könyv

Könyvötletek utolsó pillanatos ajándékvásárlóknak

tavalyi évhez hasonlóan idén is összeszedtünk pár mostanában megjelent, de talán az érdemeltnél kisebb figyelmet kapó könyvet. Év közben követtük a fontosabb hazai megjelenéseket, írtunk többek között Krasznahorkai László Herscht 07769 című könyvéről, Nádas Péter új regényéről, az idei Nobel-díjas Annie Ernaux életművéről, az egyik kedvenc idei megjelenésemről, Mohamed Mbougar Sarr Az emberek legtitkosabb emlékezete című könyvéről, és interjút készítettünk Visky Andrással, az év tán legtöbbet méltatott magyar könyvének, a Kitelepítésnek írójával, de vannak könyvek, melyekkel érdemes lett volna még foglalkozni, de aztán külön cikként nem került rá sor.

A listára került könyvek mind az úgynevezett nonfiction, magyarul csak szerencsétlenül hangzó fogalmakkal (ismeretterjesztő, stb.) körülírható kategóriába esnek, íme:

Amióta az ökológiai válság ránk rúgta az ajtót, rengeteget lehet olvasni az ember és a természet viszonyáról, az elmúlt években itthon is jelentek meg szép számmal remek könyvek a témában. És ehhez a témához kapcsolódik ugyan, de a megszokottól eltérő megközelítésből Radnóti Sándor idén megjelent kötete, A táj keletkezéstörténetei. 

A sok évnyi kutatómunka során összeállt könyv akörül a kérdés körül kering, hogy hogyan alakult ki az a nyugati, elsősorban európai táj- és természetfogalom, amely a mai napig olyannyira meghatározó. Az ugyanis, hogy hogyan gondolkodunk a természetről, történetileg változó, kulturális kérdés, és Radnóti a felvilágosodást követő évszázadok művészeti-filozófiai vitáihoz nyúl vissza, rengeteg konkrét műalkotást és szöveget is elemezve, hogy megmutassa, milyen koncepciók és hatások formálták azt a természetfogalmat, amit ma olyannyira magától értetődőnek tekintünk. 

Ennek a könyvnek szereplése csalás a listán, mert nem olvastam az idén megjelent magyar fordítást, de az eredeti, 1997-es angol verziót nagyon szerettem, sőt, nagyban építettem is rá egy 2020-as cikkemben. Abram sokat méltatott könyve az ökofilozófia meghatározó szövege, és egyik fő állítása, hogy ha elkezdünk komolyan gondolkodni azon, hogyan is osztozunk ezen a megélt, tapasztalt világon más, nem-emberi létezőkkel, akkor hamar be kell látjuk, hogy az emberi nézőpont kitüntetettsége nem fenntartható többé, és hogy a nyugati filozófia hagyományos eszközei egyszerűen kimerülnek. Abram könyvének lapjain a természet olyasvalami, ami az emberi megértés számára sosem lesz teljesen uralható, és épp ettől annyira lenyűgöző az egész. 

A Magyarország globális története 1869-2022 egy egészen különleges felépítésű projekt: a Laczó Ferenc és Varga Bálint szerkesztésében, számos szerző közreműködésével létrejött könyv rövid, pár oldalas történelmi szócikkek gyűjteménye, melyek ugyan mind kapcsolódnak valahogy Magyarországhoz, de nem a megszokott irányokból.

A 150 évet átfogó, kronologikusan felépített könyvben a legkülönfélébb történelmi eseményekről olvashatunk, köztük jelentős, jól ismert történésekkel és elsőre marginálisnak tűnő, kevésbé feldolgozott sztorikkal (csak egy véletlenszerűen kiragadott példa: egymást követi a könyvben a Húzd rá, Jonny! jazzopera budapesti bemutatójáról (1928) szóló cikk, az 1929-es nagy gazdasági világválsággal foglalkozó írás és a fejezet arról, hogy Magyarország 1930-ban csatlakozik a Nemzetközi Ópiumegyezményhez). A Magyarország globális története így arra késztet, hogy ne a megszokott narratívák mentén gondoljuk újra az ország történetét, hanem egy jóval tágabb, globális történeti és földrajzi kontextusban. 

Ez a könyv szintén csalás, egyrészt mert igazából 2021-ben jelent meg, másrészt mert még nem is fejeztem be, jelenleg éppen ezt olvasom, de mégis úgy érzem, hogy helye van itt. Elsősorban azért, mert ugyan számolhatatlanul születnek a könyvek az olyan kérdésekről, minthogy mit tesz velünk az internet, hogyan működik a bigdata és a megfigyelési kapitalizmus, ezeknél gyakori, hogy már a megjelenésük pillanatában valamennyire elavulttá válnak. Egyszerűen mert túl gyorsan történnek a dolgok, nincs az a szerző és könyvipar, amely lépést tudna tartani ezzel.

Ehhez képest a holland filozófus, Miriam Rasch szerencsésebb taktikát választ: kevéssé konkrét technológiák és cégek érdeklik, hanem a nagyobb, strukturális folyamatokra fókuszál, és a 90-es évektől kezdve tekint végig azon, hogy milyen etikai következményekkel járhat az, hogy életünk egyre több részlete válik az adatfeldolgozás felől megragadhatóvá. Ráadásul Rascht nem titkoltan elsősorban azok érdeklik, akik ellene mennek ezeknek a folyamatoknak, a gépezetbe kerülő homokszemeket keresi, azokat, aki súrlódást tudnak még ma is okozni. Külön bónusz, hogy lábjegyzetekkel gazdagon megszórt könyvében rengeteg a helyi, holland hivatkozás, úgyhogy csomó olyan szerzővel és gondolattal is találkozhatunk, melyekkel eddig jó eséllyel nem volt szerencsénk. 

A világbajnokság utánra is jó ajándék lehet a német születésű, de évtizedek óta az Egyesült Államokban élő irodalom- és eszmetörténész Gumbrecht két szövege, melyek egyetlen kötetben jelentek meg idén. Gumbrecht megrögzött sportrajongó, és megrögzötten harcol a felvetés ellen, hogy egy igazi értelmiségi nem néz sportot (akár a helyszínen, akár a képernyő elé tapadva.) Szövegei egyrészt sporttörténeti áttekintések, több ezer évre visszanyúlóan, másrészt, és ezek általában az erősebb részek, művészi-esztétikai eszköztárral véghezvitt sportleírások, a könyv második fele pedig társadalomtörténeti áttekintése annak, hogyan alakult ki a tömeges sportnézés hagyománya, és hogyan működik a stadionokba összejött embertömeg. 

További ajándékötletekhez ajánlom az év közben megjelent nonfiction beharangozóinkat, vagy legalábbis azokat, amiket most hirtelen megtaláltam közülük: 

Emellett idén kiadtunk mi is több könyvet, ezeket is érdemes még egyszer kiemelni: