Vannak az életben megoszthatatlan dolgok, ilyen a szülés, de egy komolyabb film létrehozása is
Szabó Réka az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott, majd miközben a Műszaki Egyetemen tanított, táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott, majd megalapította a Tünet Együttest, amit azóta is vezet. Első dokumentumfilmje, A létezés eufóriája idén a elnyerte a Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját. A film a társulat Sóvirág című előadás próbafolyamatát követi végig, amiben egy holokauszt-túlélő nő életének mozzanatait mutatják be táncszínházi eszközökkel.
A létezés eufóriája című dokumentumfilmed részben közösségi finanszírozásból készült. Milyen tapasztalataid vannak az adománygyűjtésről, mennyire működik a hazai kulturális életben?
A filmünket, mely a Tünet Együttes és a Campfilm gyártásában készült el végül, összesen 120 magánszemély támogatta körülbelül kétmillió forinttal. Egyrészt ez nagyon megható érzés, a film végén név szerint fel is soroljuk valamennyiüket. Másrészt viszont ez az összeg a film végső költségvetésének nagyjából 5 százaléka. Az Indiegogo-kampány, és az ahhoz készült kisfilm elég sok emberhez eljutott, és voltak olyanok, akik ennek hatására szálltak be a filmbe támogatóként, partnerként: például a 4CUT utómunka stúdió vagy Az Élet Menete Ala0pítvány. Később két magántámogató is nagyon komoly összeggel támogatta a projektet – ők mindketten magyarok, de külföldön élnek.
A film a Sóvirág című előadásod megszületését mutatja be, amiben egy kilencvenéves holokauszt-túlélő és egy fiatal táncosnő szerepel. Mennyire jelentett új kihívást dokumentumfilmet rendezni? Voltak olyan dokumentumfilmek, amik inspirációt nyújtottak a munkához?
A film nagyon más műfaj, mint a színház. Amikor színházat csinálok, akkor is elég filmszerűen gondolkodom, de ott élő emberekkel, itt meg az utómunka szakaszban egy holt nyersanyaggal kell dolgozni. Elképesztő, hogy milyen nehéz ebből újra valóságot teremteni, és az milyen könnyen lesz torz, hazug, vagy épp csak zavaros. Nekem négy évbe telt. Azt szoktam gondolni, hogy vannak az életben megoszthatatlan dolgok: szerintem ilyen a szülés, de most azt gondolom, hogy ilyen egy komolyabb film létrehozása is – nem lehet elmesélni, hogy milyen érzés képkockákat ilyen-olyan kontextusba téve négy éven keresztül nézni, mindazzal a nyomással a mellkasodon, amit ez a folyamat financiális oldalról rád tesz.
Nem egy konkrét dokumentumfilm, hanem magával a műfajjal való mélyebb találkozásom alapvetően megváltoztatta a viszonyomat a művészethez.
A fikció olyan könnyűnek tűnik azóta – és a dokumentumfilmes világ olyan minőségű alkotásokat hoz létre, ami messze felülmúlja a játékfilmek világát. Például ajánlom mindenkinek az Indonéziában játszódó The Act of Killing-et, vagy Tuza-Ritter Bernadett filmjét, az Egy nő fogságbant, vagy Mész András klasszikusát, a Bebukottakat.
Milyen új előadásokon dolgozol a Tünet Együttessel, mióta elkészült a film?
Még a filmmel párhuzamosan készült a Burok – a táguló idő összehúzódásai. Négy gyönyörű táncosnő a színpadon, akik mind anyák. Azzal a céllal mennek neki az előadásnak, hogy akkor most ők megmutatják, átéreztetik, milyen érzés szülni. Nyilván abszurd elhatározás, ebből fakad az előadás öniróniája is – bevetnek mindent – személyes történeteiket, hangokat, képeket, erős fizikalitásukat – és valahogy ez a folyton újrapróbálkozás olyan, mint maga a vajúdás. Az előadás a végére megszüli önmagát. Nagyon örülnék, ha a férfiak nem gondolnák, hogy ez egy nőknek szóló előadás. Novemberben angol nyelven játsszuk a Trafóban, januártól újra magyarul lesz látható.
A legutóbbi bemutatónk kapcsán alászálltunk a Trafó pincéjébe. Míg fent a nagyszínpad tündököl, lent A tünetegyüttes című előadásunk egy dokumentarista performansz, önreflektív dühkitörés – bevezet a kulisszák mögé. Gyárlátogatás a független előadóművészet kohóiba, a rendszerváltás óta megélt történetünkbe. Ebbe a dokumentarista szálba ékelődik a Tünet Együttes személyes története, jelene, jövőtlensége. Úgy gondoljuk, hogy
ez a történet a mai Magyarországon szimbolikus, és az egész ország tünetegyütteséről beszélünk vele.
Most készülünk Az éjszaka csodái felújítására és Nemzeti Táncszínházba való átköltöztetésére, ahol november 7-én lesz először látható. A 4 éve a Trafóban teltházzal futó élő zenés, vizuális tripünket Weöres Sándor címadó látomásverse inspirálta. Egy háromfős vizuális csapat hozta létre a benne megjelenő, élőben manipulálható látványt, és a Qualitons frontembere, G. Szabó Hunor jegyzi a zenét.
Februárra új meglepetés bemutatóval készülünk – az inverzív színház érdekel, formabontó kapcsolat a közönséggel. Valahogy szeretnék kiszakadni magamból.
Tervezel következő dokumentumfilmet?
Már többször mondtam dolgokra, hogy soha többé – most már óvatosabb vagyok. Témák vannak a fejemben, miközben ezt a szopást még egyszer nem szívesen csinálnám végig, amit az Eufóriával az elmúlt 4 évben. És most nem a művészi részére gondolok az egésznek.
A sorozat korábbi részéiben Szabó Benedek , Sodró Eliza, Oltai Kata, Szauer Judit, Grecsó Krisztián, Yorgos Goletsas, Döbrösi Laura és Reisz Gábor mondták el, mit érdemes meghallgatni/megnézni.
Az interjú a Volvo Autó Hungária támogatásával készült.