Az év gyerekkönyvei: Kalandok a Ló csoportban

A HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum lassan negyedszázada ítéli oda az Év Gyerekkönyve Díjat, amely egyrészt fontos szakmai elismerés, másrészt iránytű gyereknek és szülőnek, hogy mit érdemes olvasni. A Jó blogon a következő hetekben, szombatonként sorra közöljük a díjazott és shortlistre került könyvek részleteit, elsőként a 6 év alatti korosztály nyerteséből.

A könyvben szereplő nyolc történet arról szól, hogyan veszik át a gyerekek az irányítást az oviban, ezért elmennek a hivatalba (felnőtt nélkül!), hogy megváltoztassák a csoportnevüket Katicáról Lóra, majd parlamenti törvénymódosítást indítványoznak a pulikutyusoknál az egyöntetűen utált délutáni alvás eltörléséről, és még az óvó néninek is szereznek lovagot! Fábián László magyartanár, a zsűri tagja azt írta laudációjában: „A gyerekek nyilván még csak nem is sejtik, pusztán ösztönösen nevetgélnek egy-egy humorosnak vélt helyzeten, megérezve a komikumban rejlő vonzerőt, hogy ami nekik kedves és vicces szituáció, fikcionált és szórakoztató mese, az számunkra, felnőttek számára maga a »zord« valóság. A klasszikust parafrazálva mondhatnám úgy is: kis magyar... abszurd.”

A NÉVVÁLTOZTATÁS

A Katica volt a legeslegjobb oviscsoport a világon. Ide jártak a legokosabb, legszebb és legötletesebb gyerekek, akik egytől egyig szerették egymást, és rendkívül büszkék is voltak a kiváló csoportjukra. Csak a csoport nevére nem voltak rendkívül büszkék.
– Katica! Ez olyan túl babás név. Mintha csupa kislány járna a csoportba – kelt ki magából egyszer Dani, a csoport egyik vezére.
– Az még nem is lenne baj – mondta Kriszti, a csoport másik vezére –, viszont Katica csoport minden oviban van. Ez már unalmas.
– Igen! Nagyon unalmas! – helyeselt Janka, Kriszti legjobb barátnője. – Ráadásul a katica az egy gyenge állat – méltatlankodott Vince, az erős gyerek. – Még nincsen páncélja se, mint legalább a szarvasbogárnak.
– Akkor – töprengett Dani – másik állatra lesz szükségünk a csoportnévhez. Várom a javaslatokat! A gyerekek ontották magukból az ötleteket.
– Maci!
– Nyuszi!
– Mókus!
–Tatu!
– Szarvasbogár!
– Dinoszaurusz! – Bacilus!
Mindenkinek más volt a kedvenc állata, egyikben se tudtak megegyezni.
– Legyen Anyuka csoport! – javasolta Ábel, egy fiú, aki sokat szokott sírni az oviban, hogy anyu, anyu.
– Jó ötlet, Ábel – mondta tapintatosan Dani –, de sajnos embert nem lehet csoportnévnek tenni. Csak állatot.
– Legyen unikornis! – javasolta Olívia, egy pörgős szoknyás kislány.
– Az meg mi? – kérdezte Vince.
– Hát az egy ilyen rózsaszín, csillogós, egyszarvú szárnyas ló – magyarázta Olívia, és megpördült ezüst szoknyájában.
– Na, csak azt ne… – fintorgott Marci, a vicces fiú. – Ha mi leszünk a Rózsaszín, csillogós szárnyas ló csoport, akkor én esküszöm, inkább átmegyek a Cicába.
Mindenki nevetett. De Dani elgondolkodott.
– Pedig ez nem is rossz ötlet. Csak ne legyünk rózsaszínek meg csillogósak, meg szarv se kell, meg szárny se… csak legyünk egyszerűen: ló!
A csapat néma csöndben emésztette a hallottakat, majd többen egyszerre lelkesen így kiáltottak:
– Jó!
Küldöttség indult az óvó nénikhez.
–Teca néni, Eta néni – kezdte Dani határozottan –, nagy bejelentésünk van! Szeretnénk csoportnevet változtatni. Szeretnénk Katica helyett Ló csoport lenni!
– Ló csoport? – ízlelgette az új nevet a szelíd, szőke Teca néni. – Hát az elég furán fog hangzani, ahogy az udvaron azt kiabáljuk, hogy: Lovak! Sorakozó!
– Mondjuk, az is fura volt, hogy: Katicák, sorakozó! – jegyezte meg Kriszti.
Teca néni nem annyira, de Eta néni, aki eleve szigorúbb volt, eléggé idegenkedett a változtatástól.
– A Ló név egyáltalán nem kedves, nem aranyos – szigorkodott. – Legalább akkor legyetek Paci! De a küldöttség ellentmondást nem tűrt.
– Nem. Ló leszünk. Ezt mi már eldöntöttük, és nem hátrálunk meg – mondta harciasan Kriszti.
Teca néni felsóhajtott.
– Na jó, de azt tudjátok, hogy a névváltoztatás milyen bonyolult dolog? Be kell menni hozzá a Kormányablakba.
– Mibe? – kérdezte Dani.
– A Kormányablak egy hivatal, ahol ügyeket lehet intézni. – Valóságos labirintus, nem gyerekeknek való – mondta kajánul Eta néni. – Inkább törődjetek bele, hogy örökre Katica csoport maradtok! Danit bosszantotta, hogy a vezetőség nem veszi komolyan az ötletét. Nagy dérrel-dúrral zuttyant le ebéd után a színes műanyag ágyra. Forrt benne a düh. Miután minden elcsendesedett, és az óvó nénik már leültek kávézni, ő balra lehajolt az ágyáról, és odasúgta a mellette fekvő Marcinak:
– Marci, elmegyünk a Kormányablakba?
Marci bólintott, és továbbsúgta a mellette fekvő Jankának a nagy tervet, Janka pedig még tovább Krisztinek, Kriszti Ábelnak, Ábel Vincének, és így tovább, míg az egész Katica csoportban körbe nem ért a hír. Dani az óvónőkre sandított: teljesen el voltak merülve a sutyorgásban, nem vettek észre semmit. A gyerekek ekkor egyenként, lábujjhegyen kisurrantak az épületből.
Ám odakint, az épület előtt rájöttek, hogy fogalmuk sincs, merre van a Kormányablak. Muszáj lesz megkérdezni egy felnőttől!
– Bocsánatot kérek, merre van a Kormányablak? – kérdezte Luca, egy sápadt kislány, aki sokszor volt beteg (de ma éppen nem), egy magas bácsitól.
A Felnőtt nagyot nevetett, és elmondta, hogy a Kormányablak ott van pont szemben, az a nagy, üveges ház.
A Katica csoport fegyelmezett, kettes sorokban bemasírozott az üveges házba.
Sajnos már a bejáratnál kiderült, hogy sorszámot kell húzni, de az túl magasan van. Szerencsére egy morcos őr bácsi segített nekik.
– Névváltoztatás? – kérdezte, majd rákoppintott a képernyőre, mire a gép kiadott egy cetlit, amin egy jó hosszú szám volt.
– Ott várakozzanak, legyenek szívesek, a műanyag székeken!
A lányok megijedtek.
– Akkor még ezermillió ember van előttünk…?
– Dehogyis – nyugtatta őket Dani, aki már tudott egy kicsit számolni –, sokkal kevesebb. Hogy hány, azt nem tudom. De biztos, hogy kevesebb.

Csakhogy a várakozás bizony hosszúra nyúlt. A Katica csoport bátor tagságából többen is elbóbiskoltak (elvégre alvásidő volt!), mire a nagy, magas képernyőn megjelentek az ő számaik. Akkor az ébren lévők az egyik hivatali nénihez léptek.
– Jó napot kívánunk, mi óvodai csoportnevet szeretnénk változtatni – mondta Dani.
A hivatali néni előrehajolt, hogy megnézze magának az apró kérelmezőket.
– Miről mire? – kérdezte.
– Katicáról Lóra – felelték az ovisok.
– Lóra…? – fintorgott a nő. – Hát én biztos nem engedném a gyerekeimnek, hogy Ló csoportnak nevezzék magukat. Ez egy borzalmas név.
De azért fejcsóválva átnyújtott nekik egy csomó papírt.
– Ezt kellene kitölteni nyolc példányban.
A sok papír nagyon bonyolultnak látszott. Rengeteg betű és négyzet volt rajta. Szerencsére a katicások hoztak magukkal színes ceruzát, így rövid időn belül vidám állatsereglettől tarkállottak a lapok. Volt ott maci, nyuszi, tatu, dínó, szarvasbogár, bacilus, pegazus. De a legtöbb kis négyzetbe ló került, hogy világos legyen a kérés.
Amikor beadták a papírokat, a hölgy közölte velük, hogy ez még nem elég: az Országos Lótenyésztők Szövetségéhez is el kellene fáradni, hogy ők is engedélyezik-e a cserét. Csak akkor tekinthető véglegesnek a beadvány.
A gyerekek kicsit elcsüggedtek, hogy még mindig nincs kész a dolog, de nem adták fel.
– Hát, bevallom, nem gyakran neveznek el rólunk oviscsoportot – mosolygott az egyik Tenyésztő –, legfeljebb Pacinak, de azt, megmondom őszintén, nem szoktuk engedélyezni. Úgyhogy köszönjük szépen! Most már csak egy lemondó nyilatkozatot kell szereznetek a Magyar Katicabarátok Társaságától, hogy ők is elfogadják a változtatást.
Az ovisok rohantak a Katicabarátokhoz a nyilatkozatért.
– Ezt nem értem! – morogtak a Katicabarátok. – Mások szeretni szokták a Katica csoportnevet. Jelként is igen népszerűek vagyunk, de ha nektek nem kell egy gyönyörű, gömbölyű hátú, hétpettyes kis csodalény, hanem helyette egy büdös, nyerítő, habzó szájú lovat akartok magatoknak… ám legyen. Lemondunk a jogainkról.
És nagy nehezen beleegyezésüket adták a névváltoztatáshoz.
A Kormányablak már majdnem bezárt, amikor a gyerekek hanyatt-homlok rohanva végre benyújtották a beszerzett nyilatkozatokat. Aztán máris rohantak vissza az oviba, hogy még ébresztés előtt megérkezzenek.
Ezek után már Teca néni és Eta néni is kénytelen volt elfogadni a hivatalos okmányt és a fantasztikus tényt:
– Gyerekek, mától a nevünk: LÓ CSOPORT! – nyilvánította ki Teca néni, és ünnepélyesen az ajtóra ragasztott egy gyönyörű képet egy lóról.

Itt a mese vége. A könyvet a Pagony adta ki, Baranyai (b) András illusztrálta, és Rét Viktória szerkesztette.

Aki tovább mélyedne az ifjúsági irodalom világába, annak ajánljuk a Nem rossz könyvek podcast adásait a kötelező olvasmányokról és a mesékről.