Mi lesz a gyilkos fegyver? A mérgező gyümölcs, a majmok vagy Patrick Schwarzenegger farka?

Mindenekelőtt: régóta szeretném, ha a filmek/sorozatok elején – hasonlóan a korhatárbesoroláshoz, illetve ahhoz a jelzéshez, hogy a filmben droghasználat, szex vagy bármilyen agresszió látható – lenne egy figyelmeztetés, miszerint az adott filmben vagy sorozatban majmok is szerepelnek.
Mivel az óvatoskodásban itt még nem tartunk, az HBO-n viszont már elindult A Fehér Lótusz/The White Lotus harmadik évada, itt ragadnám meg az alkalmat, hogy jelezzem a hozzám hasonló vagy nálam súlyosabb majomfóbiásoknak: annak tudatában kapcsolják be a tévét, hogy ebben bizony szerepelnek majmok.
Egyelőre persze nem olyan aktívan, mint mondjuk legutóbb az új Gladiátorban vagy a Nope-ban, de Mike White sorozatának előző két évadából kiindulva akár még az is előfordulhat, hogy a thaiföldi sokcsillagos hotelkomplexum fáin ugrándozó majmocskák is szerepet kapnak a várható tragédiá(k)ban.
Mert valamilyen tragédia egészen biztosan lesz, ennek a sorozatnak ez az egyik lényegi eleme: a korábbi évadok is azzal indultak, hogy tudtuk, itt valaki meg fog halni. És most, a harmadik évad első perceiben is látjuk, ahogy egy holttest lebeg a meditációs szoba melletti tavacska vizében, hogy ezek után aztán végignézhessük az ezt megelőző hét bonyodalmait. Bár ha az előző évadokhoz kell hasonlítani, azokhoz képest itt lényegesen több a feszültség az első percekben.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!