Megérteni az emberi lét végességét, és mégis igyekezni szépséget és provokatív gondolatokat alkotni

Hol hosszabb, hol rövidebb sorokat végigállva lehet mostanában bejutni a Szépművészetibe, amit a múzeum két slágerkiállítása, a Munkácsy – Egy világsiker története és a mezopotámiai művészet egy szeletét bemutató Istenek és démonok királysága magyaráz. Kevesebb figyelem jut rá, de a múzeum legfelső emeletén december közepe óta fut egy harmadik kiállítás is, amit nem érdemes kihagyni: az ökológiai szemléletű művészet úttörőjének, a budapesti születésű, 93 évesen is alkotó Anges Denesnek életművét bemutató A logika rendszerei – a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete.

Agnes Denes művészetének egy apró szeletét esélyesen sokan még úgy is ismerik, hogy a nevével nem találkoztak eddig. Egyik legismertebb projektjéből, az 1982-es Búzamező - szembesítésből több fotó mára mémmé vált, eredeti kontextusából kiszakítva rendszeresen bukkan fel közösségi oldalak feedjében vagy jön szembe az internet legváratlanabb pontjain.

A Búzamező - szembesítés Denes pályafutásának legtöbbet idézett darabja, és sok minden benne van abból, ami olyan egyedivé teszi életművet: a természet és a társadalom közötti viszony provokatív újragondolása, beavatkozás ebbe a viszonyba, úgy, hogy az ne hagyjon mély nyomot, vagy például a búzamező vetésében, gondozásában és aratásában is megjelenő közösségi cselekvés hangsúlyozása.

Agnes Denes 1931-ben született Budapesten, családjával a 40-es években Svédországba, majd az ötvenes években az Egyesült Államokba költöztek. Az ötvenes évek végén költözött New Yorkba, a New School-on tanult festészetet, és azóta is a városban él és alkot. Fiatalon még költőnek készült, és mint a kiállítás kurátora, Kumin Mónika művészettörténész elmondta, Denes ezt mindig úgy szokta elmesélni, hogy párhuzamosan azzal, ahogy a költözések miatt mindig újabb és újabb nyelveket kellett elsajátítania kvázi anyanyelvként, úgy érezte, hogy valójában elveszítette a nyelvét, és ezért fordult a vizualitás felé.

Művészetében így is fontos maradt a szövegközpontúság, a Szépművészetiben is több olyan korai műve látható, mely a nyelv működését vizsgálja. Denes számára meghatározó volt a kérdés, hogy hogyan lehet a természettudományos tudásokat, a logika, a filozófia, a matematika és a nyelvészet felismeréseit valahogy egyesíteni, akár vizuális eszközökkel. Mint Kumin Mónika fogalmaz, Denes alapvető tapasztalata volt, hogy a 20. századra a különböző tudományterületek nagyon szegregáltan működnek, és ő ezeket akarta futurisztikus, a jövő jobbá tételének lehetőségét hordozó módon egyesíteni.

A kiállított művek alapján is világos, hogy pályafutása során Denesnek végig hihetetlen érzéke volt ahhoz, hogy felismerje azokat a folyamatokat, melyek érdemben alakíthatják majd az emberek életét. 1970-es munkájában már azon gondolkodott, hogy az információs társadalom fejlődése hova fog majd vezetni, de ebben az időszakban foglalkozott a vízben vagy űrben lebegő, önfenntartó városok víziójával is, mellyel szintén bőven megelőzte a valóságot.

„Denes rendre az aktuális társadalmi-környezeti kérdéseket, problémákat próbálta a maga vizuális nyelvén megfogalmazni, és válaszokat adni a jövő számára, hogy hogyan tehető élhetővé a létezés” – mondta erről Kumin Mónika. A kiállításon a falra írva olvasható Denes 1969-es, 16 soros művészeti manifesztuma is, ami úgy kezdődik, hogy

„Paradoxonnal dolgozni / Megragadni a megragadhatatlant”

hogy aztán olyan sorok következzenek, mint hogy „Nem fogadni el a társadalom által elfogadott korlátokat”, „Megérteni az emberi lét végességét, és mégis igyekezni szépséget és provokatív gondolatokat alkotni”, valamint hogy „Látni a valóságot, és mégis tudni álmodni / Nem hagyni fel az örökös kutatással.”

A paradoxonokkal dolgozás, a már tudott és a még nem tudott egymásnak feszítése, a hol vicces, hol provokatív újrarendezése a világnak Denes művészetének kulcsa, az alkotásait nézni sokszor olyan élmény, mint amikor Bruno Latour szövegeit olvassa az ember: az ismerős, tudományosan már alaposan feltárt világunk egy radikálisan más perspektívából hirtelen ismét izgalmas és kihívásokkal teli lesz.

Kumin Mónika elmondása szerint Denes nagyon korán érzékelhette New Yorkban, hogy az erőforrások korlátlan kihasználása, a túltermelés, a természet leigázása hosszabb távon fenntarthatatlan folyamat, és ez a felismerés aztán egyre meghatározóbbá vált a művészetében. A 70-es, 80-as évektől egyre meghatározóbb volt számára az ökológiai gondolkodás, írásaiban és alkotásaiban is kiemelt szerepe lett a természethez fűződő viszonyunknak.

A land art számos jelentős műve létezett már ekkor, és ezek nyilván hatottak is Denesre, de Kumin szerint lényeges különbség, hogy a legismertebb land art alkotások a környezet radikális átalakításával jártak, ehhez képest Denes egy jóval kevésbé maszkulin koncepcióval dolgozott: nem kisajátítani és maradandóan átszabni akart, hanem kíméletesen eljárva, visszaadni a természetnek.

Az ökológiai projektek visszatérő eszköze az időkapszula használata: volt, hogy Denes amerikai egyetemek hallgatóinak jövővel kapcsolatos félelmeit, reményeit gyűjtötte össze, és ezeket ásták el ezer évre. A budapesti kiállítás is megismétli ezt a gesztust, a múzeum honlapján elérhető egy Denes által összeállított, az emberiség jövőjével kapcsolatos kérdőív, és a beérkező válaszokat május végén, a művész 94. születésnapján fogják majd elásni a Városligetben.

Természetesen a budapesti kiállításon is látható a Búzamező - szembesítés fotósorozata: 1982-ben Denes Manhattanban kapott meg művészeti projekt helyszíneként egy elhagyott szemétlerakót. A rendkívül értékes ingatlanra a városvezetés persze újabb jelentős ingatlanberuházást tervezett, csak átmenetileg engedték, hogy Denes kezelésbe vegyék a területet. Ebből lett aztán az, hogy önkéntesek segítségével megtisztították a mezőt, búzát vetettek, neveltek, majd a learatott gabonát éhínséggel küzdő országoknak küldték el.

A világ pénzügyi központjának kellős közepén megvalósuló búzamező hatalmas érdeklődést váltott ki akkor a városban, országszerte sokat foglalkozott vele a sajtó, és a háttérben felbukkanó ikertornyok miatt 2001 szeptembere óta további jelentése is lett ezeknek a fotóknak.

A búzatábla, mint műalkotás a természet erőforrásainak túlhasználására és a szegényebb országok élelmiszerhiányára, az éhínségekre hívta fel a figyelmet, miközben ezer szállal kötődött a városhoz magához is. Visszaemlékezések szerint az öltönyös üzletemberek eleinte sokkolva nézték a történteket, de mint Kumin Mónika elmondta, Agnes Denes sokszor felidézte, hogy az aratáskor voltak helyi lakosok, akik elsírták magukat, mert annyira megszokták a búzatábla jelenlétét.

Denes egy másik, a budapesti kiállításon szintén látható, ismert munkája egy finnországi elhagyott bánya földterületének rehabilitációját tűzte ki célul. Itt már nagyobb volt a lépték: egy komplett ökoszisztémát próbáltak meg helyreállítani, 11 ezer helyi lakos ültetett el 11 ezer finn fenyőfát, a spirálszerűen vezetett ültetési tervrajzot Denes szabad kézzel rajzolta meg.

A Szépművészetiben látható egy videó arról, és hogyan néz ki a kilencvenes évek elején ültetett erdő, és látni, hogy sok helyen foghíjasabb, mint amivel Denes számolt. Ami persze egyfelől épp azt igazolja, hogy a természetet képtelenség abban az értelemben uralni és ellenőrzés alá vonni, ahogy azt évszázadokon át gondolni szerettük, de emellett jelzi azt is, hogy a klímaváltozás is jóval erősebben éreztette azóta a hatását, mint amivel akkoriban számoltak.

Agnes Denes első magyarországi kiállítása 2008-ban, a Ludwig Múzeumban volt, azóta nem lehetett itthon nagy, összefüggő kiállítást látni az életművéről. A Denes életművét egészen a legújabb, már számítógéppel készített munkákig bemutató A logika rendszerei – a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete című kiállítás június elsejéig látogatható a Szépművészeti Múzeumban.