A húgának még nem volt nyelve ahhoz, hogy nevet adjon a nyomában járó erőszaknak

Lezárt tartalom a Kör tagjainak könyv
május 19., 18:29

1990. júliusában gyilkolták meg Mexikóvárosban a 20 éves építészhallgatót, Liliana Rivera Garzát. A nővére, Cristina Rivera Garza évtizedeken át nem tudta feldolgozni testvére elvesztését, sokáig a nevét sem volt képes kimondani. Könyve, a spanyolul 2021-ben, angolul 2023-ban, magyarul idén megjelent Liliana legyőzhetetlen nyara ennek a feldolgozási folyamatnak egyszerre lenyomata és eszköze.

Rivera Garza könyvének műfaját nem könnyű meghatározni: egyszerre visszaemlékezés a gyilkosságot megelőző és az azt követő időszakra, másrészt a húga által hátrahagyott levelek és feljegyzések, illetve egykori barátokkal és ismerősökkel folytatott beszélgetések nyomán amolyan emlékállítás, a 30 éve halott, tragikusan fiatalon elhunyt nő alakjának újraalkotása. Mindezek mellett erőteljes, nagyon határozott vádbeszéd is azzal a társadalmi közeggel szemben, mely a nők elleni erőszak tömeges léptékét lehetővé teszi és fenntartja.

Magyarul a latin-amerikai irodalomra szakosodott, már több remek könyvet megjelentető Sonora mikrokiadó adta ki Cristina Rivera Garza művét Eőry Zsófia fordításában, nagyszerű ütemérzékkel, hiszen pár nappal a magyar megjelenés után derült ki, hogy az Egyesült Államokban a Liliana legyőzhetetlen nyara Pulitzer-díjat nyert, a legjobb életrajz/memoár kategóriában.

Rivera Garza könyvének erejét az a mindvégig benne munkáló kettősség adja, hogy egyszerre borzasztóan személyes, közben mélyen társadalmi szöveg: saját és az egykori barátok visszaemlékezéseiből rajzolja fel a nagyvárosi egyetemista életben magát megtaláló, rendkívül intelligens és vicces fiatal lány portréját, akinek aztán elvette az életét egy férfi, mert nem tudta elfogadni, hogy Liliana nem vele képzeli el a jövőjét.

Liliana halálát vélhetően azért is volt annyira nehéz feldolgoznia a családjának, mert bár mindenki tudta, ki volt az elkövető, a férfi elmenekült, és soha nem került bíróság elé. Rivera Garza részletesen ír arról, hogy az inkompetens és korrupt igazságszolgáltatás hogyan tette lehetővé, hogy a gyilkosnak ne kelljen felelősséget vállalnia. Heteket vártak a letartóztatási parancs kiadásával, egy ponton pedig a nyomozók pénzt kértek a lány apjától, hogy folytassák a munkájukat.

Cristina Rivera Garza
photo_camera Cristina Rivera Garza Fotó: Tania/Contrasto/Tania/Contrasto via Reuters Conn

A rendőrség romlottságánál is pusztítóbb (bár azzal nyilván szorosan összefügg) az a társadalmi közeg, amely rendszerszintű működése révén megteremtette ennek és számtalan további gyilkosságnak a keretét. Rivera Garza könyvének így lesz a húga emléke mellett a másik fő témája a patriarchátus és a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem. A nők elleni erőszak persze a világ összes országában komoly probléma, de lehet tudni, hogy Mexikóban különösen súlyos mértéket öltött: még pár évvel ezelőtt is több mint ezer olyan gyilkosság történt az országban, amit a hatóságok nőgyilkosságként kategorizáltak, azaz az áldozatot azért gyilkolták meg, mert nő volt, és e gyilkosságok több mint felénél nem sikerült elkapni az elkövetőket. Ez a téma jelenik meg Roberto Bolaño méltán ünnepelt nagyregénye, a 2666 hírhedt negyedik fejezetében is, ahol a szerző a Sonora állambeli Santa Terasa városában pár év leforgása alatt meggyilkolt 112 nő esetét írja meg.

Eleve az, hogy a nőgyilkosság (femicide) jogi kategóriája 2012 óta létezik az országban, feminista aktivisták évtizeden át tartó küzdelmének az eredménye. Rivera Garza is sokat ír a változásokról, amelyek a gyilkosság és a könyv megjelenése közötti időben végbementek Mexikóban, és amelyek ugyan nem számolták fel a nőkkel szembeni erőszakot, de legalább tudatosították a probléma mértékét.

„Egy olyan országban, mint Mexikó, ahol nem is olyan régen még a népszerű dalok is azokat a férfiakat dicsőítették, akik féltékenységi rohamukban vagy a legkisebb provokációnak engedve megölték a szeretett nőt, ennek a nyelvnek a megteremtése hősi küzdelemmel járt, és a diadal kétségkívül azoknak az aktivistáknak köszönhető, akik foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy megkérdőjelezhessék a nemek közötti, ősidőkig visszanyúló egyenlőtlenségeket és a minket kísértő patriarchátus erőszakos tetteit, legyenek azok akár a legkisebbek is. Egész generációk munkája kellett ahhoz, hogy például az utcai beszólogatást – amelyet beteges gyakorisággal tartanak természetes gesztusnak vagy akár dicséretnek – a közterületen történő zaklatás mindennapos eseteként ítéljük el” – írja a könyvében Rivera Garza, aki sokat foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy hogyan függött össze a húga tragédiájával az, hogy a nyolcvanas évek végén még a nyelvük sem volt meg ahhoz, hogy felismerjék, nőkként minek vannak kitéve.

„...ki tudta volna kimondani azt, amit én most fikarcnyi kétség nélkül mondok ki: az egyetlen különbség a húgom és köztem az, hogy én soha nem akadtam össze egy gyilkossal?”

– írja erről, miközben saját meghatározása szerint egy régész módszertanával olvassa újra húga megmaradt, közel 30 éven át dobozban porosodó leveleit, iskolai füzetek szélére írt feljegyzéseit, verseit, képeit. Hogy közben azon gondolkozzon, mi lett volna, ha már akkor is ismerik azokat a nemzetközi szakirodalmakat (Rachel Louise Snyder No Visible Bruises című könyvét hivatkozza sokat a szövegben), melyek a bántalmazó kapcsolatok dinamikájáról szólnak, ha ismerik az azóta megalkotott veszélyjelző indikátorokat, melyekből következtetni lehetett volna arra, hogy mekkora veszély fenyegeti Lilianát. Mert mint Liliana leveleiből és feljegyzéseiből kiderült, a férfi erőszakos féltékenykedésétől az öngyilkossággal való fenyegetőzéséig és fegyverviseléséig, a fiatal nő egyre fokozódó elszigetelődésééig számos olyan jel volt, amelyeket ma már figyelmeztetésként foghatnának fel, de akkor még nem létezett hozzá fogalmi keretrendszer.

Liliana „nem találta a nyelvet, ami nevet adott volna a nyomában járó erőszaknak” – írja a húgáról Rivera Garza, aki szerint ez a nem egyéni, hanem társadalmi szinten működő vakság nők százezreinek meggyilkolásához járult hozzá Mexikóban és világszerte.

A könyv utóélete

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.