott újságíróként többek között a Financial Times-nál, a Vogue-nál és a The New Yorkernél. Mondatai nagyon fegyelmezettek, egy pillanatig sem terjengősek, nincsenek benne felesleges szavak. A Bánat és öröm Endreffy Kata fordításában jelent meg most magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában.

A történet

A Bánat és öröm történet első naplóbejegyzése azzal indul, hogy Martha és Patrick egy esküvői fogadáson vannak, ahol megkérdezik tőlük, hogy hogyan ismerték meg egymást. Mire Martha azt feleli:

„Patrick olyan, mint a kanapé az ember gyerekkori otthonában. A létezése egyszerűen adott. Bele sem gondolsz, hogy került oda, hiszen eszedbe sem jut, hogy valaha is ne lett volna ott. Ha pedig még most is megvan, azzal sem foglalkozik senki.”

A történet ezután azt kíséri végig, hogy Patrick hogyan került Martha életébe, miként jutottak el odáig, hogy Martha egyáltalán észrevegye Patricket, majd hogyan lett belőle házasság és végül különválás.

Az, hogy Meg Mason egymástól csillaggal elválasztott naplóbejegyzésekből állította össze a könyvet, lehetőséget ad arra, hogy Martha életének nagyon különböző szegleteit és történéseit is feltárja, anélkül, hogy azzal megakasztaná a történet menetét. Például nagyon sokat foglalkozik a könyv Martha és a húga, a sokgyerekes Ingrid viszonyával, de még ennél is nagyobb hangsúlyt kap Martha édesanyjának története, akinek szintén nagyon terhelt családi múltja van.

Eközben az olyan alapadatok is kiderülnek a főhősről, mint hogy 40 éves, gasztroújságíróként dolgozik, de leginkább nem dolgozik, nincsenek barátai, nincs gyereke és nem is akar, és ciklikusan visszatérő depresszióban vagy valami hasonlóban (erről később) szenved. A Bánat és öröm apró történeteket tár elénk az életből, amik mégis összeállnak egy egészé és haladnak valamilyen irányba. Martha a bejegyzésekkel tulajdonképpen saját magának is keresi a választ, hogy hogy jutott el abba az állapotba, ahova a könyv végére kerül és mi lesz ebből a kiút.

Fanyar humor, nehéz téma

A történet maga nagyon szomorúnak, de leginkább nyomasztónak hangzik, ami első ránézésre könnyen elijesztheti azokat az olvasókat, akik inkább könnyebb szórakozásra vágynak. Ne ijedjenek el! Bár a témák valóban nem könnyűek, olvasni annál inkább az.

Meg Mason stílusát leginkább a fanyar szóval lehet jellemezni, ami állandó humorforrásként szolgál a könyvben, még akkor is, ha közben Mason egyáltalán nem könnyen emészthető témákról ír úgy, mint mentális betegség, tönkrement házasságok, gyermektelenség, családon belüli konfliktusok.

Ezt a könyvet olvasni egyszerre nagyon fájdalmas és nagyon szórakoztató.Bár a fanyar humor Meg Mason minden egyes mondata mögött ott bujkál, a legszórakoztatóbbnak és sokszor a legbeszédesebbnek az egymondatos naplóbejegyzéseket tartottam, mint például a:

„A legborzasztóbb, amit Patrick valaha mondott nekem, ez volt: «Néha azon tűnődöm, hogy talán még élvezed is, hogy ilyen vagy.»”

Majd egy oldallal később:

„A legborzasztóbb, amit Ingrid valaha mondott nekem, ez volt: «Lényegében olyan lettél, mint anya.»”

Ezek a szatirikus megjegyzések folyamatosan oldják a történetből kibontakozó feszültséget, ami leginkább nem is magukból az eseményekből ered, hanem abból, hogy az olvasó azt látja, hogy bár Martha életében minden adott ahhoz, hogy boldog legyen, ő egyre rosszabbul van. A történetben előrehaladva Martha egyre többször lesz depressziós és emiatt egyre többször kerül konfliktusba a szeretteivel, akik majd megszakadnak abban, hogy valahogy segítsenek neki. Egy idő után ezért már az olvasó számára is bosszantóvá válik Martha szenvedése, és legszívesebb megrázna és az arcába kiabálná: Mi bajod van? De aztán bekövetkezik a megváltás, feloldódik a feszültség, minden a helyére kerül, mert kiderül, hogy Marthának mi baja van.

Martha nem létező betegsége

Miközben Marthának egyre inkább romokba kerül a házassága, elmegy egy ezredik pszichiáterhez, aki diagnosztizálja a nő mentális betegségét, amit Meg Mason nem oszt meg az olvasóval, hanem csak két hosszú vonallal jelöli, mintha kisípolnák. Ez egyrészt lehet bosszantó az olvasó számára, hiszen ő is már oldalak óta arra vár, hogy megtudja, mi baja a főhősnek, ugyanakkor értelmezhető úgy is, hogy Martha egész életében attól szenvedett, hogy mindenféle betegséggel diagnosztizálták, amire aztán rendszerint gyógyszert írtak fel, ami viszont egyáltalán nem segített, a meg nem nevezéssel viszont az író elkerüli a medikalizálást, ami valahol mégis csak felszabadító.

Meg Mason úgy nyilatkozott, hogy nem a betegség neve a fontos, hanem az, hogy Martha végre szembe tud nézni vele, azzal, hogy csaknem 25 éven keresztül félrediagnosztizálták, de leginkább azzal, hogy az édesanyja tudta, mi a baja, mégis tagadta saját maga és Martha előtt is, mert nem akarta, hogy beskatulyázzák.

Marthának ezért nem is azt a legnehezebb feldolgoznia, hogy milyen súlyos betegségben szenved, hanem azt, hogy milyen hatással volt az életére, hogy ezt nem tudta. A legsúlyosabb hatást pedig a gyermekvállalásra fejtette ki ez a sötétben tapogatózás, ugyanis a könyv egyik központi témája, ami már az első oldalakon megjelenik, hogy Martha nem akar gyereket. Az olvasónak egy idő után azonban mégis gyanússág válik, hogy ahhoz képest, hogy Martha nem akar gyereket, állandóan erről van szó, de vannak ennél árulkodóbb jelek is, például az, hogy Marthát minden egyes alkalommal megviseli, amikor megtudja, a testvére megint terhes, bár él-hal Ingrid gyerekeiért. A Patrickkel való házassága is részben ezért fut zátonyra, de azt a könyv nyitva hagyja, hogy Martha megvilágosodása után van-e esély arra, hogy rendbe hozzák azt, ami elromlott.

Szerintem Meg Mason kiemelkedőbb író Sally Rooney-nál, mert bár mindketten hasonló minimalista stílussal operálnak, Mason sokkal mélyebb, sokkal emberibb, sokkal reálisabb és sokkal kevésbé klisés történetet tár elénk, mint amilyeneket Rooney szokott. Az pedig, hogy ezt ennyire szórakoztatóan és humorosan teszi, csak hab a tortán.

Címlapkép: FABIAN SOMMER/dpa Picture-Alliance via AFP