Margócsy Istvánt teljes mértékben a Bridget Jones naplójára emlékeztette Kemény Lili regénye
Áprilisban jelent meg Kemény Lili első regénye, a Nem, ami – többek között a műben felbukkanó valós személyeket illető állítások miatt is – afféle budapesti irodalmi szenzáció lett, a könyv elnyerte a Margó-díjat is. A szerzővel – aki a költő Kemény István lánya és a szintén író Kemény Zsófi nővére – a Nem rossz könyvek podcastben készítettek interjút, a művéről a 444 is közölte Mohácsi Balázs költő-kritikus kritikáját.
Bár a megosztó alkotást sokféleképpen méltatták vagy kritizálták, a Nem most az eddigi recenziókhoz képest kőkemény bírálatot kapott. Az Írók Boltjában taglalta a könyvet az ÉS-kvartett: Károlyi Csaba, Márjánovics Diána, Visy Beatrix és Margócsy István beszélgettek róla.
A többiekkel ellentétben – akik alapvetően jó könyvnek tartják a Nemet – Margócsy István irodalomtörténész-kritikus váratlanul erőteljesen szállt bele a regénybe. (A videón fél óránál kezdődik ez a rész, de Margócsy később is visszatér arra, hogy szerinte a szövegnek melyik részei a leggyengébbek.)
Bár a könyvre 10-ből 4 pontot adott, egy jó szava nem volt róla. Azt mondta, nagyon gyönge könyvnek tartja, végig unta, érdektelennek találta a „szegény, nagyműveltségű hölgynek az énkeresését”. Azt mondta: „Nagyon durva leszek, engem teljes mértékben a Bridget Jones naplójára emlékeztetett a könyv, hogy: »Keresem, keresem, jaj Istenem, hol a tehetségem, hol a tehetségem, Isten bizony azt mondták, hogy van nekem, de nem találom. Nem találom. Rengeteg rossz művet produkálok, de annyira nem rosszak, hogy el ne mondanám most az olvasónak is, hogy milyenek, tehát elmondom, mert azok is nagyon értékesek.«”
Szerinte a főhős összes kudarca is önigazolásként működik, az SZFE-s egyetemfoglalásnál is az derül ki, hogy a főhős a legokosabb, de mégis elmegy a szerelméhez kábítószerezni – és ilyenekből rengeteg van a műben. Margócsy szerint a nagy nevelőkként felbukkanó hírességek (Zsótér Sándor, Janisch Attila, Máté Gábor, Zsámbéki Gábor) azért vannak, hogy garantálják, hogy a főhős nagy jó. Margócsy azt sem tudja eldönteni, hogy ez most önéletrajz vagy regény-e, szerinte Kemény Lili cinikusan játszik az autofikció gesztusaival. Szerinte a mű „tele van ezzel a hochértelmiségi gőggel”, a főhős mindenkivel kegyetlenül elbánik, de egy pillanatra nem látja magát kívülről.
Magócsy szerint a főhős a munka elől hol Izraelbe, hol Barcelonába menekül, és olyan elegáns életet él, hogy az ember nem tudja, hogy mi baja van. „Nagyon kellemetlen olvasni ezt, hogy valaki egy ilyen nagyszabású önképet alkot, és közben az öniróniának az árnyéka eszébe nem jut” – mondta Margócsy, aki szerint ennek a csúcsa a regény zárlata, amire a narrátornak „egy fikarcnyi reflexiója sincs”.
Margócsy szerint „rendkívül sok sebből vérzik” a könyv, amikor a főhős nézőpontot vált, és átvált E/3-ba, akkor „nagyon rosszul van megfogalmazni”, sokszor nem érteni, kire vonatkozik az ő. „Nagyon rosszul van megfogalmazva ez a tudálékos hochértelmiségi diskurzus”, szerinte sokszor „az olvasónak a parasztvakítása zajlik”, például, amikor ezt lehet olvasni a Végtelen tréfa fordításával kapcsolatban: „Leástunk nyelvi ízlésünk fundamentumáig.” Margócsy szerint az ilyesmiket egy jó szerkesztő kihúzta volna. Abban – a korábbi kritikákhoz hasonlóan – mindenki egyetértett, hogy a könyvnek jót tett volna egy jobb struktúra és erős szerkesztés.