Közben mi nem újultunk meg, nem fejlődtünk zeneileg, senki nem lett képzettebb

interjú
2019 december 15., 15:50

A héten jelent meg a Ricsárdgír harmadik lemeze, a Rise of the Koala, amiről Márton Dani, a zenekar frontembere azt mondta, már nem izgultak annyira, sokkal bátrabban írogatták a szövegeket. Az új lemezt január elején mutatják be az Akváriumban, bár Dani azt is mondta, hogy nem nagy koncertre járós típus. Sőt, a Spotify szerint idén inkább komolyzenét hallgatott, amin ő maga is meglepődött.

Márton Dani
photo_camera Márton Dani

Viszonylag kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy sikerült eljutnia a Budapest TV legendás stúdiójába? Miért pont ezt a helyszínt választottátok?

Már tavaly el akartunk jutni oda, de nem volt olyan dalunk, ami jó lett volna. Aztán megírtuk a SzintisLacit és megkértük a menedzserünket, hogy vegye fel a kapcsolatot Péterrel és kedves feleségével. Ők dolgoznak a Bp Tv-ben, ők a csatorna lelke. A zenekar egyik legjobb élménye volt ez a forgatás, mert ilyen odafigyelés és törődés mellett, csak jó emlékek születnek.

link Forrás

A Budapest Tv-t hiba lenne elítélni azért, mert valamit máshogy csinálnak.

Hamarabb fogok emlékezni arra, amikor a jós elaludt, miközben jósolt, mint valamelyik kereskedelmi csatorna tehetség kutatójára.

Mi az egyetem alatt a kollégiumban sokszor néztük ezt a csatornát, és bár az elején kifolyt az agyunk, egyre több szépséget és mondanivalót magyaráztunk bele, ami valószínű ott sem volt, de folyamatos alkotást eredményezett, olyan filozófiai eszmecseréket, amit bár lehet, hogy a kényszer szült, de csodálatos volt. Mindenbe mindenki belemagyaráz mindent, de sokkal érdekesebb volt megfejteni az életet Dávid Sándor kívánságműsora közben, mint megfejteni azokkal akik a szüleiknek, tanáraiknak és pár ismerősnek kezdtek kiállításokat csinálni. Az is érdekelt, meg sok ilyen eseményre jártunk, de mi sosem tudtuk ebbe beleélni magunkat.

Volt, hogy én is kiállítottam, az elején még komolyabban vettem, aztán már csak egy konnektor fölé ragasztottam egy halálról szóló idézetet Kosztolányitól. Volt, aki lefotózta, volt, aki a párjával elemezte. Nem is én raktam fel a konnektort, ott volt a kiállító teremben, a falban. Mi ezt az összművészeti haccacárét neveztük el később a Ricsárdgíren belül ArtFartPopnak. Nem emlékszem már mi volt a kérdés.

A most megjelenő harmadik lemezetek nektek miben jelenti a legnagyobb újítást?

Abban, hogy úgy újítottunk a dalokban, hogy közben mi nem újultunk meg, nem fejlődtünk zeneileg, senki nem lett képzettebb. Talán csak a felfogásunk változott, már nem izgulunk annyira, mint régen. Bátrabban mutogattuk egymásnak a dalokat, bátrabban írtam a szövegeket.

link Forrás

Írtál egy forgatókönyvet is, aminek a zenekar a főszereplője. A filmes terveitekbők mikor láthat valamit a közönség?

Már több mint hat éve kacérkodom ezzel az ötlettel, de az első forgatókönyv vázlatot, csak azután kezdtem el írni, hogy az első kisfilmemet, a Rossz színészt megrendeztem. Laci szintisünknek volt benne egy kis szerepe, és arra gondoltam, hogy a saját világában, mondjuk a Ricsárdgírben, ő lenne a Paul Newman. A Rossz Színészben Laci csak Laci volt, persze nagyon ügyesen játszott. Aztán elképzeltem a többi Gír tagot is, és lassan megszületett egy 90 oldalas forgatókönyv. Most sem tudom, hogy van-e értelme belevágni, de bízom benne.

Mikor a Ricsárdgírrel elkezdtünk zenélni, akkor sem gondoltunk arra, hogy majd a jövőben hívnának minket bárhova fellépni, bízom benne, hogy valami csoda a filmmel is történhet. Az egyetlen gond az, hogy nagyon sok pénz kell hozzá. A zenekarhoz semmi nem kellett, nekem például gitárom sem volt 4 éven keresztül, állandóan kölcsönkértem és béreltem. Azt gondolom, hogy ha ma a magyar eurolottó nyertese adna nekünk 30 millió forintot, már holnap elkezdenénk forgatni, de most a második kisfilmem minden ilyen ambíciómat lelassította picit. Januártól megpróbálunk producereket keresni a Ricsárdgír-filmhez.

Vannak olyan filmek, amik inspirációt adtak ehhez a projekthez?

Kiskorom óta nagyon sok filmet nézek, régebben a VHS-eket gyűjtöttem, most a DVD-ket. Annyi film van otthon, hogy nem tudjuk hova rakni. Megpróbálok minden stílust magamba szívni. A Ricsárdgír-film forgatókönyve is sok mindenből merít, eklektikus, hasonlóan több stílus keveredik benne, mint a harmadik lemezen.

A Twin Peaks harmadik évada volt az, amit többször láttam, egy hibátlan műalkotás lett, szóval biztos, hogy lynches elemek is szerepelnek majd benne. Korai Woody Allen filmek is hatással lehettek rám, olyanok mint a Szerelem és Halál vagy Fogd a pénzt és fuss. Bár kedvenceim az Annie Hall, Manhattan és a Férjek és feleségek, de azok nem hiszem hogy befolyásolják egy Ricsárdgír-film forgatókönyvét. Hatással voltak még a régi Godzilla-filmek is. Imádom, amikor Godzilla örül és sikoltozva ugrál, nagyon sajnálom, hogy az amerikai adaptációkból ez kimaradt. Éva karakterét Kieslowski Három szín: kék című filmjéből Julie inspirálta, de ezt most csak úgy mondtam, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs miből merítettem a forgatókönyv írása közben.

Hol szoktál új zenéket felfedezni? Mik voltak mostanában a legnagyobb találataid?

Leginkább úgy, hogy Spotify-on lejátszási listákra keresek rá. Francia synthpunk, dark cabaret, női rapperek. A legnagyobb meglepetés az volt most, hogy megnéztem a spotis statisztikáimat, és idén inkább komolyzenét hallgattam. Nem is emlékeztem erre. A legtöbbet hallgatott előadók voltak nálam John Williams, Alexandre Desplat, a Londoni Filharmonikusok és egy francia banda, a Juniore.

link Forrás

Ezt a zenekart is véletlenül egy playlistben találtam, így fedeztem fel más bandákat is. Például a Qualt, ami egy minimal postpunkos techno, ha van ilyen. Minuit Machine, Kap Bambino, The Tragic Tantrum, Zbigniew Preisner, Carpenter Brut, The Stargazer Lilies. Nem azt mondom, hogy ezek a kedvenc zenekaraim, el sem tudnám sorolni őket még egyszer, de nagyon sokat hallgattam idén ezeket a zenéket.

Lesznek olyan koncertek itthon, amiket már nagyon vársz?

Megkérdeztem nagymamámat, hogy segítsen ebben a kérdésben, mert sajnos nem vagyok képben azzal, milyen nagyobb koncertek lesznek. Ő pedig elég sokat jár koncertekre. Azt mondta, lesz Kiss, de nem hiszem hogy arra elmegyek. Nem olyan régen megkérdeztem, milyen koncertre menjünk el együtt, azt mondta hogy Zoránra. Szóval lehet hogy el kell mennem Zoránra, ami biztos nagyon jó élmény lesz, őszintén bevallom, nem ismerem annyira a dalait. Lesz Pixies a Budapest Parkban, nagyon érdekel, de őket is régebben hallgattam.

Ez nehéz kérdés, mert nem vagyok nagy koncertre járós, Laci öt éve meglepett egy Beach Boys-koncertjeggyel, ami az Arénában volt, mert az anyukája nem ért rá elmenni vele. Most ha így belegondolok, elég furcsa, hogy mi a szüleinkkel és a nagyszüleinkkel járunk koncertekre. Furcsa, de egyáltalán nem rossz. Most jut eszembe, anyámmal tavaly előtt voltam Hollandiában Van Morrisonon. Most már lassan a feleségemmel és a barátaimmal is el kellene mennem koncertekre. Szóval valamiért nem vagyok koncertre járó típus. Ennio Morriconén is voltam, de hátul ültem a Zs-szektorban, nem láttam semmit.

A sorozat korábbi részéiben Szabó Benedek , Sodró Eliza, Oltai Kata, Szauer Judit, Grecsó Krisztián, Yorgos Goletsas, Döbrösi Laura, Reisz Gábor, Szabó Réka és Winkler Róbert mondták el, mit érdemes meghallgatni/megnézni.

Az interjú a Volvo Autó Hungária támogatásával készült.