Az Andrássy út környékén a leggazdagabb budapestiek építkeztek a 19. század végétől egészen az 1920-as évekig, amikor a monumentális paloták már végképp fenntarthatatlanná váltak. Azonban a századforduló környékén még szinte érezni lehetett az utcákon a frissen szerzett pénz szagát: semmiből jött emberek pillanatok alatt felhalmozott vagyonokból építkeztek, minden különösebb stílusbeli megkötés nélkül. Hiszen ki merte volna megmondani Magyarország legbefolyásosabb polgárainak, hogy milyen házat építsenek maguknak?

Valójában mire kellett nekünk az Andrássy út?

Kossuth Lajos már az 1840-es évek elején felvetette egy parkszerű fasor létrehozásának ötletét, amely később a Lánchidat kötötte volna össze a mai Városligettel. A Városerdő – ahogy akkoriban nevezték – Pest egyetlen szabadon hozzáférhető zöldfelülete volt, ahova vasárnaponként a hőségtől, bűztől és zsúfoltságtól szenvedő városlakók próbáltak kijutni a szűk Király utcán keresztül. Egy korabeli útikönyvben csak „vak társzekerek, marakodós kutyafogatok, dühöngő talyigák, eszeveszett targonczák és a jó isten tudja mi mindenféle járművek zagyvalékaként” szerepel a túlzsúfolt utca.

Persze egy ilyen fajsúlyú városrendezési terv keresztülvitele akkoriban sem volt egyszerű, így az új Sugárutat, vagyis a mai Andrássy utat csak az 1880-as években nyitották meg, ünnepélyes keretek között. A városatyák annyira el voltak bűvölve a Sugárút szépségétől, hogy egy ideig lóvasutat vagy omnibuszt sem engedtek ide; így a liget felé tartók kulturált közlekedése végül csak 1896-ban, a millenniumi ünnepségekre átadott kisföldalattival oldódott meg teljesen.

A fegyvergyáros és a dollárhercegnő

A Sugárúton a Bajza utca vonalától kezdve csak legfeljebb kétemeletes villák és nyaralók épülhettek, tetszés szerinti stílusban: az a tény, hogy az Andrássy út villái mégis többé-kevésbé egységes képet mutatnak, annak köszönhető, hogy az építkezéseket érintő tíz-tizenöt évben a neoreneszánsz volt a legdivatosabb stílus Budapesten.

És ki ne akart volna divatos lenni ezen az új, felkapott környéken? Se azelőtt, se azután nem volt virágzóbb időszak a városban. A boldog békeidők egyik legnagyobb fenegyereke Weiss Manfréd volt, aki néhány év leforgása alatt lett konzervgyár-tulajdonosból az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb fegyvergyárosa, rögtön két egymás melletti villával a Sugárúton. Weiss monumentális gyárvárost épített Csepelen, de még saját irodája sem volt a területen: otthonát fél óra automobilút távolságra, a Sugárút legelegánsabb részén alakította ki. Az újítások iránt mind a munkájában, mind a magánéletében fogékony Weiss már akkor bevezette otthonában a villanyvilágítást, amikor ez a kérdés a Buckingham-palotában még fel sem merült.

Néhány lépés távolságra hasonlóan izgalmas épület magasodik az Andrássy úton: az első tulajdonosról, gróf Erdődy Istvánról elnevezett Erdődy-villa eredetileg sem volt szerénynek nevezhető, de háromszorosára nőtt az alapterülete, amikor 1909-ben a fiatal Széchenyi Lászlóné tulajdonába került. Leánykori nevén Gladys Vanderbilt a korabeli Amerika egyik leggazdagabb családjából származó dollárhercegnő volt, aki a magyar grófi címért cserébe mesés hozománnyal érkezett a Sugárútra. Édesapja, Cornelius Vanderbilt nem bízott meg teljesen sem az új vejében, sem a gyanús magyar építészekben: Gladys nevére vette meg a pesti ingatlant, és az amerikai méretekhez képest miniatűr villa megnagyobbítását egy New York-i mesterre bízta, aki az Andrássy úti front teljes szélességében báltermet alakított ki a párnak.

A szomszédos Benczúr utcában építkező Lánczy Leó bankár is csak két telek egybenyitásával jutott megfelelő alapterülethez készülő otthonához. A kétemeletes, francia reneszánsz kastélyokra emlékeztető palotába beköltöztek Lánczy testvérei is, és csak akkor távoztak felháborodva, családostul, amikor a bankvezér elvált nőtt vett feleségül, aki már akkor felvarratta az arcát, amikor Pesten rendes nő még arcpírhoz sem nyúlt. Lánczy a munkahelyén is szerette a tágas tereket és a kényelmet: a bankban kialakított háromszobás irodájához lift repítette egészen az első emeletig.

A rokokó operaénekes és a modern építész

Az Andrássy út környékén kialakuló ligetes-kertes rész a századfordulóra a gazdag fővárosi polgárok nyaraló-, később állandó lakhelye lett, a változást pedig természetesen követték az árak is. A Ráth György-villa eredeti tulajdonosa Wechselmann Ignác építőmester volt, aki Ybl Miklós építésszel való szoros munkakapcsolatának köszönhetően csinos nyaralót tudott építeni magának az árnyas Városligeti fasorban. A villa az 1900-as évek elején került a névadó Ráth Györgyhöz, az Iparművészeti Múzeum első főigazgatójához, aki állandó lakhellyé alakította.

Azonban nemcsak a tulajdonos, a divat is megváltozott közben: a századfordulós Budapesten végigsöpört a szecesszió a maga buja indáival, álomszerű tereivel, és azzal a célkitűzéssel, hogy az épületektől kezdve a hamutartókig nagyban és kicsiben is megszépíti a világot. Viszont a huszadik század elején már olyan gyorsan változtak a trendek, hogy a pestiek csak kapkodták a fejüket. 1907-ben Naményi Ernő művészettörténész már

„az elnyavalyodott vonalak mesterséges ritmusában való beteges gyönyörködés idejeként”

emlegette azt a valójában csak négy–öt évet, amikor a budapesti lakásművészetet úgy istenigazából hatalmába kerítette a francia–belga art nouveau jellegzetes, növényi motívumokkal borított stílusa. Ezt az álomszerű világot mindenhol, így Budapesten is végképp elfújta az első világháború.

Végül az 1920-as években kibontakozó modernizmus teljesítette be mindazt, amiről a szecesszió művelői álmodtak: valódi változást mind az építészetben, mind a lakáskultúrában. Walter Rózsi operaénekesnő és családja már egy igazi, modernista villában rendezkedtek be a környéken, igaz, magukkal hozták szeretett, rokokószerű bútoraikat új otthonuk tágas, levegős tereibe.

Az első világháború után a korábban jómódú középosztály életszínvonala lezuhant, az óriási paloták fenntarthatatlanná váltak, így a környéken építkezni többnyire elérhetetlen álom maradt a legtehetősebb budapestieknek is. Amikor Walterék megneszelték egy új telek létezését a Bajza utcában, lecsaptak a ritka lehetőségre.
„Rokokószerű bútorokkal berendezett lakásukban beszélgettem az építtető jelöltekkel. A művésznő közölte, amint láthatom, nekik kialakult ízlésük van, modern házba nem illenek be ezek a bútorok” – emlékezett vissza később Fischer József, a villa tervezője, ízig-vérig modern építész. Walter Rózsi később megbékélt a modern stílussal, annyira, hogy amikor meglátta a majdnem kész otthonát, örömében sírva fakadt, és összevissza csókolta Fischert.

Sokat változott a világ, mióta az első neoreneszánsz villák felépültek a szomszédos Andrássy úton, ahol mindig előkelő félhomály fogadta a vendégeket: Fischer napfényben úszó, igény szerint tolóajtókkal elválasztható tereket tervezett a családnak, a kertre nyíló hálószobákkal és a villa lapos tetején sportolásra és napfürdőzésre is alkalmas terasszal. Ez utóbbi azért is volt fontos, mert a korabeli progresszív budapestiek egyre inkább hittek a mindennapos tornában, a napfényben és az úgynevezett légfürdő jótékony hatásában, melyet az igazán elszántak kizárólag pucérra vetkőzve gyakoroltak.

Hosszú utat jártunk be az Andrássy út környékén Kossuth Lajos óta.

Fedezd fel az Andrássy út világát egyetlen hétvégén, a hosszúlépés.járunk? májusi villamaratonján: A szecessziótól a modernig: a boldog békeidők villái az Andrássy út körül.