TGM már a túlsó póluson van, de itt hagyta nekünk a Világvégét (és az Apokalipszist)

• Hegeliánus hardcore haladóknak.
• TGM két új könyve – és az ezekkel elinduló életműsorozat – egy másik világba igyekszik átmenteni a közíró munkásságát és szellemiségét, mellesleg elintézve azt is, hogy több könyve jelenjen meg holtában, mint életében.
• Világvége, apokalipszis, túlsó pólus – a korszellem dúdol Tamás Gáspár Miklós írásaiban.
• De az egyik utolsó klasszikus értelmiségi írásai nem csak arról szóltak, hogy vége lesz mindennek (bár elsősorban főleg arról), hanem arról is, hogy mit tehetünk azért, hogy ne legyen vége, vagy ha már vége lesz, hogyan álljunk fel belőle.

Öt hónappal a halála után egyszerre két könyv jelenik meg Tamás Gáspár Miklós írásaiból, és egyelőre nem is látni, hol lesz a vége a könyvsorozat(ok)nak. A Kijárat Kiadó a filozófus legutolsó írásait gyűjtötte össze A túlsó pólus címmel, a Kalligram Könyvkiadó pedig életműkiadást indított, ennek az első darabja a több kötetesre tervezett Világvége. Sipos Balázs a kötetek szerkesztőjeként, Tóth Ramóna Mirtill a Kalligram, Kelemen Pál pedig a Kijárat épviseletében beszélt az új könyvekről, a tervezett sorozatról és arról, hogy egyáltalán mire lehet még számítani a szerzőtől. A beszélgetéshez csatlakozott TGM fia, Tamás Ábel is, aki többféle módon segítette a két kötet előkészítését.

A pesszimizmustól az armageddonig

TGM mindkét könyv előkészítésében benne volt, de már nem érhette meg a megjelenésüket. A két kiadó – hogy ne kannibalizálják egymást – közös könyvbemutatót szervezett Miskolcon, Erdélyben több helyen és végül a budapesti Fugában.

A 2000 és 2022 között publikált írásokból álló Világvége-sorozatban kb. 3-4 könyv lesz még, de a teljes életműsorozat akár 8-9 kötetes is lehet, felölelve az egykori SZDSZ-es politikus liberális, konzervatív és a korábbi, földalatti ellenzéki anarchista korszakát is. Az első könyv a 2002 és 2010 közötti, MSZP-SZDSZ-kormányok idején írt politikai-filozófiai művekből, a második már a NER idején írottakból áll majd, ezután jöhet még egy, az elmúlt két évtized kultúrtörténeti írásaiból és egy, az élete utolsó öt-hat évében született, apokaliptikus, világtendenciákról szóló (már Apokalipszis című) könyv – mondta el Sipos.

Arról, hogy többnyire miért death metal-lemezeket idéző címekkel adták ki TGM könyveit – Másvilág (1994), Törzsi fogalmak (1999), Antitézis (2021), Világvége (2023) –, Tamás Ábel azt mondta: „Ez alkati dolog, ő rettenetesen pesszimista volt az emberiség jövőjét illetően, viszont ez nem társult borúlátással az élet mindennapjait tekintve. Ezt iróniával kezelte, és általában azt idézte a saját anyjától, hogy: »Az nem kunszt, hogy a pesszimistáknak mindig igazuk legyen.« Nagyjából ez volt az életfilozófiája. Szerintem nem teljesen véletlen, hogy a gondolkodását sok szempontból ezek a sötét színek határozták meg.”

Előre Marxig, vissza Hegelig

Hogy Sipos Balázs – aki a Végtelen tréfa után az Antitézist fordította le, később pedig előadott a TGM hatásáról szóló konferencián és beszédet mondott TGM temetésén is – hogyan lett TGM barátja és szerkesztője, arról azt mondta, TGM a 2010-es évek közepén felfigyelt rá mint a magyar értelmiségből azon kevesek egyikére, akik szívesen tájékozódnak a marxi életműben. Siposék elhívták TGM-et Marxot olvasni, összebarátkoztak, és amikor az évtized végén a filozófusban megfogant, hogy le kellene fordítani az itthon kevéssé ismert, angol nyelvű elméleti munkáit, amiket ő az életműve lényegi részének tekintett, a Kalligrammal sikerült megegyezni, és Siposra hárult a fordítás és szerkesztés feladata.

Arról, hogy így TGM liberális és konzervatív korszakának írásai is újra a figyelem középpontjába kerülhetnek, holott TGM ezeket már negyed évszázada maga mögött hagyta, Sipos azt mondta: „A Világvége és A túlsó pólus is áthatott a marxizmustól, de mindkettőben találni – nem óriási számú, de azért észrevehető mennyiségű – visszautalást a korábbi írásaira. Egyszerűen vannak olyan horgonypontjai a gondolkodásának, amik nem mentek át különösebb változáson, annak ellenére, hogy másfajta fogalmiságot kezdett el használni a 2000-es évektől.”

Sipos szerint A túlsó pólus már nem is igazán marxista, inkább talán hegeliánus kötet (maga a cím egy hegeli fogalom), hiszen TGM élete utolsó éveit a legklasszikusabb német idealista szövegek újraolvasásával töltötte. Tamás Ábel szerint TGM-et már az Antitézis függelékében olvasható, eredetileg Hegel születésének 250. évfordulójára készült Rapszódia dialektikus prózában elindította ezen az úton, de volt még más is. „Nem szeretek műveket életrajzból magyarázni, de ennek van egy életrajzi vonatkozása: 2020-ban diagnosztizáltak nála egy súlyos betegséget, és nem tudom, hogy ez ilyenkor hogy történik a lélek legmélyén, de talán volt benne igény arra, hogy a filozófiának-metafizikának a nagy kérdéseihez visszatérjen. Ezt mondta is. Másrészt ebben benne volt a fiatalkor nagy kérdéseihez való visszatérés is” – mondta.

Mi a szellem?

Tamás Ábel azt érezte, hogy miután az apja sok mindent végiggondolt és végigelemzett a marxista filozófia összefüggésében, a 2020-as évek már teljesen kilátástalannak érzett időszakához szüksége volt valami kissé másfajta fundamentumra, valamire, ami Marx előtt van, és amire támaszkodva forradalmi javaslatok helyett egyszerre indítványozhatta „az igazság föltárását és megvitatását” és azt, hogy mindeközben igyekezzünk életben tartani azokat az ellenerőket, „alternatív tekintélyképző elemeket” (mint az NGO-k), amikre a mostani helyzetben különösen égető szükségünk van. Az Öt tanács a hazának, amit TGM a szellemi végrendeleteként emlegetett, éppen ezeket fogalmazza meg.

Kelemen Pál elmesélte, hogy TGM azután kereste meg a Kijáratot, ahogy ő fogalmazott, „egy kisebb, ám független, nem kommersz” kiadót egy új könyv tervével, amikor a keze közé került Walter Benjamin a kiadónál megjelent önéletrajzi könyve. 2021. április végén e-mailben azt írta, hogy írni akar egy filozófiatörténeti művet:

„Amiről szól(nia kellene majd): annak a fölmutatása & elemzése, ami Schellingnél transzcendens, Hegelnél objektív szellem, Marxnál (csere)érték/tőke (egyszóval: a szellem, amely objektívan fönnáll, ámbár nem természet [nem is »társadalom«]: hanem akkor mi?), amit Simmel & Sohn-Rethel Realabstraktionnak nevezett. Félig komolyan azt mondtam Ábelnak, h. a címe az kellene h. legyen: Mi a szellem? - de ez talán túl nagyralátó.”

Egy évre rá már látszott, hogy ez a projekt nem jöhet létre, ezért új ötlettel, az Öt tanács a hazának könyvként való megjelentetését vetette fel: „Teljes »áttervezés«, ahogy manapság mondani szokták. Ha van kedve ezt megcsinálni velem - nem szeretnék most kimondottan establishment kiadóval dolgozni - , akkor nagyon boldog lennék” – írta a kiadó munkatársának. A végül megjelent kötettel, A túlsó pólussal ez részben meg is valósulhatott. A könyv végére színes reprodukciókban bekerültek a TGM íróasztalán talált utolsó jegyzetfüzet utolsó feljegyzései is.

Hogy pontosan mi az, ami fennmaradt TGM után – például levelezések, e-mailek, naplók, jegyzetek, féltve őrzött, kiadatlan mesterművek –, arról Tamás Ábel azt mondta: TGM naplót nem írt, de noteszekben vezette, hogy kivel hol találkozik, ezek viszont privát dokumentumok. Amiket ő lényegesnek tartott, azt publikálta – mondta az apjáról. TGM egész életében levelezett, de mivel egy levélnek nem csak feladója, hanem címzettje is van, ezért hosszas megfontolás tárgyát képezi, hogy mi legyen ezekkel. „Az Open Society Archives fogja kezelni a szellemi hagyatékot, de a családnak is lesz beleszólása abba, hogy mi az, ami rögtön kutatható lesz és esetleg nyilvánossá is válik, és mi az, ami mondjuk 50 évig egyáltalán nem lesz hozzáférhető, vagy csak a kutatóknak” – mondta.

Jelen időben leírt történelem

Tóth Ramóna Mirtill elmondta, hogy az életműsorozat tervezésekor fontos szempont volt a hozzáférhetőség és a használhatóság: a most felnövő értelmiségben erős vágy él nemcsak TGM munkásságának megismerésére, de a Világvége I. által felölelt évtized eseményeinek kritikai feldolgozására is. Az volt a cél, hogy azt a szellemiséget, amit ezek a szövegek hordoznak, befogadhatóvá és megérthetővé tegyék. Ez viszont szerinte nem valósulhat meg, ha TGM művei díszkiadásban kerülnek a polcra.

Emiatt választották a puhatáblás és a viszonylag rövid (nem mondjuk 1000, hanem csak 488 oldalas) formátumot, hogy a könyv beleférjen egy egyetemista táskájába és költségvetésébe. Ezért sem használtak végjegyzeteket (amiket szerinte az olvasók általában amúgy sem néznek meg), hanem – néha akár vizuálisan soknak ható – lábjegyzeteket, hogy a fiatalabbak a húsz évvel ezelőtti hivatkozásokhoz is egyből megtalálják a támpontokat.

Sipos azt mondta, hogy bárki, aki olvasta TGM esszéit, „tudja, hogy ezek sosem pontszerű analízisek, hanem messze visszanyúlnak a múltba, hogy megmagyarázzanak egy-egy jelenbeli jelenséget: például az, hogy mi történt 2004-ben, nem érthető anélkül, hogy tudnánk, mi történt mondjuk az 1980-as években”. Ezek a szövegek mind nagyon aktív, befolyásolni próbáló, erősen polemizáló szövegek, akkor is, amikor az egészségügyi reformról, az ügynökbotrányról vagy a gazdasági válságról szólnak. Miközben TGM kb. hetente jelentkezett publicisztikával, ekkoriban évi két-három nagyobb ívű, analitikus szöveggel jelentkezett, és „mivel meggyőzésre irányulnak, ezért gyakran hiperretorikusak, vallomásosak, átkozódók, fenyegetők, ígérők, együttérzést kérők stb.”, ennyiben stilárisan is különböznek A túlsó pólus elégikusnak nevezhető szövegeitől – mondta Sipos.

Szerinte az 1970-es és 1980-as évek TGM-szövegeinek egybegyűjtése ígérkezik a legizgalmasabbnak, például mert akkoriban a cenzúrát kikerülve több minden megjelent Újvidéken, és a Kolozsváron megjelent írásai sincsenek összegyűjtve. Arról sem Tamás Ábel, sem ő nem tud, hogy a Beszélőben álnéven megjelent (de félreismerhetetlenül TGM-es) írásain kívül voltak-e más, álnéven megjelent cikkei is. Arról, hogy külföldön is kiadnának-e valamit a már korábban megjelent idegen nyelvű (például cseh, német, román, szlovén) kötetein túl, Sipos azt mondta, úgy tudja, már elkezdődött egy román nyelvű gyűjteményes kötet összeállítása.

Mi ez a 200 éve tartó ingajárás?

Sipos szerint a Mi a szellem?-projektet TGM egyfajta kutatásként gondolta el: a szellem nem adott, hanem kutatjuk, nem lehet tézisszerűen rögzíteni. A túlsó pólus viszont felhívást intéz az olvasó felé, hogy próbáljon közelférkőzni ehhez a különös, a nyugati gondolkodástörténetben egyedülálló fogalomhoz. „Ami nagyon közelítőleg, a túlsó pólus felől haladva talán úgy nevezhető, mint az a gondolkodásmód, amikor már nem maga a személy, nem maga az egyes ember a maga szubjektív mivoltával, esendőségével, életrajzával stb. gondolkodik, hanem valami univerzálisabb gondolkodás az, amihez képes fölemelkedni” – mondta Sipos, aki szerint mintha TGM-et az érdekelte volna, hogyan lehet eljutni ide a mi kultúrkörünkre jellemző vallásoktól és mítoszoktól elválasztva.

Sipos szerint TGM-et az érdekelhette, hogy a gondolkodás miért csúszik folyton vissza a szellemtől a barbáságba – legyen ez akár fasizmus, irracionalizmus vagy filozófiaellenesség –, miért van ez az állandó ingajárás 200 éve az európai történelemben. Ezt járják körül a Schellingről és a könyv negatív hőséről, Heideggerről szóló részek, A túlsó pólus fő narratívája talán az elmúlt 200 év ide-oda mozgásának a kérdése.

Öt tanács – de kinek?

A Partizán adásában Sipos arról beszélt, hogy az Öt tanács a hazának búcsút int a politikai filozófiának, és valamilyen titkos vagy néma vallási-kulturális közösséget ajánl helyette. Hogy ezt hogyan kell elképzelni, arról most azt mondta, hogy „egy másik utolsó magyar univerzális értelmiségi” bírálta azt, hogy a szövegben maga a haza van megcímezve, miközben az egy fikció.

Kelemen Pál úgy érti, hogy itt a haza olyasmi, mint a szellem fogalma: miközben TGM megírja az öt tanácsát azokkal számolva, akikhez az szól, megkonstruálja a hazát is, sőt egyenesen felhívja a tanácsok címzettjeit, hogy együtt gondolják és teremtsék újra a haza fogalmát, illetve közösségét. Tamás Ábel is lát itt olyan logikát, hogy a 19. századi magyar liberalizmus irodalmához való visszacsatolás is mindig megvolt TGM-ben, nem véletlenül ír reformkorról. „Ha minden teljesen reménytelen, akkor itt az ideje, hogy új reformkor legyen” – mondta.

Sipos szerint viszont a haza itt fedőnév, a szöveg címzettjeinek a köre körülhatárolható (szociológiai, kulturális, politikai jegyekkel): azoknak/azokhoz szól, hozzájuk viszont nagyon személyesen, akik valamennyire is felelősnek tartják magukat a magyar kultúra fennmaradásáért. (Természetesen ez a kör tetszőlegesen bővíthető, bárki lehet a tagja – így egyben a szöveg címzettje is –, nincs előzetes bekerülési kritérium, hacsak az nem, hogy az olvasó vállalja a hazáért viselendő felelősséget.) Nekik próbálja TGM a lehető legjobb tanácsot adni, hogy mit tegyenek, hogyan vezessék életüket ebben a gyalázatos állapotban.

Egy, a hazánál lényegesebb szűkebb csoportra gondolt viszont TGM, amikor 2022. novemberben egy – A túlsó pólus végén olvasható, meglepően megható – körlevélben felvázolta a Bürök című folyóirat tervét. Egy másik levelében az Öt tanácsról TGM azt írta: „Megpróbáltam (mo.-i fókusszal) levonni a következtetéseket a szocializmus világtörténelmi kudarcából & a fasizmus föltámadásából, valóban (persze filozófiai) tanácsokkal segíteni a káoszba belesüppedt Kelet-Európa legalább részleges föltápászkodását.” A leendő lapot afféle új Nyugatnak képzelte el, ami körül a legjobb alkotók gyűlnének össze – de ez egyelőre nincs sehol. Sipos szerint ez egy, az európai és azon belül a magyar kultúrkört ápoló közösség megalkotásának igénye volt.

„Ezen én nagyon sokat gondolkodom, hogy ő lehetett volna-e olyan integratív személyiség, mint amilyennek ebben a Bürök megalapítására felkérő levélben – úgy tűnik, hogy – láttatni szeretné magát, de amilyen ő valójában soha nem volt egész életében, annak ellenére, hogy tisztelői nagyon nagyszámúak, de azt hiszem, hogy ő nem olyasvalaki volt, aki valaha is maga köré gyűjtött volna néhány tucat embert, akikkel állandóan együttműködve végzett volna szellemi munkát. Valahogy nem így élt” – mondta.

Mit írna ma a ChatTGM?

Az interjú végén felmerült, hogy az elképesztően sokrétűen tájékozott TGM nem sok jelét mutatta annak, hogy kiemelten aggasztanák az internet, a web2 és egyáltalán az egyre fejlettebb technológia térhódításából következő fenyegetések. (A 2021 végén írt, Két évtized című cikkében is alig említette, hogy időközben letarolta a világot az internet.) Tamás Ábel szerint TGM az a fajta internet-felhasználó volt, aki a közösségi médiától távol tartotta magát, „érdemi és minőségi időt töltött az interneten”.

Mivel éppen TGM halála után indult be az AI-forradalom, csak tippelni lehet, hogy a filozófus hogyan fogadta volna a nagy átalakulást. Sipos szerint arról, hogy milyen antropológiai változással jár a mesterséges intelligencia, TGM explicite nem gondolkodott. De mivel az automatizáció klasszikus marxi téma, a 2010-es években TGM is gyakran foglalkozott azzal, hogy a kortárs kapitalizmus értelmezéséhez érteni kell, hogyan automatizálódott a tőkerendszer, és nem emberi szándékoktól vezérelt szisztémáról van szó. Sipos szerint TGM Marxhoz vezette vissza, „hogy az embernek eleve nincsen lényege, hanem egy történelembe vetett lény, és – legalább is az ipari forradalom óta – a saját gépein keresztül határozódik meg”. Vagyis „az, hogy az ember mibenléte módosul attól, hogy milyen eszközöket kezd el használni, az korántsem a mesterséges intelligenciának a bevezetésével kezdődik, hanem legeslegkésőbb azzal, hogy először rákötik a munkaerejét a gépekre, és talán ebben a folyamatban próbálta volna meg egy újabb állomásként értelmezni azt, hogy mivel jár a fajunkra nézve az AI megjelenése.”

Tamás Gáspár Miklós: Világvége I. – A korszellem dúdol. Kalligram Könyvkiadó, 2023. 486 oldal, 4500 Ft.

Tamás Gáspár Miklós: A túlsó pólus. Kijárat Kiadó, 2023. 199 oldal, 4900 Ft.