Az aktuális két hét legfontosabb mozibemutatói, eseményei, olvasni-és néznivalók a filmek világából a Cinema Niche szerint.

Nem elég, hogy március 14-től a Most vagy soha című, Lóth Balázs, Szente Vajk, Kis-Szabó Márk és főként Rákay Philip fémjelezte cizellált, low-budget művészfilmet izomból lenyomták a mozik torkán országszerte, az óriási homokférgek iránt vadul érdeklődők is fullra töltik épp a termeket a Dűne második részén, nem csoda hát, ha a különlegesebb nemzetközi filmélményeket keresők most friss premierek híján maradtak. És habár mindkét említett cím a gondolati komplexitás helyett inkább a technikai szakemberek munkájának köszönhetően nyújt élményt a maga-maga kategóriájában, a két aktuális spektákulum közül mi mindenképp nyugodtabb szívvel javasoljuk a másodikat (de ha már új bemutatók, akkor még inkább a Kálmán-napot).

Szerencsére a korábban általunk itt és itt ajánlott filmek még mindig műsoron vannak és további három, pár hónapja bemutatott kedvencünket is bepótolhatjátok még (ezekről itt olvashattok hosszabban más 444-es szerzőktől: Egy zuhanás anatómiája, Smoke Sauna Sisterhood, Hulló levelek). Írunk ezúttal is egy különleges vetítésről, most a Partizán Filmklubról, ahol Chantal Akerman két korai filmje lesz látható beszélgetéssel egybekötve, továbbá arról, hogy Ulrich Seidl Sparta című remekművét hol tudjátok online megnézni, és egy argentin rendezőről, akitől olyan filmet láttunk moziban, amihez korábban még csak hasonlót se.

Különleges vetítések

• Robbantsd fel a városom (Saute Ma Ville), Én, te, ő (Je, Tu Il, Elle) - március 21: Eötvös 10, bemutatja: Partizán Filmklub

Az otthon mint alkotó- és küzdőtér címmel prezentálja Chantal Akerman két korai munkáját a Partizán Filmklub VII. kiadása. A Babos Anna és Petri-Lukács Simon által vezetett filmklub a szabadidő tematikáját járja körbe – a páros kurátori munkájának hála a sorozatban korábban a filmtörténeti kánon határmezsgyéjén mozgó alkotásokat ismerhettünk meg Harun Farocki-tól Oskar Fischinger-ig. Legközelebb arról az Akermanról esik szó, akinek helyét minden idők legfontosabb filmesei között bár sokan vitatják, kétségtelenül a csúcsra tört 2015-ös halála óta (ahogyan arról legutóbbi ajánlókban szó esett) és akiről a szervezők így nyilatkoznak: „A fősodor filmtörténete számára a feminista film egyszemélyes intézménye.” Korai filmjei viszont itthon továbbra sem kerülnek gyakran reflektorfénybe, így ez egy kíváló alkalom, hogy az érdeklődők bepótolják a lemaradást.

Kincs, ami Niche (ha ezen a héten nem jutsz el moziba)

• Sparta - elérhető az HBO Max kínálatában, Ulrich Seidl több filmjével együtt / előzetes

Bár ezekben a hetekben a Cinema Niche nem szervez saját vetítést, streaming ajánlónkban felhívnánk a figyelmet a Sparta című filmre, amit CineKorda sorozatunkban még az ősszel vetítettünk nagy sikerrel és amely azóta elérhető az HBO Max kínálatában. Az osztrák enfant terrible, Ulrich Seidl remekműve tavaly gyomorszájon vágta a nemzetközi filmszakmát a pedofília groteszk ábrázolásával. A Der Spiegel azzal vádolta meg Seidlt, hogy manipulálja szereplőit, míg a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál lemondta a film nemzetközi premierjét, hogy aztán San Sebastianban óriási érdeklődés közepette mutassák be a 2022-es év egyik legjobban várt alkotását. A Sparta a Rimini (2022) testvérfilmje, és a rendező diptichonjának befejezése, ami egy veszedelmes elme vallomásairól és önmagunk megtalálásának fájdalmáról szól. Kényelmetlen és zavarba ejtő film, de kevés aktuálisabb néznivalót találhatnánk napjaink Magyarországán.

Felfedezés

A heti premierek és események fontos gerincét képezik a Cinema Niche rovatának, azonban mi magunk is használunk iránytűket, támpontokat ahhoz, hogy a kiszélesedő, nemzetközi filmkultúra útvesztőiben barangoljunk. A felfedezés alcím alatt hétről-hétre olyan szövegeket, platformokat, útbaigazitásokat ajánlunk (gyakran angol nyelven is), amelyek segítenek tájékozódni és kontextusba helyezni rajongásunk tárgyát.

Szomorú hírek zúdulnak ránk az utóbbi napokban a világ másik feléről, ahol Argentína populista kormánya Javier Milei vezetésével a teljes állami filmgyártás kivéreztetését, a filmintézet támogatásának megvonását tervezi. Pont ezekben a vészjósló időkben kezdi meg nemzetközi körútját a kortárs argentin filmművészet egyik legizgalmasabb rendezőjének új filmje, a The Human Surge 3, amiről az alkotó Teddy Williams hosszan mesél a Sabziannak adott interjújában.

Eduardo Williams argentin filmrendező 2017-ben The Human Surge című debütáló játékfilmjével felkavarta az európai filmfesztiválok állóvizét. Akik ismerik munkásságát, tudják, hogy elbeszélései (már amennyire nevezhetjük azoknak) in medias res kezdődnek, és kivétel nélkül a világ különböző részeiről – általában Dél-Amerikából, Afrikából és Ázsiából – származó, munkásosztálybeli huszonéveseket követnek, akik barátaikkal lógnak két műszak között a helyi termőföldön. Mi nézők a jelenet közepén, a beszélgetés közepén, néha akár a mondat közepén érkezünk meg ezekbe a miliőkbe, ahol azonnal azt a feladatot bízza ránk, hogy tartsunk lépést a karakterek szerteágazó tetteivel és gondolataival. Nem meglepő tehát, hogy második játékfilmje, a The Human Surge 3 egy nem létező folytatás után érkezik, pont ott, ahol semmi sem maradt abba. Ne felejtsük, hogy egy olyan iparág peremén született alkotásról beszélünk, amelyik még mindig alig érdeklődik az olyan termék iránt, ami nem folytatás, remake vagy reboot. Williams Human Surge-sagája egy franchise, amely illik a dél-amerikai művészfilmgyártás jelenlegi légköréhez, ahol a klasszikus cselekményépítés konvencióit egyre inkább megkérdőjelezik (ha nem egyenesen elutasítják) – fogalmunk sincs hová tartunk, de úgy tűnik gyorsan odaérünk.