Az év gyerekkönyvei: Ali király karácsonyi vacsorája
Az egyik legnagyobb ifjúsági irodalmi központ, a mücheni Internationale Jugendbibliothek iránymutató éves katalógusa idén két magyar könyvet is ajánl. Az egyik a Bocs, hogy élek, amelyből már közöltünk részletet a Jón. A másik a Simonfalvi Ancsa által írt és Agócs Írisz által illusztrált Ali király karácsonyi vacsorája, amely az Év Gyerekkönyve Díjat is megkapta elsőkönyves kategóriában.
Fábián László magyartanár laudációjában azt írta: „Kedves kis lokálpatrióta karácsonyi mese a Kiscelli dombon lakó Ali királyról, Ildi királynéról, két kisunokájukról Radóról és Maxiról és persze Spuriról, a főkirályi királyi corgiról. Hőseink – miközben a cselekmény a fikció és a valóság sajátos összekuszálódásának izgalmas játékát kínálja számunkra – játszi könnyedséggel és kifinomultan érzékenyítik olvasóikat, kalandjaik során magától értetődő természetességgel mutatnak példát együttműködésről, elfogadásról, megértésről, problémamegoldásról és szeretetről. Egyébként pedig Lápi Rittyót kéretik nem gúnyolni a neve miatt.”
A szerző fotója és a borító alatt egy részletet mutatunk a könyvből.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, de csak nagyjából két sarokra innen, élt Ali király és Ildi királyné. Bármerre indultak, azonnal hullott a konfetti, durrogtak a pezsgők, lógtak az ablakokból az emberek, és odarikkangattak, hogy:
– Isten éltesse a mi drága Ali királyunkat! Éljen Ildi királyné! Vivát!
Ali király épp két kisunokájával, Radóval és Maxival szánkózott a kiscelli domboldalon, de szokás szerint rajta csüngött az összes környékbéli gyerek is. A király nem tétlenkedett: sorra húzta fel a szánkókat, törölgette a csöpögő orrokat, és töltötte a forró teát királyi kulacsából a lelkes gyerekseregnek.
– Ali! Hol kujtorogsz? Gyere már haza, meg kell főzni a vacsorát! – szólongatta hites urát az erkélyről a királyné, aki ügyelt rá, hogy mindig minden rendben legyen, mindig mindenkin legyen sapka-sál. Főleg télen.
– Megyek, megyek, csak csúszunk egy utolsó kört! – válaszolta Ali király, aztán még egyszer felhúzta mind a negyvenöt szánkót a dombon – gyerekestül. Az utasok összekapaszkodtak, és együtt megiramodtak lefelé.
Landolás után a király mindenkit kirángatott a hóbuckából, és megkérdezte:
– Na, gyerekek, mi legyen ma a vacsora?
– Tejbedara málnalekvárral! – üvöltötték kórusban.
– Málnalekvárral?! Na, jól van – adta meg magát a király, aztán elköszönt a népes gyerekseregtől, kézen fogta az unokáit, és hazasiettek. Csak úgy lobogott utána a palástja.
Hogy miért a király készített vacsorát mindenkinek?
Óbudán, Ali király birodalmában soha nem főzött senki, mert tudták, hogy egyrészt a királynál senki sem tálal finomabb ételeket, másrészt, hogy van neki egy merőkanala, ami mindig mer. Olyan nincs, hogy elfogy az étel.
Ali király reggel elkészíti a zabkását mazsolával, és aki kér, annak mer. (Mindenki kér.) Aztán délben a sütőtöklevest rizottóval és duplacsokis muffinnal, és aki kér, annak mer. (Mindenki kér.) Aztán vacsorára a pörköltet nokedlivel és uborkasalátával, és aki kér, annak mer. (Mindenki kér.)
Mit van mit tenni, aki szeret, az etet, a király tehát etette a népét bőséggel. Aznap épp málnalekváros tejbedarával.
Másnap reggel – a karácsony előtti utolsó reggelen –, míg az unokák, Radó és Maxi a reggelire vártak, muzsikálással szórakoztatták Spurit, a főkirályi királyi corgit. Radó dorombolt, Maxi szájharmonikázott, és olyan szépen szólt a zene, hogy Spuri, ha akarta, ha nem, táncra perdült. Ildikó királyné is mosolyogva hallgatta a muzsikálást, és tánclépésben indult el a konyha felé.
De amikor el akarta lögybölni a csodamerőkanalat a reggeli készítése előtt, sehol se találta.
Felforgatta az egész kastélyt, mindhiába. A fiúk abbahagyták a zenélést, Spuri megállt, felvette a „nyomot fogott” pozíciót, és a kijárat felé mutatott az orrával. Úgy tűnt, a csodamerőkanalat valaki ellopta…
– Pont a karácsonyi vacsora előtt! – sipította Ildikó királyné, majd a trónszékbe ájult.
Radó és Maxi gyorsan zsebre vágták a hangszereket, és egyrészt betakarták a királynét, hadd pihenjen, másrészt jól besötétítettek a még mindig alvó királynál, hadd szenderegjen, amíg felkutatják a varázslatos merőkanalat.
Még jó, hogy a raktárban hegyekben áll a zabkeksz, így a nép biztos nem fog éhezni, míg visszatérnek.
Ali király ugyanis, ha unatkozik, mindig süt nyolc-tíz tálca vésztartalékot.
Na de merre induljanak?
Itt a mese vége. A kötetet Csobod Luca szerkesztette, és a Pagony adta ki.
Korábbi mesematinék a Jón:
- M. Kácsor Zoltán: A sárkányok fővárosa
- Wéber Anikó: Busz a ködben
- Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár
- Petra Soukupová: Hová tűnt Hópihe?
- Andy Riley: Tutkeráj király és a galád császár
- Korbuly Ági-Balássy Fanni: Bocs, hogy élek
- Réz András: Lukrécia papucsai
- Kovács Tamás György-Szinvai Dániel: A villamos
- Schmal Róza: Nagy folyók haragja
- Szabó Borbála: Kalandok a Ló csoportban
- Pifkó Célia A holdfény őrei