Oké, most már biztos, hogy a romkom halott, és nem véletlenül

FILM
augusztus 29., 18:46
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Cikk ajándékozása

A cikkek megosztásához Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha még nincs ilyen előfizetésed, a Csomagok között válts most magadnak egyet. Ha már van, lépj be a fiókodba!

Nemrég, amikor megnéztem a Babygirl című filmet, kénytelen voltam megállapítani, hogy manapság már nincsenek olyan jó erotikus thrillerek, mint régen (amikor minden jobb volt). Most viszont arra döbbentem rá, hogy valamikor a kétezres évek végén kihaltak a normális, nézhető romantikus vígjátékok is, amit hasonlóan súlyos veszteségként könyvelek el.

Pedig a műfajnak lenne létjogosultsága, végül is a romantikus filmeknek és a vígjátékoknak is hatalmas felvevőpiaca lenne (elsősorban értelemszerűen nők).

Mi tehát a probléma?

Ha csak úgy magunk közt vagyunk, biztos mindenki fel tud sorolni legalább öt olyan romkomot, amit bármikor meg tud nézni. Komfortfilmek ezek, túl nagy erőfeszítést nem igényel a megtekintésük, ellenben jó érzésekkel töltenek el bennünket, és semmilyen kockázatot nem kell vállalnunk velük: az előzetes elvárásainknak megfelelő történeteket fogunk kapni. A főhősnő a végén összejön a főhőssel, mindenki boldog, az oda vezető út kicsit ugyan rögös, de legalább vicces. Ez tényleg nem bonyolult dolog, nem kell hozzá sem Tarr Bélának, sem Alfred Hitchcocknak lenni.

A probléma ott kezdődik, hogy mára pont ez a két dolog – jöjjön össze a két főszereplő, legyenek undorítóan szerelmesek, éljék le együtt az életüket vattacukorrózsaszín felhőbe burkolva, de amíg eljutnak odáig, legyen részük egy rakás olcsó, kínos, kényelmetlen szituációban, amik egymás felé lökik őket – mégsem adja magát egyértelműen.

A nyolcvanas-kilencvenes-kétezres évek romkomdömpingje azért tudott működni, mert egyrészt a romantikus film mint műfaj is lekövette azokat a társadalmi változásokat, amik ekkoriban a nőket érintették és érdekelték, másrészt bőven nem volt bennük annyi gátlás, hogy ne merjenek viccet csinálni a társadalmi változásokból.

Ma viszont ezeket a filmeket is sokszor megvetés övezi (övezte akkoriban is, de elsősorban a „nyálas” mondanivaló miatt, viszont ez nem befolyásolta sem az alkotókat, sem a nézőket), amire a legtökéletesebb példa nyilván a Micsoda nő (1990) – mára elavult, a szexmunkát idealizáló, a nők tárgyiasítását szimbolizáló, égbekiáltó skandallum lett belőle. Pedig nem az, akkor sem volt az, és ha nem ülnénk a magunk ácsolta piedesztálon, most sem kellene annak tekintenünk.

Valójában ez a film arról szól, hogy az elnyomott társadalmi helyzetben lévő, kizsákmányolt nőknek is lehet méltóságuk, gerincük, álmaik. És vannak privilegizált helyzetben lévő férfiak, akik a nőket minden helyzetben tárgyként kezelik, bármikor szemrebbenés nélkül kihasználják és bántalmazzák őket, de a nőknek ezt nem kell eltűrniük. És igen, a végén jön a fehér limuzin is, benne a tiptop Edwarddal, de hát az isten szerelmére, ez egy romantikus film, nyilván a végén összejönnek, a férfi megbánja bűneit, megváltozik, szerelem, vattacukor.

Az ebben a korszakban készült romkomok egyébként egészen komoly témákat is képesek voltak feszegetni úgy, hogy abból a célcsoportnak tekintett nők erőt meríthettek. A személyes kedvencem az 1988-as Dolgozó lány (Melanie Griffith, Sigourney Weaver, Harrison Ford!!) például egészen csodás történet a munkavállaló nőket érő mindennapi szexizmusról, a társadalmi szintlépés szinte lehetetlen küldetéséről, de még az olyan, ma pláne megosztó témákat is jól feszegette, mint a nők közti rivalizálás és árulás pokla. Tényleg bármikor érdemes újranézni, annyira jó.

De ma már ugyanígy cikinek számítanak az olyan filmek is, mint mondjuk A bambanő (1999), ami többek közt szintén a dolgozó nők infantilizálásáról beszél, de olyan témákat is feszeget, mint az iskolai bullying. Vagy a 10 dolog, amit utálok benned és A csaj nem jár egyedül (mindkettő ugyanebből az évből!), amik a maguk módján briliánsan mutatják be a fiatalokra helyezett mindenféle nyomást és azok hatásait.

Ezek jó filmek, sok mindent elmondanak az adott kor nehézségeiről, de mivel a végén adnak feloldozást és boldog befejezést is, könnyű őket leírni. És hány ilyen van még!

De a nosztalgiavonatról leszállva lássuk inkább, miért nincsenek ma jó romkomok. Mert nincsenek, és erre tökéletes példa a Bridget Jones utolsó része, vagy a szó szerint szarban tocsogva véget érő Szex és New York utánlövés.

Pedig igény lenne rá

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!