„Ahhoz, hogy egy társadalom ilyen gyűlölködővé váljon, sok méregcseppet kell tölteni a fejekbe”

A Színikritikusok Céhe szerint Az igazság gyertyái volt a legjobb új magyar dráma az elmúlt évadban, a Román Színházi Szövetség pedig a legjobb romániai ősbemutatónak választotta. Székely Csaba darabját ugyanis a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vitte színre. A magyar színikritikusok szerint ez volt az évad legjobb kőszínházi előadása, bár a 444 kritikusának voltak fenntartásai. 2025 elején a Budaörsi Latinovits Színház is műsorára tűzi Az igazság gyertyáit, Alföldi Róbert rendezésében.

A darab valós történet alapján született, középpontjában a bözödújfalusi kis székely közösség áll, akik a középkor óta követik a zsidó szokásokat. A szombatosok, vagyis a zsidó identitással rendelkező székelyek sokáig nagyjából háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, de amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a származás és a vallás élet-halál kérdésévé válik. Székely Csabával a drámában is felmerülő kérdésekről beszéltünk: felnövekedésről, levetkőzhető gyűlöletekről és az identitásról, amelybe horgonyként lehet kapaszkodni.

444: Milyen neveltetést kaptál „nemzeti vonalon”? Mennyire volt fontos a magyarságotok?

Székely Csaba: Nem emlékszem, hogy ebből a szempontból bármilyen neveltetést is kaptam volna. A nemzeti ünnepek, mondjuk, fontosak voltak, Aradon minden október 6-án kimentünk a vesztőhelyre, és emlékszem ’89 előttről egy gondosan rejtegetett kokárdára is, ugyanis tilos volt ilyen „irredenta” jelképeket birtokolni. A szüleim 10 éves koromban elváltak, én anyukámmal maradtam, a nőkre pedig szerintem kevéssé jellemző, hogy vehemens nemzeti nevelést adnának.

Az persze alapvetés volt, hogy egy román tengerben kell helyt állni, meg kell majd küzdeni a román nyelvvel, a magyarokkal szembeni előítéletekkel, és semmilyen pályán sem lesz könnyű boldogulni. Mindezek természetes részei voltak a hétköznapoknak. Emlékszem, amikor a szüleim arról beszélgettek, hogy a boldogulásom szempontjából a magyar vagy a román iskola lenne-e jobb. Végül a magyar mellett döntöttek.

Egy román iskola azt is jelentette volna, hogy otthonosabban mozogsz a román közegben, román barátaid lesznek, kevesebbet használod a magyar nyelvet...

Sokat gondolkodtam arról, hogy mennyire igaz ez a „nyelvében él a nemzet” szállóige, és arra jutottam, hogy nem a nyelvünkben élünk igazán. Az írek vagy a skótok büszke hazafiak anélkül, hogy a saját nyelvüket megőrizték volna. Fel sem merül, hogy angolok lennének, csak azért mert ezen a nyelven beszélnek.

Ez elsősorban kulturális kérdés, azon múlik, hogy mennyire erős és integratív az adott közösség, mennyire képes megtartani a saját tagjait. Ha Írországban írnek vallod magad, akkor te ír vagy. Ha Magyarországon magyarnak vallod magad, még nem biztos, hogy annak is tartanak. A magyar közösség hajlamos kilökni magából azokat, akikkel nem ért mindenben egyet. Szerintem itt van a kutya elásva: hogy mennyire befogadó egy közösség. Ha jobban tudsz románul, mint magyarul, akkor a magyar közösség könnyen kivet magából. Ezzel szemben, ha te magyarként románnak vallod magad, akkor a románok tárt karokkal fogadnak. Én Romániában élő magyar drámaíróként a román kulturális közösség számára román drámaíró vagyok, pusztán azért, mert román színházakban játsszák a darabjaimat.

Az igazság gyertyái most kapta meg az UNITER-díjat. Nem háborogtak a román alkotók, hogy egy magyar kapja meg ezt a díjat?