Ha másban nem is, abban újra hihetünk, hogy vannak még jó krimik

Két dolgot vártam nagyon decemberben, és egyik sem a karácsony. Egy norvég sorozat folytatását, illetve az új Knives Out-filmet. Előbbit azért, mert végre nem folyik benne vér, utóbbit azért, mert bár folyik benne vér, elveszik az élét humorral, vagyis úgy tud nagyszerű vígjáték lenni, hogy a műfaját tekintve valójában gyilkosos nyomozós krimi.

Rian Johnson az utóbbi években a Tőrbe ejtve filmek mellett maradt az Agatha Christie-vonalon, és megcsinálta a Poker Face című nyomozós krimisorozatot, ami nagyjából ugyanazt tudja, mint a filmjei: sokszor kretén humorral és nevetségesen nagy nevekkel dolgozik, illetve egyedi képi világgal tár fel megoldhatatlannak tűnő bűnügyeket.

A Tőrbe ejtve filmek harmadik része – ami az Ébredj fel, halott ember címmel már erős utalásokat tesz a sztorira is – szintén nevetségesen nagy nevekkel dolgozik. Benoit Blanc nyomozót továbbra is Daniel Craig alakítja, a főbb szerepekben pedig Josh Brolin és Glenn Close mellett Jeremy Renner, Mila Kunis, Kerry Washington, Jeffrey Wright és a mindenben csodálatos Andrew Scott játszik. (Meg még sokan mások, de nincs itt annyi hely.)

A sztori legfőbb főszereplője és a történet mesélője Josh O'Connor – jó mesélő, bármit megnéznék a narrálásával –, ő egy fiatal papot alakít, akit büntetésből küldenek a New York állambeli Chimney Rock katolikus plébániájára. Itt azonnal összeütközik a plébánia vezetőjével, a Josh Brolin által alakított monsignor Wicksszel és az ő erősen megosztó retorikájával.

„A világ el akar pusztítani minket. Az ön szeretet- és megbocsátásverziója gyenge. Alkalmazkodik, hogy megfeleljen a modern kornak, hogy ne ártson ennek a szemét világnak. Eközben tönkretesznek minket. A feminista-marxista kurvák. Apránként tönkretesznek. De én cipelem a terhemet. Tartom a frontot”

– mondja egy ponton Brolin karaktere, akit vakon követ híveinek egy kisebb csapata, a helyi ügyvéd, a helyi háziorvos, egy sci-fi író, egy politikusi pályára vágyó YouTube-influenszer, egy krónikus fájdalmak miatt szenvedő csellista és a plébánia vezetőjének mindenese.

Hogy eljussunk a gyilkosságig – nincs itt semmi spoiler, ez ilyen műfaj, mindenki tudja, hogy lesz gyilkosság, a kérdés még csak nem is az, hogy kit ölnek meg, és nem is feltétlenül az, hogy hogyan, hanem hogy miért –, most viszonylag sokáig kell várni. Ahogy arra is sokáig kell várni, hogy kiderüljön, mégis mi történt, mert egy ponton úgy tűnik, hogy még a minden szempontból racionális vonalat követő Blanc nyomozó is azt érzi, arra, ami történt, egyszerűen nincs épeszű magyarázat.

A templomba beszűrődő fények mellett főként ezzel játszik a film: a hittel, a vallás lényegével, azzal, hogy mi a mítosz és mi a valóság, az élettel és a halállal, a gyűlölettel és a megbocsátással, a bűnösök és ártatlanok mibenlétével, a bűnnel és bűnhődéssel, illetve azzal is, hogy mit tekintünk valódi kincsnek.

Miközben ennek alapján úgy tűnhet, hogy a film nagy részében mély filozófiai viták folynak a világi és egyházi gondolkodásról, a Tőrbe ejtve még mindig egy nagyon vicces nem vígjáték, ami olyan arányban tudja keverni a vért a humorral, ahogy az nem mindig sikerül a műfajjal próbálkozóknak.

Ahogy az első és a második, most a második és a harmadik Tőrbe ejtve film között is három év telt el, és nem volt meglepetés az sem, hogy karácsony előtt mutatják be, ahogy a korábbiakat. Pedig ennek a minden szempontból húsvéti történetnek simán el lehetett volna tolni pár hónappal a bemutatóját. Igaz, így legalább előbb juthattunk hozzá az adagunkhoz. Már csak drukkolni kell, hogy három év múlva kapjunk egy újabb Tőrbe ejtvét.