Dalok a szilveszteri készülődéshez: ezek voltak idén a 444-esek kedvencei

Amikor december elején megjelent a Spotify Wrapped, a szerkesztőségben sokat beszéltünk róla, kinek mi került fel az idei toplistájára. Innen jött az ötlet, hogy megosszuk kedvenceinket, amik akár inspirációként is szolgálhatnak a szilveszteri bulihoz.

Ez a lista nem az év legjobb zenéiről szól, hanem azokról a számokról, amiket idén a 444 újságírói valamiért sokat hallgattak.

Szily László

Darabra ezt hallgattam szerintem legtöbbször, mert olyan tökéletes mashup, hogy olyan nem is létezik, és kurvára fülbemászó:

A leglelkesebben ezt, mert hónapok óta tart ámulatban, hogy egy 3210 lakosú, jegesmedve háta mögötti kanadai faluban ilyen garázsrockerek teremnek:

A lábam ezt hallgatva rángatózott a legtöbbet, annyira szívesen ugrándoznék a tésztafejű angol producerrel és a 2 elmebeteg argentin spanjával:

Ezt hallgattam egymás után sokszor, ha búbánatos voltam:

Ezt meg ha vidám:

Mészáros Juli

Tizensok évvel ezelőtt valaki nagyon röviden úgy foglalta össze a zenei ízlésemet, hogy „a lényeg, hogy kattogjon és csilingeljen”. Na ez pont ilyen. HNNY egyébként egy svéd DJ/producer, a szám címe pedig tényleg ez a sok csillagos ikon.

Ha jól emlékszem, valamikor tavaly fedeztem fel ezt a londoni triót, akik egy nagyon találó leírás szerint dreampopot játszanak. Tavaly a Humanst hallgattam tőlük rommá, idén a Televisiont.

Enyhe hiphopos vonallal kevert jazzt játszó berlini srácok, pont olyan zenét csinálnak, amire jól lehet cikket írni.

Kelly Morant eddig nem ismertem, csak Bibiót, miatta találtam rá erre a számra is, és nem csalódtam. Ezt is sokat hallgattam idén cikkírás közben.

Nagyon jó autókázós zene, a legtöbbet ezt hallgattam idén a kocsiban. Kivéve, amikor velem volt a gyerek, mert akkor inkább a Wicked soundtrackje ment, ami emiatt az első helyen végzett az idei Spotify-összesítésemben.

Ács Dániel

Az idei év arról is szólt, hogy a hazai könnyűzenének a 1980-as évek óta először ismét politikai tétje lett. Lásd „Mocskos Fidesz Summer”. Egy rakás zenész koncerteken, dalokban, közösségi médiában lazította fel a demokratikus rendet, amire a betokosodott állampárt fekete kampányokkal, kitiltásokkal, drograzziákkal, Dopemannel és Curtisszel vágott vissza.

De most nem az új generáció rendszerkritikus számait fogom ajánlani. Mert sokatmondó, hogy a hamarosan 80 éves Bródy János 35 évvel a rendszerváltás után sorban adja ki politikus dalait. Bródy, aki azok közé a zenészek közé tartozott, akiket a Kádár-rendszer korai szakaszában szoros megfigyeléssel, házkutatással, feljelentéssel, kitiltással, lakhelyelhagyással szívattak, akinek a szövegeit a hanglemezgyár igazgatója, Bors Jenő személyesen cenzúrázta, most, legújabb, december 5-én kiadott dalában arról énekel, hogy:

„Ez a békét hirdető sereg // Csak érted harcol ellened // S elvárja, hogy csodálva Büszkén tekints hazádra // S kitagad, ha nem teszed fel kezed.”

Bródy 2024-ben az Orbán-rendszer karaktergyilkos kampányairól is írt dalt, ami akár a Valótlanul című filmünk betétdala is lehetett volna, ha nem később készül:

„Richelieu exceljében kimért adattömeg // Kimérten ömlik rád a kódolt gyűlölet.”

Takács Lili

Egy jóféle december esti, undorító négyes-hatosozás közben hallgattam meg először, és nagyon felvidított. Aztán meghallgattam meg párszor, és nem is akkora happy-happy-joy-joy, de tökre olyan kedvem lett tőle, mint először a villamoson.

Diószegi-Horváth Nóra

Nekem az Idles az egyik utolsó trú zenekarom, a komfortzeném, amikor elegem van mindenből és mindenkiből, a kizsákmányoló kapitalizmustól a kukákból kibuggyanó szemétig. A Rabbit Run pont illeszkedik ebbe a vonalba, egyébként Darren Aronofsky Caught Stealing című filmjéhez készült. Save the date: jövőre lesz Idles a Budapest Parkban.

A Panic Shack idei felfedezésem, pont jó brit csajpunk, és bár nem most alakultak, nyáron jelent meg az első lemezük. A Pockets szerintem tökéletes szám, az egyébként meglepően tökéletesközeli lemezről. Erős, lendületes, kellően pikírt és a konvenciókból gúnyt űző cucc. Vidám leszek tőle.

Ez becsapós, ez a szám 1997 december elsején jelent meg, vagyis szinte napra pontosan 28 évvel ezelőtt. 25 évvel ezelőtt meg feloszlott a valaha volt legkedvencebb boybandem, a Five, aminek a Slam Dunk volt a debütáló kislemeze. Viszont idén ősszel újra összeálltak, és még turnéztak is, én meg egészen Skóciáig utaztam, hogy lássam őket. Igen, ez volt az évem tetőpontja, pont olyan volt, mintha 15 évesen sikoltoztam volna a kedvenc boybandem szuperkoncertjén.

Gazda Albert

Az évtizedek óta aktív Jurij Sevcsukról és a DDT-ről többször is írtam már a 444-en (pl. itt, itt és itt), egyebek közt azt állítva: hajlott kora ellenére nem a múltjából él, évente hozza ki az újabb és újabb, jobbnál jobb, aktuális, érzékeny és intelligens lemezeit. Új lemez eddig nem volt az idén (régebbiek újrakevert verziói jelentek meg, illetve csináltak koncerteket a világ különböző pontjain; Oroszországban nem, ott tiltva vannak), de néhány friss dal igen.

A Прощался (Búcsúztam) című még közvetlenül szilveszter előtt jelent meg, és arról szól, hogy „hőse” hogyan búcsúzik a hazájától, aminek újra és újra, mindig és mindig sikerül mindent elcsesznie. Megrázóan szép szövegű és összeszedett rockzeneiségű dal ez, amihez Amszterdamban forgattak klipet. Sevcsuk egyébként otthon maradt, de így sem rest rendszeresen megszólalni a háború és az egyebek ügyében. Egyelőre szabadlábon van, és még a külföldi ügynök stemplit sem kapta meg valamiért.

Oprics Dóra

Az idei legszebb, az elektronikus átkötésnél a végén mindig olyan flessem van, mintha egy könyv női főszereplője lennék és életem szerelme éppen felém futna egy nemzetközi repülőtéren:

Amire akkor ugrálok a tükör előtt, amikor feldühít a fasizmus, így az idei leghallgatottabb 151 lejátszással:

A girlhood zenekar az utóbbi évek egyik legcoolabb magyar zenei projektje. Az első lemezbemutató koncertjükön októberben sikítva párnacsatáztam a tömeggel, és amikor váratlanul megjelent Fluor Tomi, hogy Ticivel elénekeljék a Mizut, azt hittem, ezt már nem lehet fokozni. Aztán mégis emeltek egyet a téten egy párnacsatázós, ágyon ugrálós Indigo-feattel a végén.

Idén január elsején a szilveszteri buliról hazafelé találtam meg a Kapunyitási pánik című számukat, amit aznap legalább 10x meghallgattam, így habár ez tavalyi szám, még kvalifikálható az idei kedvencek listára.

Inkei Bence

Az év első részében 1986-os zenéket hallgattam a legtöbbet, a vége felé pedig babaaltatós zenéket. A kettő logikus metszete ez a csodaszép szám, melynek csak később figyeltem fel a szövegére, ami éles ellentétben áll a dal álomszerű naivitásával. Más kérdés viszont, hogy a babák sem a szövegre figyelnek – pláne nem, ha angolul van.

Bódog Bálint

Gyűlölöm a kétezres éveket, gyűlölöm a retrózást, a Deki Alemben is éreztem az időnként triphopos, punkos, időnként prodigys inspirációt, mégis rettenetesen frissnek hatott az egész. Okos, izgalmas, progresszív, és mivel élőben is volt szerencsém elkapni őket, tapasztalat alapján mondhatom, hogy alaposan megizzasztja a táncteret. Ha egy számot kell választani, legyen mondjuk az Undercover Ecstasy, de igazából bármelyiket linkelhetném, nincsenek feleslegesek.

Kovács Bendegúz

Az év felfedezése nekem egyértelműen Kamasi Washington volt. Habár a 2018-as Heaven and Earth albumáról választottam a nyitó nótát, ami, nem mai darab, de olyan erővel szólt nyáron élőben a szlovák Pohoda fesztiválon, hogy abszolút helye van a modern jazzt kedvelő olvasók playlistjén.

Benics Márk

Számomra a nyár száma egyértelműen Calvin Harrisé volt, amit az ír elektronikus producer és DJ, Kettama pörgősebb remixje még magasabb szintre emelt. Amint meghallom, rögtön eszembe jutnak például a szigetes emlékek, és mindig egy kicsit jobb kedvem lesz:

Sam Fender és Olivia Dean a brit indie pop két kiemelkedő feltörekvő dalszerző-előadója, ezért különösen nagy szó, hogy összeálltak egy közös dalra. A Rein Me In a párkapcsolati bizonytalanságokról szól, Fender karakteres hangját és dalszerzői világát Dean érzékeny, női nézőpontja tökéletesen egészíti ki. És ilyen jól szólt élőben a London Stadiumban:

Igazi klubsláger, a fülbemászó vokál és a banger dallam miatt nem véletlen, hogy idén újra nagyon felkapták:

Idén jelent meg a Platon Karataev negyedik nagylemeze, a Napkötöző, amit keményebb hangzású gitárzene és a korábbinál is misztikusabb szövegvilág jellemez. A 444 két évvel ezelőtti dokumentumfilmje – amin én is dolgoztam –, a nyílnak befelé ablakok sok más mellett a lemez készítéséről is szól. Az én kedvencem az albumról egyértelműen az Odaér, ami új oldalát mutatta meg a zenekarnak.

Címlapkép: BEATA ZAWRZEL/NurPhoto via AFP