A körülmények tökéletesnek tűntek, minden klappolt.

Az orosz barát című, új dráma bemutatóját október 23-ra időzítette az Örkény Színház, a közönség fülében még ott visszhangoztak az Orbán- és a Magyar-beszéd frázisai. Az előtérben fél órával kezdés előtt avatták fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem megszállásának 5. évfordulójára állított installációt, egy emlékhelyet, ahol újra őrt állnak majd előadások előtt az egyetemfoglalásra emlékezők. De a közönségben sem csak az volt az érdekes, hogy a főpolgármester is ott ült a nézőtéren, hanem hogy felvonult az a kulturális elit is, amelynek működését, közelmúltját, hatását ezek a fiatal alkotók problémaként állítják elénk.

Szinte kézenfekvő volt, hogy ha az Örkény felteszi a kérdést, „Mi lett a magyar értelmiségből az elmúlt huszonöt évben?”, akkor Kemény Lilitől és Dohy Balázstól várja a választ. A Nem című regény szerzője azt a színházi-irodalmi közeget kritizálta (egyebek mellett), amihez maga is kötődik, míg a szintén volt SZFE-s rendező a hatalommal visszaélés szemszögéből vizsgált generációs kérdéseket 2031 című előadásában.

A háromórás, négy időpontban játszódó produkció kezdete pont olyan, mint amire számítottam. Az ezredfordulón két kaján férfi, két filmes nagyágyú tele pofával röhögve, sztorizgatva, minden kötelezettségüket leszarva, a pályatársak karrierjét ketté törve bírál el pályázatokat egy irattárnak kinéző kis helységben. Fönt a felirat: Magyar Mozgókép Közalapítvány. Ez a két figura természetesen nem csupán korrupt és lusta, hanem kövér is, undorítóan eszik, folyamatosan piál, és csicskáztatja a kuratórium női tagját, illetve cseszegeti, tekintélyével megfojtja az egyetlen fiatalt. Lenézik a jobboldali kormány kurzusfilmjeit, de nincsenek ellenállításaik. Nem mondanám, hogy Kemény és Dohy korábbi munkáinak rétegzettségét fel tudtam fedezni ebben az ábrázolásban, miközben persze jókat lehet nevetni és szitkozódni a 2010 előtti filmes pénzosztás valóban korrupt és inkopetens gyakorlatain.

A tér, a díszlet és főleg a színészek remekek, de a jelenet végéig kell várni arra, hogy a néző megrázza magát, és kíváncsian előredőljön a székében. Felbukkan ugyanis egy váratlan, sőt rejtélyes szereplő, egy különös forgatókönyv írója, akit az egyik fejes furcsa módon behív személyes meghallgatásra. Az ő szövege egészen más, mint a szakmányban visszautasított, romantikus parasztdrámák. Oroszország és Magyarország, a technika és a politika jövőjéről beszél karizmatikusan, szinte profetikus lényeglátással, miközben felkötőben ringat egy kisbabát, aki elindítja a családi drámát.

Később kiderül, hogy sajnos ez az előadás csúcspontja.