Az év gyerekkönyvei: Busz a ködben

Wéber Anikó könyve egy izgalmas lélektani regény és egy borzongató, nyomozós krimi egyben, mely segít a félelmek feltérképezésében és az önismeret fejlesztésében - így a kiadói ajánló.

Az Év Gyerekkönyve Díj 6-12 éves kategóriájának shorlistjére került könyvben a kissé visszahúzódó Zénó, a szorongó Nóri vagy a népszerű zenészlány, Izzi egy buszon utaznak, de teljesen máshogy látják egymást, mint amit belül önmagukról gondolnak, ráadásul mindenki titkol valamit.

3. fejezet
Vita egy mandarin körül

Köd. Köd. Köd. Körülötte, és a fejében is. Zénó próbált rájönni, mi történt vele. A semmi közepén eltévedt a beképzelt Izabellával, egy katonás idős nénivel, egy rettegő kislánnyal, egy nagy dumás fickóval, egy buszsofőrrel meg a hetedik, fekete kapucnis, arctalan utassal, aki Darth Vadert játszik a ködben. A felnőttek folyamatosan veszekednek. Izabella szóra sem méltatja. A telefonját akár el is hajíthatta volna, hiszen senkire sem tudott ráírni, semmit sem tudott lecsekkolni. Nem volt más segítsége, csak a gondolatai...

Zénó ráhunyorított két vastag törzsű fára. Elképzelte, hogy azok a kapufélfák, majd teljes erejéből elrúgott feléjük egy képzeletbeli labdát. Ettől kicsit megkönnyebbült. A háta mögött meghallotta Izabella hangját.

– Nem megyünk vissza a városba a busszal? – kérdezte reménykedve a buszsofőrtől.

– Nem. Ekkora ködben nem látom jól az utat. Nem kockáztathatom az utasaim életét – rázta a fejét szomorúan, de kedvesen a buszsofőr.

– És itt bolyong valahol a hetedik utas, őt sem hagyhatjuk magára. Talán mégsem rosszban sántikál, csak eltévedt – emlékeztette őket az idős néni, miközben a gurulós bőröndjében kotorászott. Megzörrent egy zacskó, amiből előhalászott egy mandarint, és remegő kézzel hámozni kezdte.

– Maga meg mit művel? – kerekedett el a szeme a rikító inges srácnak.

– Miért, minek látszik? Talán nem lát jól a ködben? Mandarint hámozok – oktatta ki tanárnősen az asszony.

– Csak viccel, ugye? Itt vagyunk egy horrorfilmbe illő helyen, és maga békésen mandarint hámoz? Látott már olyat, hogy a szereplők a menekülést keresik, erre az egyikük előkap a szatyrából egy mandarint, és elkezdi hámozni? – fakadt ki a srác.

– Nem szoktam horrorfilmeket nézni – szipogott fensőbbségesen a néni. – De ha mégis megnéznék egyet, én bizony azt tanácsolnám a filmszereplőknek, hogy kapjanak be pár falatot. Úgy több erejük lesz, és könnyebben tudnak gondolkodni. A mandarin tökéletes erre. Egy kis folyadék, cukor, szénhidrát és vitamin egyben.

A srác a szemét forgatta, mintha azt mondaná a többieknek: „ez a nő meghibbant”. Az idős asszony azonban cseppet sem jött zavarba. A meghámozott mandarint elkezdte gerezdekre bontani, és máris odanyújtott egy darabot az apró lánynak, aki hálásan elfogadta. A következő gerezdet Izabella kapta. Zénó azt hitte, hogy a lány majd finnyásan elutasítja, ehelyett még meg is köszönte. Zénó annyira meglepődött, hogy csak késve vette észre, hogy a ráncos kéz felé is tart egy gerezdet. Tétován elvette, és beleharapott. Most jött rá, mennyire szomjas és éhes. Még sosem evett ilyen finom mandarint. Édes, megnyugtató íze volt. A rikító inges srác nem is sejtette, mit utasít vissza, a buszsofőr azonban örömmel bekapott egy darabot.

– Ezer hála! Ma még nem is ebédeltem – brummogta tele szájjal, és megpaskolta a kockás inge alól kidudorodó pocakját.

– Szent egek! Akkor keresek még valamit. Banánt! Az jó lesz – bólogatott a néni, és máris újra kotorászni kezdett a táskájában.

– Ugyan, hagyja! Nagyon kedves, de nem azért mondtam ám, hogy megkínáljon – mentegetőzött a buszsofőr, de a néni harciasan leintette.

– Ne szabadkozzon! Nem fog tudni hazavezetni üres gyomorral, ha elmúlik a köd! Rengeteg gyümölcs van nálam. Épp a bevásárlásból jövök. Elővarázsolt a gurulós kocsijából egy fürt banánt, és azt is szétosztotta. Zénó is kapott egyet. Ahogy meghámozta, megkordult a gyomra, de a hangot elnyomta a rikító inges srác háborgása.

– Ne tegyenek idegbe, emberek! Maga a jó tündér keresztanyát játssza, maga meg udvariaskodik, mintha pikniken lenne – mutogatott a nénire és a buszsofőrre.

– Maga meg szemtelenkedik! Kérjen elnézést, és emberelje meg magát! – szólt rá szigorúan a buszsofőr, de a kék inges srácnak esze ágában sem volt bocsánatot kérni.

– Úgy látszik, egyedül engem érdekel, hogy jó nagy sza…, elnézést, bajban vagyunk – morgott.

– Attól, hogy veszekszik, még nem fog megoldódni semmi – pirított rá a néni. A leckéztetésre a rikító inges srác feje is rikító színre váltott. Nagy levegőt vett, és kifújta.

– Nem veszekedni akarok. Azt szeretném, ha megpróbálnánk megoldani a bajt ahelyett, hogy mandarinozgatunk.

– De mit akar megoldani? Semmit sem tudunk! – tárta szét a karját a buszsofőr, a kezében a fél banánnal. – Meg kell várni, amíg eloszlik a köd, előkerül a hetedik utas, és hazavihetem magukat.

– Annyira jellemző ez a viselkedés! – csapott le rájuk a srác. – Legegyszerűbb siránkozni, hogy nem tehetünk semmit. Meg várni és reménykedni, hogy majd minden megoldódik magától. Pedig mi is sokat tehetünk! Én nem akarok ölbe tett kézzel várni!

– Ha tudja, mondja meg, mi a megoldás! – szólította fel a néni, mintha egy diákot feleltetne.

A srác egy pillanatig se kérette magát. Máris izgatottan magyarázni kezdett.

– Itt rekedtünk egy idegen erdőben. A buszsofőr azt mondja, hogy volt egy útlezárás, de a jelzett útvonalon haladt. Szerintem félrevezették! Ez egy kísérlet. A kísérletben biztos más útvonalat adtak meg neki kerülő útként. Az erdőbe irányították a tudtán kívül. Azért, hogy megoldjunk egy feladatot. Ha megoldottuk, hazajutunk. Kezdjük el mielőbb! Annál hamarabb szabadulunk.

– De… de hogyan érték el a kísérlet vezetői, hogy pont mi heten maradjunk a buszon? És hogyan csináltak ködöt? – kérdezősködött a pici lány, amitől az inges srácnak felszaladt a szemöldöke. – Honnan tudjam? Miért, szerinted ez nem kísérlet? Szerinted ez egy varázsvilág, ahová varázslatosan eljutottunk? Ilyet csak egy gyerek képzelhet! – vágott vissza.

– Hm. Lehet, hogy direkt rossz útvonalat adtak meg nekem kerülő útként, de akkor sem értem, milyen feladatot kell itt megoldanunk – jegyezte meg a buszsofőr az utolsó falat banánt is bekapva.

– Meg kell ismernünk egymást, hogy megtaláljuk, mi a közös bennünk! Maga mondta, hogy a babona szerint az utasokban van valami közös, ami idehozta őket. Zénót idegesítette a srác fontoskodása, de titkon egy kicsit csodálta is. Olyan könnyen beszélt. A szavak engedelmeskedtek neki. Mindig mindenre volt válasza. Rá senki se merte volna azt mondani, hogy Zéró.

Itt a mese vége. A könyvet a Pagony adta ki, és Győri Hanna szerkesztette.

Korábbi mesematinék:

• Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár
  
• Petra Soukupová: Hová tűnt Hópihe?
  
• Andy Riley: Tutkeráj király és a galád császár
  
• Korbuly Ági-Balássy Fanni: Bocs, hogy élek
  
• Réz András: Lukrécia papucsai
• Kovács Tamás György-Szinvai Dániel: A villamos
• Schmal Róza: Nagy folyók haragja
• Szabó Borbála: Kalandok a Ló csoportban
• Pifkó Célia A holdfény őrei